„hála
mert bármi történik
önmagában összhang”

(A rend megbomlásáról)

Domokos Johanna költő, műfordító, irodalomkutató 1970-ben született Szovátán. 1992-ben Faludy-díjat kapott; a Magyar Írószövetség tagja. Habilitált irodalomkutató, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a Bielefeldi Egyetem fordító és könyvkiadó műhelyének vezetője. Több számi irodalomról szóló monográfia szerzője. Magyar, német, illetve angol nyelvre fordít számi irodalmat. A Hochroth Bielefeld kiadónál a többnyelvű költők sorozatának szerkesztője. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Az alkotói s a kutatói érdeklődés elég korán és párhuzamosan indult az életében. Ehhez csatlakozott idővel a családalapítás, a gyermeknevelés. Felmerült-e valaha is Johannában, hogy valamelyik mellett letegye a voksát?

Domokos Johanna: Olyan zenekari összhangban élt és él a család, a kutatás, az alkotás, a belső út bennem, hogy soha nem kell(ett) bármelyikről lemondani. Kívülről voltak olyan beszólások, melyek vagy a kutatás elhagyását, vagy az írásról való lemondást pártfogolták, de a belső hangzat oly erős (volt), hogy nem lehetett elbizonytalanodni. Most így utólag még jobban értem, hogy mennyire kellene támogatni a fiatalokat, hogy életútjaikat, sokszoros elhivatottságukat megvalósíthassák. Én azt a korszakot úgy éltem meg, hogy nagyon kevés mentorálásban volt részem, de a magammal hozott, csontomba, lelkembe szövődő földi és égi minták tudtomon kívül is védtek és segítettek. Olykor azért meg-megjelent a külső felkérő és támogató kéz. Egyed Péter filozófus-író kért először verset tőlem, Péntek János nyelvész bátorított induló kutató utamon, Szondi György támogatta költői kiteljesedésem, Sepsi Enikő kutatói elhivatottságom, Susanne Hecht a német-nemzetközi fordítói laboratóriumom létrejöttét.

KkF: Első verskötete 1994-ben jelent meg Prélude címmel. Hogy emlékszik vissza a versek születésére, a kiadás előkészületeire, s arra a pillanatra, amikor kézbe vehette az első példányt?

DJ: A formai és nyelvi kísérletezéssel játszó verseimet rendbontó kivitelezésű kötetben szerettem volna megvalósítani, de az első változatát a nyomda elrontotta, és egy második változatot hoztunk létre. Itt már nem az akkori installációs műveimen is megjelenő zsákvászon lett rápréselve a fedőlapra, hanem Enyvári Péter grafikai rájátszása e textúrára. Belül viszont megmaradt a bordó betűkkel csörgedező verspatak, melyet olykor egy-egy rövidprózai alkotás szakított meg. Már itt is latin, olasz, török, angol kódváltás található a költői nyelvezetben, leképezve azt a nyelvi sokszintűséget, mely gyerekkorom óta kísért, és egyetemi tanulmányaim majd kutatói pályám során tovább árnyalódott. Ebből nő ki majd a többnyelvű kísérletezést sajátosan kifejtő Exil(e), Elixi(e)r (2012) angol–német–magyar verses kötet, valamit a nyolcnyelvű levélregény, W Punkt (2016).

KkF: „Miközben napok, hónapok telnek, nem másodpercek” (Prélude, 16. o.). Eltelt bizony négy év, mire Marosvásárhelyen megjelent a Zárt kánon (Mentor Kiadó, 1998), egy újabb verskötet. Miben más ez, mint az előző?

DJ: E négy év alatt befejeztem két egyetemen a tanulmányaimat, elkezdtem mindkettőn oktatni, miközben doktoráltam. Ekkor ismerem meg férjem, költözünk át kisebb helsinki tartózkodásunk után a megszülető kisfiunkkal Berlinbe. Folyik a költészeti-, fotográfusi- és performansz kísérletezés. Ezek szellemében a Zárt kánon kötet eredeti terve egy konceptuális kötet lett volna, de nem láttam erre lehetőséget. Az ezt a kötetemet (a formabontó verstérképet, 2001) is kiadó Mentor kiadónak is kötöttek voltak a lehetőségei, így lett az a négyzet alakú kötet a megoldás, melynek borítóját Vály Sándor médiaművész tervezte, és egy skóciai labirintus alaprajza. E kötet eredeti vázlatát viszont épp egy éve ismét elővettem, továbbírtam, és remélem, a jövőre megjelenő verstrilógiámban ez középső darabként helyet talál. A rend szívdala c. tervezett kötet önálló, középső egységeként a Szívpiros átjárócímet viselő rész még mindig nem a teljes formai bravúrjában fog megjelenni, de avantgárd misztikus hangja érezhető lesz (Lector Kiadó, 2023). Az 1998-as kötetben viszont már megtalálható ennek előképe.

KkF: „Az avantgárdra jellemző játékosságot és útkeresést találunk Domokos Johanna költészetében. Azért nem tekinthető mégsem avantgárdnak, mert nem az eszközök és/vagy szokatlanság, újszerűség mámora serkenti, hanem az, hogy kifejezze a sokszor szavakon túlit is. Ehhez a leírt szöveg tördelésétől, néha át- és kihúzásától, akár részben vagy már-már teljes eltakarásától sem riad vissza. Így a játékosságnak olyan útjaival kísérletezik, ami nem a mesterkélt formabontásra törekvő, hanem a tétova és töprengő ember sajátja. Az ember belső univerzumait kívánja feltárni, vagy legalábbis bepillantást adni oda: lírája a legjobb értelemben vett személyes líra – nem exhibicionizmusból, hanem a soha be nem fejezhető megismerés vágyából fakad.” – olvashatjuk Csáji László Koppány Trendbontó könyvajánló című írásában¹. Az idézet utolsó szavaiba kapaszkodva kérdem, a megismerés, az újjágondolás, az átadás vágya milyen arányban tölti be napjait?

DJ: Mint aki nemcsak a külső megismerés, a tudás, hanem a belső felfedezése, a megélés felé is fordul, igénylem az elvonulást. Ugyanakkor igyekszem közösségben gondolkodni, irodalmi- és kutatói munkáimba társakat bevonni. Egyetemi oktatásom során is igyekszem felajánlani a kurzus tematikájához kapcsolódóan a múló és a múlhatatlan nézőpontjait, hogy ebben a formáit gyorsan átíró korba be és belőle ki is lássunk. Ugyanakkor szeretek a múlékonyban is körülnézni, benne kísérletezni. Ilyen kísérletezés a tudomány és művészet összekapcsolása. Ennek jegyében kísértem végig néhány nemzetközi kutatócsoport kutatását a Bielefeldi Egyetemen, és hallgatókkal, kollégákkal együtt tudományos performanszokkal kísérleteztünk. Másképp, de szintén ezen a vonalon született meg a 2014-es New York-i konferenciára tett látogatásom költői naplója, mely a Revolver c. kötetemben jelent meg (2018).

KkF: A Kísérlet valahol (Napkút Kiadó, 2008) végére érve nekem úgy tűnik, hogy e kötet csupa rejtőzködő kettősséget lebegtet: egyszerre lenni idegenben és otthon, egyidőben kint és bent, együtt és egyedül, alkotni és befogadni/kísérletezni. Jól látom ezt? Vagy ahány olvasó, annyi értelmezés?

DJ: Igen, ahány olvasói – de szerzői olvasat, annyiféle befogadás van. E kötetben folyatom, és egyben fokozom a verszenei kísérletezést, azaz a vers belső orkesztrikus zengésének kottázását. A kötet ki nem írt alcíme, hogy szimfonikus költemények. Az ilyen hangzatnak, valóban ahány hallgatója, annyi sokhangzatú értelmezése van. Egy olyan életszakaszban íródik e mű, amikor bomlik, teljesedik ki az élet. Gyerekek születnek, álmok valósulnak meg gyakori utazások, költözések közepette. Nagyon sok új helyzet, nagyon sok improvizáció, rengeteg szép. Amikor az ember megéli, hogy minden nyelv az anyanyelve, és e bolygó szívmagasságban a karjai közt, valami nagyon megváltozik.

KkF: „…a modern ember könnyedén, könnyelműen lemond élete értelméről: a Szeretet és a másokért élés szívet melengető gyönyörűségéről. Aztán, végleg magára maradván, fulladozik a maga-teremtette üres buborékban, kizárva magát nemcsak az evilági boldogságból, hanem a túlvilági vigaszból is. Nem érzékeli, hogy az Égsátor fölötte is ragyog.” – írja Komoróczy Emőke, az irodalomtudomány kandidátusa A hétköznapi élet misztikája című tanulmányában Johanna kétnyelvű, magyar és német mesekönyvéről.² Az égsátor története (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009) rövid, varázslatos gondolatok tárháza, s a közbenső oldalakon Vály Sándor lenyűgöző, színes illusztrációi. Jól gondolom, hogy leginkább a felnőttekhez szól az író, s talán a képzőművész is?

DJ: Ez egy költői mese, mely egyben akár képzőművészi albumnak is tekinthető. A verset a kép, a képet a vers szolgálja, kíséri. Vály Sándor művésszel, akivel az 1992. október 23-i Helsinki Magyar Nagykövetség fogadásán találkoztam, sok vonalon dolgoztam együtt. Ő nagyon jól ráérzett a szövegeimet kísérhető képiségre, zeneiségre. Mint fönnebb megjegyeztem, Sándor tervezte a Zárt kánon borítóját, illusztrálta a Kísérlet valahol c. kötetet, de még a Prélude idején is ott volt. Ő kapcsolt össze Enyedi Péter grafikus mesterével, valamint néhány finnországi felolvasásomon ő zenélt. Ez egy máig, egymást kölcsönösen inspiráló alkotói, baráti kapcsolat. Az égsátor története illusztrátoraként Sándor, szerintem, sikeresen „földelte le” az üzenetet, miközben megtartotta a légiességét is. Ez egy, a magyar mesék nyelvezetén megírt történet, melyből kimaradnak viszont a történet apró eseményei, csupán a gótikus ívek láthatóak. Azok az ívek, melyeket Komoróczy Emőke oly finoma tár fel a költészetemről írt elemzésében. Vály Sándor után Lőrincz Gergely vette át a köteteim kivitelezését. A most készülődő, Dukay Barnabással közösen komponált zenei-költői művünk (Az Imádott) művészi megalkotójának is őt kértem fel.

KkF: Komoróczy Emőke a korábban említett tanulmányában alapos, apró részletekre is kiterjedőelemzést írt – sejthető, ez egy megírás alatt álló monográfia váza – Johanna eddigi életéről, irodalmi alkotásairól, kutatási területeiről. Rám, a kíváncsi olvasóra az maradt, hogy alámerüljek a Johanna szövegtengerbe, s egy-egy gyöngyszemmel – levegőhiánytól gyötörten – felbukkanva, a napsütésben szikrázó Oslo-fjord havas peremén – zsákmányomban gyönyörködve – kérdezősködjem. A Napút folyóirat kagylóhéja is rejt havonta egy-egy gyöngyszemet Káva téka füzetek címmel, s a 146. számában épp Johannáét. Szólna néhány szót erről a különös alkotásáról? (Míra D. Bái: ú.n. 2020)

DJ: Mírára életem egyik legnehezebb időszakában leltem. Kívül csupa krízis, trauma, mélyrepülés. És ebben az egyik legszétszedettebb állapotban felcseng a belső tűzöröm finom, megtartó fonala. E mentén, újra életet lehelve magamba átfésülhetem, összegezhetem korábbi és épp adódó szemlélődéseim megéléseit. Még nem is ismerem igazán e hindu misztikus nő életét, költészetét, amikor megírom a ciklust, és akinek nevébe középre beékelem iniciáléimat. Azaz a Míra D. Bái D-je az angol joy ‘öröm’ jelentésű szó magyaros kiejtés szerinti leírását jelzi, azaz a Dzsoj szót. Annál nagyobb örömmel fedezem be a kötet lezárási folyamatában Bangha Imre és Déri Balázs 1997-es könyvét, mely a terebess.hu, valamint az epa.oszk.hu oldalalakon olvasható, Távollét – Mirá hercegnő misztikus versei és legendája. Ez viszont segített abban, hogy a kötetnek a végső formáját megadhassam, és a XVI. századi misztikusnő, Míra belső életútja lehessen.

KkF: A Napút folyóirathoz még egy igen szoros kötelék fűzi Johannát. Szerkesztője volt a Szívem, te szívem. Női misztika különszámnak.³ Nem biztos, hogy minden olvasó tisztában van azzal, hogy milyen összetett és bonyolult akció szükségeltetik ahhoz, hogy az ötletből kész lapszám legyen. Beavatna bennünket ebbe a folyamatba?

DJ: Nemcsak költői kísérletezéseimben vált fontossá e téma felülvizsgálása, hanem világirodalmárként is szemléltem a kortárs költészetek misztikus hangjait. E során feltűnt, hogy a magyar irodalom számos olyan kiváló alkotóval rendelkezik, aki ilyen irányú alteregóval kísérletezik. Közben misztika- és ritualitáskutatásba is belemélyedtem, ugyanakkor a Míra kötetnek kiadót kerestem. Rideg Zsófiával mindezekről beszélgetve, megszületett az ötlet, hogy kiadvány készüljön belőle. Különös öröm volt a Napút tematikus számaként a kettős lehetőség, hogy a válogatást a kötetem kísérje. A számot annak az Enhéduanna sumér holdisten papnőnek a versével kezdjük, aki egyben a világirodalom legelső, név szerint ismert költője. Terjedelmes és fennmaradt költészetéből eleddig magyarul nem jelent meg fordítás. Meg kell említenem, hogy Komoróczi Emőke majdnem harminc oldalas kritikája olyan csodálatosan tekinti át e tematikus számot, mellyel a női misztika ívének kidolgozott vázát mutatja. Hatalmas élmény számomra Emőke nőies értekező prózája. Nemcsak hihetetlen beleérzéssel feltárja a szerkesztés mögött rejlő koncepciót, hanem nagy szeretettel fel is tudja mutatni tárgyát. Megbecsülhetetlenül nagyszerű ajándék az ő kritikai munkássága a magyar szellemiségnek.

KkF: Kedves Johanna, számos helyen olvasható, hogy a számi kultúra s annak női képviselői, tolmácsolói, alkotói iránt mély elkötelezettséget érez. Ennek egyik remek példája az Ön által létrehozott 2017-es számi drámaantológia és a 2020-as számi versválogatás. Nils-Aslak Valkeapää-nek (és még számos északi írónak és politikusnak) a nyilatkozataiban többször is megfogalmazódott: a számik hangja önmagában alig hallható, de más őslakos népekkel összefogva egy nagy és erős közösséget alkotnak, akikre már odafigyel a világ. Haladunk-e ezirányba?

DJ: Kevés olyan kisebbséget ismerek, akik ennyire sikeresen politizáltak az elmúlt évtizedben. A természeti népek közül a számik majdnem az egyetlen, akiknek sikerült jelentős változást felmutatni. Kiknek hona jelenleg négy ország területén található (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország északi részén), és körükben hatféle számi nyelvet beszélnek és olykor írnak. Ezek a számik megértették, hogy nemcsak otthon kell elmondani a történetük, hanem a természeti népek diskurzusában is a nagyvilágnak. Az Ön által említett Valkeapää, kinek Északi Tanács Díját elnyerő kötetét lefordítottam (Nap, édesapám, 1997), az első jelentős és nagy eredményeket felmutató World Council of Indigenous People (1975–1996, Természeti Népek Világtanácsa) szervezetnek induló hat évében a kulturális koordinátora. Sarah Margret Oskal írónőjük, performerük – akitől mind a Szerencsefia 2016-os drámaválogatás, mind a Csak a csöndnek engedelmeskedni című 2020-as versantológia tartalmaz írást –, nemrég azt nyilatkozta, hogy hatékonysága érdekében üzenetét a film nyelvén és angolul feliratozva mondja el. Csupán a netre kell feltennie alkotását, és egyből letölthető és érthető a világ bármely pontján, miközben nem kell bíbelődnie az egyre nehezebben található kiadóval, majdani fordításaival.

KkF: Fodor Ákos hagyatékában olvasom: „Ólomévek és / pillangópillanatok / – nagyjából ennyi.” (Summa) Johanna életében mennyi ez az ennyi?

DJ: „hosszú csendek / gyors változások / s valaki szívdobogásának egyhangúsága” írtam a Napút / Sonnenreise kétnyelvű verstérképemen. Engem ez az ‘egyhangúság’, jobban mondva az egyenletesség érdekel. Az Angyal válaszol-ban ez az üzenet így hangzik: „Az öröklét titka ez: / legyen minden tetted, / hited, gondolatod, szereteted / egyenletes. / Minden lanyhulás: / haldoklás, elmúlás. / Minden renyhe szünet: / halál, önkívület. / Minden bűnbánat, / újraindulás: / gyógyulás, feltámadás.”

¹ http://www.naputonline.hu/2020/05/28/csaji-laszlo-koppany-trendbonto-konyvajanlo-ii-resz-domokos-johanna/
² http://www.naputonline.hu/2022/01/04/komoroczy-emoke-a-hetkoznapi-elet-misztikaja/
³ http://www.naputonline.hu/wp-content/uploads/2015/12/Naput-216.pdf