Fullon fújt a légkondi annak rendje és módja szerint, frissen cserélték vadonatújra, amikor a hőhullám minden korábbi rekordot megdöntött a városban. A posta levegőtlen terét elárasztotta a légkeverő hidege. Három ablak előtt torlódtak az emberek, sohasem sikerült rendet tartani, mert a sorok is folyton egymásba gabalyodtak, mint az egymásra dobált kötelek. Ebből aztán folyton vita, veszekedés kerekedett, hogy ki érkezett előbb.

Minél türelmetlenebb és sűrűbb tömeg várakozott, minél erősebb lett a zaj, a három postai alkalmazott ingerküszöbe is a körülményekhez igazodott: nem akartak rendet tenni, nem tudtak már gyorsabban dolgozni, nem akartak belepusztulni a szűnni nem akaró nyárba, csak gépiesen kiszolgáltak mindenkit, átvették a küldeményeket, csak ragasztottak, számoltak, ahogy erejükből telt, nem erőlködve, nem is kedvesen, csak egykedvűen.

Milica volt a legtürelmesebb közöttük, a hideg levegő az arcába fújta lelógó, hosszú szőke haját, valahányszor a billentyűzet fölé hajolt. A képernyő számsorait is homályosan látta, mintha a szeme is kiszáradt volna a légkeverő erőszakos hullámaitól.

Két tértivevényes boríték átvétele között valami furcsát érzett: siklott kellemesen a bokája körül, aztán feljebb, mintha masszíroznák, aztán úgy tűnt, mintha a csizmája szorítaná, holott az imént rúgta le a szandált a lábáról, hiszen úgysem látja senki a pult mögött, oldalt is tele ládákkal, postai küldeményekkel.

Majd a kódolvasóval bíbelődött, külföldre küldtek bakelitlemezeket. Egyre idegesebben, egyre türelmetlenebbül szidták őket a várakozók, hogy olyan lassúak, mint a csigák.

A nyirkos érzés mind kellemetlenebb lett, mert úgy érezte, mintha szigetelőszalaggal kötözték volna egymáshoz a két bokáját, pontosan azon a ponton szorított, ahol a csizma szokott, csakhogy most a saját két csontja feszült egymásnak. Holott ő ezt nem is akarta. Minél durvábban próbálta hárítani ezt a kényelmetlen testtartást, annál erőszakosabban szorult egymáshoz lent a két lába, és a hidegség egyre feljebb kúszott.

Milica feltekintett, egy szemüveges férfi nézett vissza értetlenül, hogy ő nem csinált semmit, nem ő szidta az alkalmazottakat, ne rá legyen mérges.

De Milica egy szót sem szólt, a tekintete mégis elárulta, egyre dühödtebben fészkelődött a székében, és nem értette, miért támadnak rá. Ennyi történt abban a pillanatban, amikor ösztönös mozdulattal eltolta magát a pulttól a székkel együtt, és megpillantotta a rombusz alakú mintázatot az ölében. Találkozott a tekintetük. A sárgásbarna alakzat képlékenyen tekeredett, mint valami kaleidoszkópban, mozaikkockákban derengett előtte, egészen beleszédült, aztán minden elsötétült előtte.

Másnap Milica rémült tekintete az újságok címoldalára került a nyári uborkaszezonban a következő szalagcímmel: „Az egyik csomagból mászott elő a kígyó.” Az illetékes szervek kiderítették, ki küldött postai csomagként egy újvidéki címre egy pitont: a harmincnyolc éves jagodinai D. I. ellen állatkínzás és okirat-hamisítás miatt feljelentést tettek. A Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Telekommunikációs Minisztérium az eset miatt jelezte, hogy a jövőben rendelettel szigorítja a küldemények feladását, hogy hasonló eset ne forduljon elő.

Értesítették a rendőrséget és az állategészségügyi felügyelőséget is, akik gyorsan elszállították a hüllőt. Később kiderült, a gyanúsítottnak van egy tizenhárom éves fia, aki kedveli az egzotikus állatokat. Két hónappal korábban egy kockás pitont kért születésnapjára. Az édesanyja az egyik közösségi oldalon szerezte be az óriáskígyót. Egy szabadkai kereskedőtől rendelte meg, aki előírás szerint a terráriumot kígyóstul egy szállítófutárral küldte el az új tulajdonoshoz. A gyereknek két hónapig volt érdekes az új házi kedvenc, azután ráunt, és inkább egy egzotikus gyíkot szeretett volna. Az anyja vevőt is talált a kígyóra, belefordították a terráriumból egy papírdobozba, mint valami hulladékot, leragasztották, és postára adták. Innen került két óra múlva Milica ölébe a kígyó kíváncsi tekintete.

Kontra Ferenc