Részlet Dyekiss Virág kötetéből

Hímes tojás

Hímes tojás, piros tojás, mindenfélével díszített tojás: a húsvéti ünnepkör elengedhetetlen eleme. A tojás a feltámadás, újjászületés szimbóluma; ahogy az élettelennek tűnő tojásból kikel a kiscsibe, úgy nyílt ki a sziklasír, amikor Jézus feltámadt a halálból. Már a Krisztus utáni negyedik században is húsvéti szentelmény volt a hímes tojás, s Magyarországon való megjelenésére már az 1300-as évektől kezdve találtak adatokat.

Számomra a tojás sokáig a polcról dobozban levehető árucikkek sokaságának egyike volt. Néhány éve azonban tartunk a kertben törpetyúkokat, és idén tavasszal új élménnyel gazdagodtam a tojások terén. Március eleje környékén a tyúkocskák el-eltűntek, már kezdtem lemondani róluk, aztán újra előkerültek. A kertben titkos helyeken, sarokban, fa tövében, védettnek tűnő rejtekekben kis tojáskupacok jelentek meg. Hirtelen értelmet nyert a tojáskeresgélés, elképzeltem a gyerekeket, amint bejárnak egy hatalmas mezőt, földön fészkelő vadmadarak tojása után kutatva, vagy akár egy nagyobb parasztportán felfedezve minden lehetséges helyet, hogy egy kis, talán régóta nélkülözött csemegéhez jussanak. Hiszen a tyúkok ősztől tavaszig nem tojnak, így régen akár hónapokig nem került tojás az asztalra, pedig nagyon finom és igazi energiabomba. Megfigyelhettem a kiscsibék kikelését is, ahogyan már a tojásban hangosan csipognak, és lassan kicsomagolják magukat, megszáradnak, és már készen is állnak az önálló életre – persze egyelőre még a tyúkanyó szárnyai alatt.

A tojás külön kis világ. Számos mitológia (például a kínai, hindu, egyiptomi, finn) teremtéstörténetében a világmindenség egy tojásból kel ki. A tojás zárt héjában csírájában már benne szunnyadt mindaz, amit ma szeretünk, csodálunk, amiből élünk.

A fontos szimbólumainkat szeretjük kidíszíteni, ezzel még inkább kiemelni jelentőségüket, sőt, megerősítjük és tovább mélyítjük a szimbólum által közvetített üzenetet. Gondoljunk csak a menyasszony hófehér ruhájára, vagy a csillagokkal, fényekkel, finomságokkal ékes karácsonyfára. Ehhez hasonlóan a tojást is réges-régóta díszítik, sokféle módon. A piros alapszín általános a Kárpát-medencében, mert a piros az élet, a vér, az egészség, az öröm színe. Húsvétkor különösen központban van a minket megváltó, értünk kiömlött vér, Jézus vére. A hiedelem szerint az ajándék, annak jelentése áldás, cselekvő gesztus is egyben, tehát amit ajándékba kapunk, az hatással van az életünkre is. A piros, díszes tojás áldás volt, ima és üzenet. Arról beszélt, hogy hálásak vagyunk a másikért, szeretjük, gyönyörűnek tartjuk, és egészséget, boldogságot kívánunk neki. Épp ezért kifújt tojást soha nem adtak ajándékba, hiszen az üres, szinte értéktelen. Manapság ez a jelentésréteg háttérbe szorult, szinte már a hímes tojás kifejezés is magyarázatot kíván. A hím itt díszítettséget jelent, mint a pillangók szárnyán lévő hímpor vagy a hímzés szóban, nem pedig a fiúkra, férfiakra utal.

Húsvéton kívül is előfordul velem, hogy filctollal valami egyszerű formát rajzolok a gyerekeknek a tojáshéjra, nagyobbaknak a monogramjukat kanyarítom rá. Pár másodperc, de izgalmasabbá, vidámmá teszi a reggelit, különösen, mivel nem vagyok egy rajztehetség, így van min kuncogni is.

A húsvéti hímes tojásoknak a néphagyományban ennél mélyebb jelentése volt. Az asszonyok bizonyos helyeken nagypénteken délelőtt jöttek össze, hogy elkészítsék őket, máshol nagypénteken nem volt szabad tojást írni, hanem nagycsütörtökön és nagyszombaton. Az elkészítés valóságos belső, lelki folyamat volt. Az egyszerű, önmagukba visszatérő vonalakkal, geometriai formákkal való munka meditatív tevékenység, apró világalkotás, mely segít rendezni a belső világot is, különösen, ha közösségben, szerető és megtartó térben történik, és van rá idő. Gyimesi csángóktól származó adat, hogy minden évben a legelső hímes tojást a jelen lévő legidősebb asszony írta meg. Ennek az első tojásnak a mintája a „vesztett út” vagy „vétett út” volt. A tojáson egy kacskaringós, páros vonal látható, amely hurkokkal és kanyarokkal jut el a tojás egyik végéből a másikba. A néphagyományban mindenhol azt tapasztaljuk, hogy mindennek sokféle változata van, így a tojáshímek magyarázatának is. A vétett út magyarázata lehet az Isten nélküli élet kiúttalansága, illetve a meg nem született gyermek fölött érzett gyász feldolgozása. Engem nagyon megérint a vétett út minta gyimesi értelmezése. Eszerint a vétett út az életutunk jelképe. Nem baj, ha kacskaringós, ha sok benne a kitérő, a megtorpanás, a visszafordulás. A lényeg az, hogy előbb-utóbb elérjünk a célhoz, a feltámadt Jézushoz. A végéről visszapillantva pedig egy gyönyörű minta látható, amely sokkal szebb, mintha egy egyszerű csík húzódna a tojáson. Kedvünket lelhetjük benne, és reméljük, az Úr is ezt teszi. A tojásokra más titkos üzenetet is ráfestettek. Leggyakrabban egészséget, boldogságot kívánnak vele, szeretetüket fejezik ki. Erre utaló minta a rózsa, a szív, a tölgyfalevél. A másik fontos téma a feltámadásba vetett hit, a húsvéti öröm, ezzel kapcsolatos motívumok a fenyőág, a kereszt, a csillag.

A tojásfestés jó alkalom lehet a hagyományhoz való kapcsolódásra. A történelmi Magyarország területéről több ezer hímes tojást őriznek múzeumokban, hiszen ez a műfaj könnyen gyűjthető, motívumgazdag kincset jelent. A legügyesebb tojásírók munkáit csodálhatjuk meg, és elleshetjük, kipróbálhatjuk a technikákat. Sőt, aki igazán beleszeret a hímes tojások világába, tanfolyamon is részt vehet a Hagyományok Házában.

A tojás szép színét el lehet érni a boltban kapható tojásfestékekkel vagy természetes anyagokkal is. A vöröshagyma szépséges barnásvörös színt eredményez, a lilakáposzta pedig halványkékre fest. Más növényi festőanyagokkal nekem nem sikerült értékelhető eredményt elérnem, de jót nevettünk a sikertelen próbálkozásokon. Olyan szokás is van, mely szerint a húsvéti sonka levében főzik a hímes tojást.

A tojásokat keményre főzve díszítjük. Érdemes hideg vízben feltenni főni őket, hogy ne repedjen meg olyan könnyen a héjuk. A díszítés szebb a fehér héjú tojáson, azonban a világos héjú tojás könnyebben reped, és ritkábban kapható. Persze a barna héjú tojás is gyönyörű, már önmagában is élmény szemügyre venni a pöttyös, vonalas, foltos, ezerféle barna tojást.

Ha a tojást hosszú ideig (három-hat órán át) főzzük, könnyen tárolható lesz, nem romlik meg. A belseje lassan összeszárad, a sárgája kavicsszerűvé zsugorodik. Régen ezt gyűrűbe foglalva ékszernek is használták. Mindenesetre, ha nem a kifújt tojás mellett döntünk, de szeretnénk hímes tojásunkat dísznek eltenni, érdemes órákig főzni.

Talán a legegyszerűbb hagyományos tojásdíszítési eljárás a berzselés. Gyűjtsünk apró, tavaszi leveleket, igazítsuk óvatosan a tojásra, szorosan kössük be nejlonharisnyába, majd mártsuk a festőlébe. Főzhetjük is közben. A tojás természetes színe megmarad a növényke alatt, így az lenyomatszerűen kirajzolódik.

A legjellemzőbb népi tojásfestési módszer a tojásírás. Méhviaszt felolvasztunk egy kis fémtálkában (egy-két személyre egy tonhalas konzervdoboz tökéletesen megfelel, méhviaszt pedig lap vagy csepp formában lehet kapni a hobbiboltokban), s egy írókával vagy más néven giccával visszük fel a viaszt a natúr színű tojásra a kívánt mintában. Jó, ha a tojás is kicsit langyos, és nem szilárdul meg rajta első pillanatban a viasz, mert akkor könnyen lepereg. Az íróka egy kis tölcsérrel vagy más viaszvezetővel ellátott arasznyi botocska, ez is hobbiboltokban vagy népművészeknél elérhető.

A megírt tojásokat meleg, de nem forrásban lévő festőlébe süllyesztjük, mert a forrásban lévő víz leoldhatja a viaszt a tojásunkról. Ne érjenek egymáshoz a tojások, nehogy foltosra fessük a héjat. A színes tojásokról még le kell olvasztani a viaszt, hogy előtűnjön az eredeti szín, de vannak olyan vidékek, ahol rajta hagyják a viaszt a mintán. Leolvasztani gyertyaláng fölött szokás. A tojást kicsit ferdén a gyertya fölé tartjuk, és a megolvadt viaszcseppet egy papírtörlővel vagy textilronggyal letöröljük. A gyertya azonban könnyen bekormozza kis művünket, ezért én inkább ötvenfokosra felmelegített sütőbe teszem pár percre a tojásokat, és a megolvadt viaszt egyszerre törlöm le róla. Nem kellően hagyományos, viszont hatékony módszer.

Az elkészült tojásokat szalonnabőrkével lehet csillogóvá (és csúszóssá) tenni.

Fiatal lány koromban rengeteg tojást festettünk otthon, hiszen négyen voltunk lányok, és mindannyian a Regnum Marianum közösségbe jártunk, így sok-sok locsolóra számíthattunk. A mai napig visszahozza a régi húsvétok hangulatát a megolvasztott méhviasz jellegzetes illata, meg persze a gőzölgő füst, ami beborítja az egész szobát. Az én tempósabban elkészülő, de kevésbé mutatós tojásaim, a húgom órákig tökéletesített mesterművei, a gyorsan repülő órák (vajon van-e még értelme lefeküdni, mielőtt jönnek a locsolók?); mindez örök emlék marad.

Ha barna tojásra rajzolunk a viasszal, készíthetünk különleges, fordított mintájú tojást is, szerintem gyönyörű az is: festék nélküli, natúr szépség. A viasszal díszített tojásokat ecetbe tesszük fél órára. Ezalatt az ecet feloldja a nem viaszos tojáshéjat, és könnyen le lehet törölni a felső, barna réteget. Miután leolvasztottuk a viaszt, a fehér tojáson az eredeti barna héj alkotja a mintát.

Buzsákon úgy készítették, hogy a tojást előre megfestették, viasszal díszítették, így a lemaratás után a minta maradt színes.

Hagyományosan pásztorok mestermunkája volt a karcolt tojás. Ők gyakran kénytelenek voltak a húsvéti nagy ünnepet a nyáj mellett tölteni, még a nagymisére sem jutottak el, ezért a hímes tojás elkészítésével emlékeztek meg az ünnepről. E tojás elkészítése tehát eredetileg férfimunka volt, hasonlóan a finom kezet és szaktudást igénylő patkolt tojáshoz. A karcolt (vakart) tojás a pásztorművészet motívumkincsét használta, de az írott tojások mintái is alkalmasak a karcolásra.

A tojást előre megfestjük, ehhez érdemes hagymahéjat használni, mert az nem ivódik be olyan mélyen a tojás héjába, mint a mesterséges tojásfesték, és könnyebb levakarni. A színes tojást markunkba fogjuk, hogy tartást biztosítsunk neki, és egy bicskával, szikével vagy nagyobb tűvel elkezdjük kapargatni. A színes réteget lekaparva a tojás eredeti barnás-fehéres színe rajzolja ki a mintát. Ha gyakorlatlanok vagyunk, ceruzával halványan felvázolhatjuk a karcolandó rajzot. A pengét ferdén tartva vastagabb vonalat húzhatunk, s minél inkább állítva tesszük a tojásra, annál vékonyabb, finomabb lesz a minta. Különlegessé teszi a művünket, hogy így lehetővé válik a színátmenettel, árnyalatokkal való játék is.

Az idők során még izgalmasabb tojásdíszítési módszerek is megjelentek a néphagyományban: volt, ahol a tojást gyöngyökkel díszítették, melyet ragasztóval lehet felvinni a tojásra. A gyöngyöket fogpiszkálóval vagy más eszközzel helyezzük a tojáshéjra, mert a kezünk könnyen hozzáragad, a ragasztó szétkenődik a tojáson, és úgy már kevésbé finom, ékszerszerű a végeredmény.

Van, ahol szalmaszállal díszítik a tojást. A szalmát langyos vízbe áztatjuk, hogy könnyebben formálható legyen, majd óvatosan félbeszedjük, kisimítjuk, akár vasalóval, és körömollóval vagy szikével vágjuk formára. A darabkákat felragasztjuk a tojásra, itt is tud segíteni egy fogpiszkáló vagy vastag tű. Nagyon szép, ahogyan a szalmás tojások aranyszínű díszítésén megcsillan a fény.

Ma már elterjedt a tojásra ecsettel való pingálás, mely azonban igencsak új technika. A hímzésekből, falpingálásból ismert motívumokat festik színes festékkel fehér alapra.

Újabb idők hírnöke, de hagyományos anyagokat használ a ráragasztott szalaggal, csipkével díszített hímes. Bukovinai székelyeknél a kifújt hímes tojásnak papírból szárnyakat, tésztából fejecskét ragasztottak, s ez a „madárka” díszítette a házat egy éven át.

(Jezsuita Kiadó, 2024; Meszleny Anna illusztrációival)