Ha rám hallgatsz, különösen télen, egy-egy kiskanál mézet eszel ébredés után. Kinézel az ablakon, lassan és élvezettel veszed szádba a kanalat, a mézet gondosan lenyalod, s lelki szemeid előtt te is látni fogod a méhecskéket, a nap leányait, e csodás, zümmögő lényeket, ahogy átrepülnek a virágzó tájon, megtalálják a megfelelő virágot, nektárt és virágport gyűjtenek, s közben elvégzik legfontosabb munkájukat: a beporzást. A méhek nélkül előbb éheznénk, aztán kihalnánk. Érdemes megjegyeznünk, hogy számos rovar végzi még ezt az értékes munkát, mint például nagy kedvenceim: a dongók is. Télen véletlenül rosszul csúsztattam vissza a kis kivehető falépcsőt teraszunk alá, s egy egészen kicsiny rés maradt. Ebbe a kicsiny résbe előbb csak egy dongó költözött be, majd elkezdett a dongó család kiteljesedni, s most apró dolgozó dongók és gyönyörű nagy, kövér, szőrös dongók is röpködnek körülöttünk. Egészen lenyűgöznek, ahogy hidegben és esőben is, amikor a mézelő méheinknek eszébe sincs kijönni a kaptárból, e lebegő pandamackók végtelenül békésen szállnak virágról virágra. A dongók, pontosabban poszméhek, éppen úgy ki vannak téve az emberi tevékenységnek, mint a házi méhek, de míg a mézelő méheket a méhészek érdeke minden nehézség ellenére életben tartani, addig a többi beporzóval jóval kevesebbet foglalkozunk. Ha a méheket ünnepeljük, jussanak eszünkbe sorstársaik is. A jó kert, a jó vidék az, ahol zümmögést és madáréneket hallani, a csöndes táj, ahol csak gépek berregése töri meg e csöndet, egészen biztosan közelgő apokalipszis legbiztosabb jele. Zümmögést és madáréneket!

Márai Sándor írja, hogy „úgy tapasztaltam, a méz is hasznos… Valami van a mézben, amit a természet tiszta erői csempésznek bele…” Márai nem tévedett, mert a méz szénhidrátok (80-85 %-os) és víz telített oldata, amelyben növényi és a méhekből származó alkotóelemek is vannak. Legfontosabb cukrai a szőlőcukor és a gyümölcscukor, enyhe savasságát pedig az almasav és a citromsav adja. Bővelkedik B-vitaminokban, de van benne C-vitamin, K-vitamin, vas, cink, mangán, réz és króm is. Számos kedvező egészségügyi hatása van, jó nyugtalanságra, álmatlanságra, náthára, étvágytalanságra, és erősíti az immunrendszert. Megjegyzem, hogy a különböző fajtamézeknek különböző hatásai vannak az emberre, ezt saját magamon is tapasztaltam.

Pirkadatkor meztenláb kimegyek a kertbe. A hajnali párát érzem a bőrömön, végigsétálok a nedves fűben, megsimogatom a kaptáraimat, és kicsit megborzongok, majd kellemes melegség önti el szívem. Tudom, hogy a mai nap igazán nagy nap lesz. Május van, születésnapom van, és végre mézet fogok pörgetni, saját mézet. Ez a nem semmi! Kicsit olyan, mint amikor egy könyvem végre megjelenik. Egész évben erre készültem, ezért is tápláltam, óvtam, védtem a méheimet. Sohasem veszek el minden mézet, mindig hagyok nekik, sőt a mézelés időszaka után tovább erősítem őket télire. Az első pörgetés a tavaszi vegyes-virágméz, ami kis idő után összeáll, szabályos krémmézzé, s olyan íze van, mintha az ember magával a tavasszal hosszasan, szenvedélyesen csókolózna. A második mézünk az akácméz, amely könnyű, gyöngéd, folyékony, aranyló napsütés, s téli estéken a legfinomabb teáim elengedhetetlen tartozéka. Végül pedig hársméz, ami szabályos pszichedelikum, igazi antidepresszáns, szentséges medicina.

Mindebből jól sejthető, hogy nagyon szeretem a mézet. Gyerekkorom jut eszembe a vajas-mézes kenyérről. Később aztán, amikor megismertem pár helyi termelőt, már csak tőlük vettem mézet, mert hamar rájöttem, hogy mennyivel jobb helyi termelőktől mézet venni, micsoda különbségek vannak! Végül, a sors különös véletlene révén – ha ugyan vannak véletlenek –, negyvenéves koromra magam is méhészkedni kezdtem. Úgy gondoltam, ha most elkezdem, akkor mire hatvanéves leszek, talán valamit megsejthetek ezekről az egészen csodálatos lényekről. A méhészkedés ugyanis folyamatos tanulás. Messze nem vagyok profi méhész, számomra ez nem megélhetés kérdése, egyszerűen szeretem a méheket és a mézet, s talán azért is, mert így küzdhetek a leghitelesebben és legőszintébben azért, amit természetnek hívunk. Nem csak beszélek arról, hogy a környezetet meg kell védeni, hanem mindennap teszek is érte. A méhesben és a kertben is. Mi (még) nem vándorlunk, álló méhészetünk van, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Három éve kezdtem el a méhekkel nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is foglalkozni, s ha mai énem visszamehetne az akkori lelkesedő önmagamhoz, nem biztos, hogy túlságosan biztatnám önmagamat. A méhészkedés rendkívül nehéz, összetett munka, rengeteg buktatóval. Sokan csak azt látják belőle, hogy milyen jó, van saját mézetek, vannak méheitek, de aranyosak… de az az igazság, hogy mindez sokkal összetettebb és nehezebb, mint elsőre bárki gondolná. Van, aki a pénzt látja benne, de szerintem, aki csak a pénzért méhészkedik, az alapvetően ért valamit félre az egész életben. Azt láttam, hogy az igazán jó és tehetséges méhészek egészen egyszerűen szeretik a méheiket. Sőt, szabályosan „méh-függők”, „bogarasok”, ha úgy tetszik. Megsiratják, ha egy méhcsalád elpusztul, és boldogok, ha egy méhcsalád gyönyörűen kiteljesedhet. Mindkettőt tapasztaltam már, s valóban egészen elképesztő kapcsolat alakul ki idővel méhész és méhei között. De abban is biztos vagyok, hogy a méhészkedés nem való mindenkinek, ahogy költő sem lesz mindenkiből, aki verset ír. Mivel íróként én főleg itthon dolgozok, folyamatosan tudom figyelni őket, követni az időjárás változásait, s a megfelelő időben beavatkozni. Még így is hibázok, s így is van olyan, hogy nem tudok mit tenni. Ha nem lennének a különböző méhbetegségek és az atkák, ha nem lenne elég nagy gond a változó klíma, az időjárási viszontagságokkal, enyhe telekkel és az aszályokkal, akkor ott van az őrült ember, aki vegyszereket permetez virágzó kultúrákra, mindent lebetonoz, szörnyű monokulturális ökológiai sivatagokat hoz létre, végül a méhlegelőt lekaszálja, s mindezzel megöli a méheket.

A méheket leginkább úgy támogathatjuk, hogy ha egészen egyszerűen normálisak vagyunk, méhlegelőket ültetünk, akár csak egy balkonládába is, nem permetezünk rovargyilkos vegyszereket, különösen virágzó növényekre nem, nem betonozunk mindent le, és újragondoljuk a mezőgazdaságunkat. Mindenki tehet a méhekért egy kicsit, mindenkinek a felelőssége, hogy a beporzók és a rovarok ne tűnjenek el. A tied is és az enyém is.

Ha teheted, figyeld meg tavasszal, hogy milyen elszántsággal és gyönyörűen röpdösnek a méhek, s te is be fogod látni, amit én, hogy Isten mosolyogva teremtette őket.

(„A méhek napját” az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére 1994-től április 30-án ünnepeljük Magyarországon, mivel ez idő tájt teljesedik ki az élet a kaptárban. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének döntése értelmében május 20-a 2018-tól a „Méhek Világnapja”. Az ENSZ ezzel a méhészek helyzetére és fontosságára hívja fel a világ figyelmét. A javaslat Szlovéniából érkezett, ahol a méhészkedés jelentős hagyományokkal rendelkezik, és ahol minden kétszázadik szlovén foglalkozik méhészettel. Ez a legmagasabb arány az egész világon! A dátum nem véletlen. 1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, Mária Terézia méhészeti iskolájának egykori vezetője, a szlovén származású Anton Jansa. Az eredetileg festőnek tanult Jansa a Habsburg udvar bécsi egyetemének a méhészkedés tudományát oktató tanára volt. Munkásságának fontosságát már akkor felismerték és nagyra becsülték.)

Weiner Sennyey Tibor