A mérleghintán ember és természet – avagy az egyensúly (soha) el nem érhető állapota

Az emberiség időről időre visszavágyik a természethez és ezt művészeti alkotásaiban is kifejezésre juttatja. Ez a fajta pulzálás – a természettől való eltávolodás, majd visszatérés – ritmust ad az ember és természet viszonyának. Az ipari forradalom után a realizmus festészete, a ’60-as évektől kezdve pedig a land art – magyar elnevezése szerint természet művészet – volt az, amely ember és természet viszonyát ismét szorosabbra szerette volna fűzni. Irodalmi alkotásainkban még erőteljesebb a természet jelenléte. Mit olvashatunk ki ezekből az alkotásokból? Verseinkben a táj, mint érzelmek kifejezője lép színre, míg máskor érzékletes leírásukban az ember gyengesége, a természet erőinek kiszolgáltatott mivolta jelenik meg. Komplex érzelmi világ köti össze az embert környezetével: függőség és kiszolgáltatottság, elnyomás, félelem és csodálat, harmóniára törekvés és tisztelet.

Hol tartunk most? Napjaink erőteljesen technicista világában ismét a természethez fordulunk vigasztalásért és megnyugvásért. A menedzserbetegség és megkerülhetetlen stressz ellen a természet nyugalmához és a gyógynövények erejéhez fordulunk. A természettel és az ökológiai kérdésekkel való foglalkozás a katasztrofális klímahelyzet közepette pedig kapott egy jó nagy löketet. Talán nem csak én érzem így, hogy az utóbbi években megszaporodtak az ökológiai egyensúllyal, a természet erejével foglalkozó kiállítások. Az alábbiakban egy szubjektív válogatás segítségével nézzünk meg pár ilyen témájú kiállítást a közelmúltból és napjainkban.

Lassú élet. Radikális hétköznapok

(Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2021. július 14. – szeptember 5.)

A tárlat témája nem csupán a már egyre szélesebb körben ismert és követett slow life életmód, hanem a természettel való együttélés lehetősége és szükségszerűsége. Műfaji sokszínűségével és a feldolgozott kérdéskörök sokaságával is elgondolkodtatott a kiállítás. Némelyek a jelenlegi életstílusunk, a mértéktelen túlfogyasztás és a jövőre nem gondoló, felelőtlen pazarlás miatti elkerülhetetlen világégés képét festik fel. Oto Hudec Mi vagyunk a Kert! (2019) munkája egy disztópikus jövő képét vetíti elénk, amelyben a klímaváltozás következményeit túlélő néhány ember szemszögéből mutatja be a világot. „Így kezdődött: Először a rovarok tűntek el. Ha nyáron kimentünk egy rétre, olyan érzésünk támadt, mintha valami hiányozna. Először senki sem tudta, mi az. Valahogy csendesebb volt minden. A virágok is alacsonyabbra nőttek. A telek rövidebbek és furcsábbak, a nyarak szárazak és forrók lettek. Fokozatosan, lépésről lépésre történt az egész, így az embereknek fel se tűnt” – hallható a fiktív naplórészlet az installáció videójában. Mégis mintha napjainkról szólna. A történet egy férfi és egy kislány túlélő életét vázolja fel, amelyben elszigetelve, a kertjük által termelt belélegezhető levegőtől függve élnek a katasztrófa sújtotta területen. Az ember tehát visszatalált a természethez, de ennek ára a magányosság és a bizonytalan jövő, hogy a rendszer vajon ismét helyreáll-e a pusztítás után. Az ex-artist collective (Kaszás Tamás és Lóránt Anikó) Ínségeledelek(2011) installációjának részei a népi hagyományok és tudás gyűjtőhelyeként is értelmezhetők. A kiállítótérben felállított fa építményben a művészek által gyűjtött magvak és növények mellett, rajzok és videók segítségével a múlt és a jövő egyidejű bemutatása történik meg. Egy olyan lehetséges jövő felvázolása ez, ahol az emberiség ismét kénytelen visszatérni a gyűjtögető életmódhoz és a növények erejéhez, őseink tudásához. Mátyás Pétert Tűlevélszőnyeg (2018–2020) című munkájában a család kertjébe a szomszédtól belógó fenyőfa ágáról lehulló tűlevelek alkotta szőnyeg inspirálta. A munkájában a korábban lehullott levelek barnája mellé friss tűlevelek zöldjét fűzte, amelyek a kiállítás alatt elszáradtak, így a korábbi színátmenet megszűnt és egy egységesen rozsdabarna levélszőttes jött létre. Az elmúlás folyamatának bedolgozása a dolgok természetes rendjével való megbarátkozást és az ahhoz való alkalmazkodást, annak felhasználásának termékeny gyakorlatát mutatja.

Bár a kiállítás már bezárt, az online térben tovább él. Magyar-angol nyelvű katalógusa itt olvasható, sőt a budapesti kiállítás tereibe is visszatérhetünk egy virtuális kiállítás segítségével itt.

Anca Benera & Arnold Estefán: A természetalatti (2021. október 22. – december 5.)

A korábban említett Lassú élet kiállításon is szerepelő művészpáros kutatásalapú műveivel társadalmi, geopolitikai narratívákat mutat be. A Trafó Galéria terében látható kiállításukon pedig az emberi tevékenységnek a természetre gyakorolt hatására irányítják figyelmünket. A Blue Ground című kétcsatornás videójuk a gyémántipar mélyére ás, ahol a csillogás árát távoli országok fizetik meg, de a mindennapi fogyasztási termékeink mögött is a nyersanyagtermelő helyek ökoszisztémára gyakorolt negatív hatása húzódik meg. Látványos installációjuk (A láthatatlan erők látható megnyilvánulása, 2020) a Hirosima után elsőként megjelenő gombafaj (matsutake, foltostönkű gyűrűspereszke) telepének szó szerint fullasztó légkörével gyakorol ránk hatást. A legnagyobb pusztítás után is életre kelő természet példájából erőt is meríthetünk az újrakezdéshez. Proxy Climates (2019–) installációjuk a 2019 óta folyó projektjük tárgyi megfogalmazása. A művészpáros olyan elsivatagosodó területeken gyűjt virágpollent, ahol a növények szép lassan eltűnnek. Mivel a pollenszemek ritkán rohadnak el, segítségükkel egyfajta adatbank építhető fel, amely megőrzi az információkat az egykor a területen megtalálható növényekről, megőrzésükkel pedig az archiváláson túl egy jövőbeli paleoklimatikus vizsgálathoz is alapanyagot szolgáltatnak majd. Művük a környezetünk pusztulásához viszonyuló egyik attitűdöt, a vizsgálódó és archiváló hozzáállást képezi le.

A növények ereje. Organikus tárlat, ahol a természet is alkot (MANK Galéria, 2021. november 5. – december 4.)

A harmadik kiállítás a szemlélődésen túl a cselekvésre ösztönzést tűzte ki céljául. A magyar és lengyel kortárs művészek alkotásai a növények erejét, az ember testére, mentális és lelki egészségére gyakorolt hatásának formáit mutatják be. Süveges Rita a mezőgazdaságot mint az embert a természettől elválasztó iparágat helyezi képei középpontjába, míg Gedeon Tekla és Gschanes Sebastian (a.k.a fuzzy earth) a növények szempontjából mutatja be a modern üvegházi termesztés folyamatát. Más alkotók (Agnieszka Zawisza, Fúró Bernadett) a természet megjelenési formáit a városi térben vizsgálják és keresik a kérdést arra, hogy a természet milyen teret találhat az urbánus életkörülmények között.

Ebből a rövid felsorolásból is érzékelhető, hogy az ember és természet viszonya sosem múló kérdéskör, mely egyre aktívabban foglalkoztatja a kortárs alkotókat. Sorozatunkban olyan magyar képzőművészekkel beszélgetünk majd, akiknek a művészetében és a műtermen kívüli életében is fontos szerepet játszik a természet és az azzal való egyensúlyban élés. Alkotásaik hátterén és gondolatiságán túl inspirációikról is kérdezzük majd őket, legyen az egy tudományos kutatás vagy éppen irodalmi szöveg. A sorozat első beszélgetőtársa Herbert Anikó a.k.a HANIKO lesz.

Somogyi-Rohonczy Zsófia