Amikor először hallottam arról, hogy készülőben van egy olyan kötet, amiben harminc év körüli fiatalokat kérdeznek a magyar nyelvről, a magyar kultúráról, a hazafiságukról, két dolog merült fel bennem. Jó lenne, ha fele-harmadennyi idős lennék, és válaszolhatnék én is, mert igen sok kikívánkozó gondolat tolong bennem e témakörben. De vajon én mertem volna válaszolni műszaki egyetemista koromban Budapesten, a hetvenes évek elején? Cservenka Judit újságírót, a „nagy generációhoz” tartozó rádióst, a kötet társszerkesztőjét kérdeztem. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Kinek a fejéből pattant ki az a remek ötlet, hogy a jövő nemzedék tagjait kérdezzék meg ezekről a még ma is „kényes kérdésekről”?

Cservenka Judit: Szerkesztőtársam, Blankó Miklós, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának főtitkára vetette fel, hogy jogelődünk, az Anyanyelvi Konferencia alapításának 50. évfordulójára tervezett kiadványunk ezúttal ne a félévszázad eseményeire való visszaemlékezés legyen, hanem ismerjük meg azoknak a nézeteit, akik fejében, szívében dől el, hogy milyen lesz a magyar nyelv és kultúra jövője. Tehát szólítsuk meg a fiatalokat, közülük is a jövő értelmiségét!

KkF: Hogy történt a kötetben, amely a Nyelvünk és kultúránk ötven fiatal szemszögéből címet viseli, a szereplők kiválogatása? Tudományos alapon, mint a reprezentatív felméréseknél, vagy egyéb szempontok mentén?

CsJ: Arra törekedtünk, hogy ne csak bölcsészeket kérdezzünk, hanem minél több terület képviselőjét, és természetesen az elszakított területeken, illetve a diaszpórában élőket vagy onnan származókat is.

KkF: Minden „megszólított” válaszolt a szerkesztők felkérésére?

CsJ: Nyilván nem mindenki, de erre nem tudok pontos választ adni, mert közben terjedt át a mi térségünkre is a Covid19 járvány, minden ország meghirdette a karantént, ami mindenkinek az életére kihatott, s többek életében előállhattak olyan problémák, hogy megfeledkeztek a levelünkről.

Kkf: Volt olyan, aki menet közben vagy az utolsó pillanatban visszalépett?

CsJ: Nem, legfeljebb olyan, akit emlékeztetnünk kellett a határidőre.

KkF: Az ötven nagy szám. Nem lehetett egyszerű a szerkesztők dolga. Sok energiát emésztett fel a kéziratok összefésülése? Szükség volt némelyikben stiláris vagy nyelvtani beavatkozásra? Ilyenkor egyeztettek az érintettel?

CsJ: Azt hittük, hogy sok ilyen problémánk lesz, de alig-alig kellett korrigálni. Egy-egy szórendi cseréért, vagy apróbb helyesírási hiba javításáért egyetlen szerkesztő sem kér engedélyt a szerzőtől.

KkF: Támadt egy merész gondolatom. Barátaimnak, közeli ismerőseimnek ez a kötet lesz idei karácsonyi ajándékom. Cserébe azt kérem tőlük, hogy mielőtt még beleolvasnak, írják meg nekem saját gondolataikat a hazafiságról, hazaszeretetről, anyanyelvről. S arra is rákérdezek majd, hogyan értékelik a kötet elolvasását követően az ifjak válaszait. Számítok két-három tucatnyi „vallomásra” a hatvan pluszosok egész biztosan nem reprezentatív köréből. – Milyen várakozással találkozott a szerkesztői munka közben ezzel a készülő kötettel kapcsolatban, mit tapasztalt? Kíváncsiságot? Kételkedést? Közömbösséget?

CsJ: Akiknek beszéltem róla, udvariasságból sem mutathattak közömbösséget, de valóban kíváncsiak voltak az eredményre. A kételkedést le tudtam olvasni egy-egy arcról, volt, aki kis keserűséggel a hangjában kérdezte: egyáltalán, érdekli ez a fiatalokat? Én pedig visszakérdeztem: és az öregeket? Most utólag bevallhatom, hogy ennyi értékes gondolatot, mély érzést, a nemzeti érzés ilyen nyílt és változatos megvallását nem reméltem. Blankó Miklóssal együtt hittünk a könyvben, különben nem vágtunk volna bele, de felülmúlta várakozásainkat. Augusztus 18-án ünnepélyes keretek között megtörtént a bemutató. Ez a nap nekem fontos családi ünnep, házassági évfordulónk, idén a 47. Külön szép ajándéknak tekintjük e kötetet, köszönjük…

KkF: Kérem, meséljen nekünk erről az eseményről!

CsJ: Az augusztus 18-i bemutatóra nagy izgalommal készültünk: mekkora lesz az érdeklődés, nem tart-e sokakat vissza a járványveszély? Ez utóbbira gondolva, a meghívónkban kiemeltük a biztonságos körülményeket, és kértük a maszk viselését. Feleslegesen aggódtunk, olyan sokan jöttek. A könyv 50 szereplőjéből 35 fiatal vett részt a bemutatón, sajnos a határon túliak közül csak azok, akik már itt laknak Magyarországon. Rendhagyó volt az est, mert mi, a könyv szerkesztői vezettük a műsort, amelynek szereplői is a könyv lapjairól „léptek ki”. A köszöntő beszédet Dr. Balázs Géza professzor, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke tartotta, majd egy nagyon szép méltatást hallhattunk Szili Katalin miniszterelnöki megbízottól, aki mind az 50. évfordulónk, mind a könyv védnökségét vállalta. Kiemelt támogatónkat, a Rákóczi Szövetséget Tárnok Balázs alelnök, partnerünket, az Anyanyelvápolók Szövetségét Juhász Judit elnök képviselte. A műsorban Csabay Zsuzsanna Virág fuvolaművész, Szüts Apor zongoraművész és László Attila énekes lépett fel Vigyinszki Máté gitárkíséretével, de szerepelt egy pódiumbeszélgetés is négy fiatal részvételével, ezt Blankó Miklós vezette, én pedig a könyv születéséről beszéltem. A végén egy nagy csoportkép készült a könyv és a műsor szereplőiről, alig fértünk el rajta, majd a dedikálások következtek, no meg a hatalmas születésnapi torta.