A nemzet és a kolbász dilemmája

December 18. – nemzetiségek napja

A tyúk és a tojás problémája minden nép közt ismert, és a megoldása egyébként egyszerű: a tojás volt előbb, már jóval a madarak felbukkanása előtt létezett ezen a Földön. Most, hogy feloldottuk ezt a kérdést, forduljunk egy nehezebben megválaszolható felé: mi volt előbb, a nemzet vagy a kolbász? Mi hozza létre melyiket: a nemzet a kolbászt, vagy a kolbász a nemzetet?

Mielőtt a dilemmára csak legyintenénk – mondván, hogy a húsipari termékek jelentős részét ma már multinacionális vállatok gyártják, tehát nem a nemzet, hanem a nemzetek hozzák létre a kolbászt – érdemes megállni egy kicsit, és elgondolkodni, mit is értünk nemzet vagy nemzetiség alatt: ebben segíthet, ha a kolbászt a nemzet mellé tesszük mint szimbólumot.

Bármennyire is egyértelmű Önnek vagy nekem, hogy mi ketten magyarok vagyunk, a szociológiában legalább három elméleti megközelítés van erre a kérdésre. Mindháromnak – az előző dilemma szerint – különböző válasza lenne a kolbász és a nemzet kapcsolatára.

Mindhárom aszerint indulna el, hogy először is választ ad azon kérdésre: mit is értünk a nemzet közössége alatt? Mi hozza létre azt az elgondolást, hogy én az emberek egy adott csoportjához közelebb állok, mint másokhoz? Az egyik megközelítés szerint itt egy olyan közösségről van szó, amely magának az emberi fajnak egy sajátossága. Tudományos szóval ezt hívjuk primordializmusnak: némi általánosítással van egy olyan kötődésigény az emberekben, ami bizonyos tekintetben rokonítható a családiassággal. A nemzethez tartozás, a nemzeti közösség a benne egyesülő egyének érzelmi szükségletére válaszol. Tulajdonképpen itt a természetes közösségi lét egyik szintjéről van szó: amely világosan meghatározza, kivel akarunk együtt élni, kivel nem, ehhez pedig szimbólumokat, szokásokat is gyártunk. E megközelítés szerint egyértelműnek tűnik az eredeti kérdésre a válasz: a nemzet hozza létre a kolbászt, mivel a nemzethez tartozás igénye előbb megjelent a világon, mint a kolbász.

A másik elméleti keretet nevezhetjük modernistának: itt az érzelmek helyett inkább az érdekkövetés játszott nagy szerepet a genezisben. Ezen elgondolás követői szerint a nemzet a modern kor szüleménye, konstrukciója: olyan értelemben nem léteztek korábban nemzetállamok, mint manapság. A nacionalizmus a modern életkörülmények változásából jön létre, hogy ezek közül melyik a leghangsúlyosabb, az szerzőnként változhat: Gellner például a városiasodást és a népességrobbanást emeli ki, Hobsbawm az iparosodást. A végeredmény viszont hasonló: a nemzetek azért születtek meg, mert a modern, ipari kapitalista berendezkedésnek ők adták a legideálisabb közösségi keretet. A falusi kisközösségek felbomlottak, új közösség kellett, amelyhez a nemzeti felfogás nyelvhez és területhez kötött szimbolikája kézenfekvő: legalábbis a társadalmi elit számára, amely az új termelési logikából így tudott igazán hasznot húzni. Ha így nézzük a kérdést, az lenne a válaszunk, hogy sem a kolbászt nem hozza létre a nemzet, sem a nemzetet a kolbász: mindkettő legyártása egy kapitalista termelői logika eredménye.

Van azonban még egy megközelítés: az etnoszimbolisták elismerik, hogy a nemzet egy modern elgondolás, abban az értelemben, ahogy ma ismerjük. Például a Natio Hungarica egy tizenhatodik századi embernek nem ugyanazt a közösséget jelentette, mint egy mainak a magyar nemzet: előbbibe kizárólag a nemesek tartoztak bele, ráadásul nemcsak a magyar anyanyelvűek, hanem például a horvátok is. Tehát igen, a nemzet nem a kezdetek kezdetén jött létre, azonban nem igaz, hogy kizárólag felülről vezérelt érdekek termékéről van szó. A nacionalizmusnak az a lényege, hogy olyan szimbólumokra támaszkodjon, amelyek viszont a modernitás előtt is léteztek: ilyen a nyelv, egyes szokások és mint szimbólum ilyen lehet egy kolbász is. E szerint igenis elképzelhető, hogy a kolbász teremti meg a nemzetet és nem fordítva.

Ezt azonban szintén megéri továbbgondolni, ha a tapasztalatokból indulunk ki. Ha szétnézünk Közép-Európában, több nációnál is központi szerepet tölt be a gasztronómiában a kolbász, ilyen értelemben tehát több nemzetet is megteremt. Úgy is mondhatnám, itt nem is nemzeti, hanem régióspecifikus identitásról beszélünk: a közép-európai kultúra határvonala valójában a kolbász-csevap(/miccs) tengelyen húzható meg. Ahol előbbit eszik, az még Közép-Európa, ahol utóbbit, az a Balkán. Jó kérdés, mit kezdjünk az olyan határvidékekkel, mint Szlovénia.

És itt jön még egy fontos tényező, ami segít nekünk a nemzeteket szétválasztani Közép-Európában. Mindannyian azt hisszük, hogy a kolbász a saját nemzeti ételünk. Voltaképpen akkor tekinthetjük magunkat közép-európainak és nemzetnek, ha meggyőződésünk szerint a kolbász a mi saját hungarikumunk, amit pedig a határainkon túl csinálnak, az valójában még csak a kolbász fogalmát sem meríti ki. Ez érvényes úgy minden szuverén nemzetre, ahogy határon túl élő nemzetiségekre.

Valójában az asszimiláció itt érthető tetten: mikor jön el a pillanat, amikor a másik ország bélbe töltött darált húsát egyszer csak kolbásznak kezdjük hívni?

Sarnyai Benedek