Izsó Zita írása Az év novellái 2018 című antológiáról

Az éves irodalmi antológiák célja általában az, hogy a generációs szakadékokat átívelő módon mutassák be az adott időszak legkiemelkedőbb műveit, a legelismertebb, élő klasszikusnak is nevezhető szerzőktől kezdve a legfiatalabb, legérdekesebb új hangokig. Ezt a célt tűzte ki Oláh János, a Magyar Napló két éve elhunyt főszerkesztője is, amikor tizenhat évvel ezelőtt elindította az év versei, novellái és esszéi című antológiákat. Az év novellái válogatást 2014 óta Erős Kinga állítja össze, aki a szerkesztés során most is közel negyven magyarországi és határon túli folyóiratot szemlézett.

A szerkesztő a szerzők születési éve szerint rendezte a gyűjteményt, mely egy nagyon erős írással, Szakonyi Károly novellájával indul. A csend napjaiban a szerző múltbeli emlékek, hangulatok megidézésével mutatja be és próbálja értelmezni a mű központi alanyának jelenét, aki nem véletlenül fél attól, hogy elalszik a villamoson. („Mostanában már két megálló között a villamoson is képes volt elaludni, mindig félt, hogy részegnek nézik, részeg öreg embernek.”) Ferenc maga is olyan a saját életében, mint egy villamoson alvó utas: ő maga már csak az álmaiban, emlékeiben él, miközben tovább száguld vele a megállíthatatlan jármű, az idő. A novella számos hasonlóan pontos utalást tartalmaz, hiszen már a helyszíne is szimbolikus: Ferenc egy rég elhagyott házba, egy nyaralóba, tulajdonképp saját, boldog múltjába tér be, ahol a régi életében számtalan szép pillanatot élt át. A mű szerkesztésmódja is figyelemre méltó, úgy kerülnek ugyanis egymásra a múlt rétegei, mint áttetsző anyagdarabok, amik sajátos mintázatukkal egymást alakítva, formálva adják ki a jelen kuszaságát. Részletgazdag, érzékletes leírásaival, mesteri szerkesztésmódjával Szakonyi írása egyike az antológiában szereplő legsikerültebb novelláknak.

Szakonyi novelláját a tavaly elhunyt Jókai Anna önéletrajzi naplóregényének, az Átvilágításnak egy részlete követi. A szöveg nagyon pontosan idézi meg a kisgyermekek félelmeit, az álmaikban szörnyekké változó bútorokat, a föld alatti kriptát, ahova talán befalazzák őket, vagy a vízben úszó idegen halottakat, így egyszerre olyan lesz számukra a realitás, mint a babakocsiban a fejük fölött lebegő szalag, amit nem tudnak az ujjaikkal elérni. („Megerősödött bennem egy sejtelem, hogy nem vagyok jó helyen. Felsejlett a tudat alól egy kép: az ujjaim mozognak a levegőben, el akarom a babakocsiban a fejem felett lebegő rózsaszín szalagot érni, de nem érem el, pedig ott van.”) A részlet egy igen erős szakasszal zárul: a szerző gyermekkori félelmeit a háború oldotta fel, ahogy meghallotta a légiriadó szirénáit, megszűntek az irracionális félelmei.

A középgeneráció alkotói közül kiemelkedik Kácsor Zsolt Az emlékezet elátkozása című novellája. Ez a mű szintén a múlttal foglalkozik, pontosabban azzal, hogy ha nem nézünk szembe egy problémával, vagy közönyt színlelünk, az megállíthatja az időt, és tulajdonképp benne rekedhetünk a traumában. Az egyes szám első személyű elbeszélőt felhívja volt felesége, hogy be kell menniük az intézetbe meglátogatni tizenhárom éves fiukat, aki önmagáról képtelen gondoskodni, és már egy évtizede az intézmény lakója. Az alaphelyzet valamilyen tragédiát vetít elő, hiszen a szülők nem tudják, miért hívják be őket ilyen hirtelen gyermekükhöz, akinek a tartását ugyan fizetik, de régóta nem látogatják. Ehhez képest egy meglepő, ám nagyon érzékletes mozzanat következik, ami lehetőséget teremt a családnak a múlt feldolgozására. A szövegben megjelenik a Kácsor novelláira, tárcáira jellemző merész problémafelvetés, a sosem bőbeszédű, tűpontos fogalmazásmód, az apró rezdülésekből, részletekből történő építkezés. A novella átgondolt dramaturgiája egy percig sem engedi, hogy lankadjon az olvasó figyelme, itt minden apró részletnek, mozzanatnak a cselekményt előrevivő szerepe van.

Mindenképp meg kell még említeni Miklya-Luzsányi Mónika A Csahos című írását is, amiben egy internetes kihívást teljesítő, lájkokat hajszoló lány bizarr és sokkoló próbáját mutatja be. A szerző kiváló atmoszférateremtő készséggel rendelkezik, a kutyáját felboncoló és kitömő fiatal szenvtelensége kezdettől hátborzongató, ám csak az írás végén válik igazán érthetővé, hogy mi is ennek a pontos jelentősége.

Az év novellái 2018 válogatás egyik legnagyobb erénye, hogy a legfiatalabb, harminc alatti alkotókra is figyelt a szerkesztő, így olyan tehetségek kerültek az antológiába, mint például Hajós Eszter vagy Juhász Tibor.

Hajós Eszterre alapvetően jellemző a rendkívül egyedi, markáns, már-már költői nyelvhasználat, a megjeleníteni kívánt dolgokat, eseményeket pedig gyakran a gyermeki világlátás logikáján keresztül láttatja. Mindez igaz az antológiában szereplő Virágot gyógyítani című írására is: az ábrázolt dolgok sokkal jelentősebbekké válnak azáltal, hogy egy gyermek szemén keresztül látjuk őket, s ez a hatás minden olvasó számára maradandó élmény lehet.

Juhász Tibor Egy éjszaka a Hiltonban című írása egy sürgősségi osztály mindennapjait mutatja be, az orvosok, ápolók és a többi alkalmazott közötti hierarchiát, belső működést és az áldatlan körülményeket, aminek a vége az, hogy a dolgozók tehetetlen dühüket a betegeken töltik ki. A nagyon érzékletesen megírt szöveg olvasása közben önkéntelenül is a Zimbardo-féle híres börtönkísérlet jut eszünkbe: vajon tényleg mindenkiben ott rejtőzik a gonosz, és megnyilvánulása sokszor csak attól függ, hogy az ember mekkora hatalmat kap, és hogy a többség egyetértése mire jogosítja fel? („Az első jobbegyenes neked fog fájni, szokatlan lesz, mert ha verekedtél is korábban, nem volt a kezedben ekkora hatalom.”)

Az antológia számos izgalmas szerzőt vonultat fel az élő klasszikusoktól kezdve egészen a legfiatalabb tehetségekig. Szubjektivitásában is széles körű válogatás, amit mindenkinek érdemes elolvasnia, aki érdeklődik a kortárs magyar próza iránt.

(Magyar Napló, 2018)