Ha lennének szerzői jogaik ezeknek a kis szövegeknek, akkor azok nyilván meggazdagodnának, akik írják őket. Ahányféle felületen és ahányszor megjelennek, az vetekszik a menetrendek közlésének gyakoriságával.

Funkciójukban is hasonlítanak egymásra: eligazítanak. A filmek rövid tartalmi összefoglalóiról beszélek, melyeket egy mozdulattal tesznek át akár papír alapú vagy digitális felületre. Lehetnek ezek tévécsatornák vagy mozik műsorai, letöltőoldalak, nézői véleményeket közlő portálok, és még sorolhatnám. Meg sem fordul senkinek a fejében, hogy egy filmről többféleképpen is lehet húszsornyit írni. Kritikátlanul elfogadjuk az előzetest, utólag pedig nem olvassuk vissza, nem ellenőrizzük, hogy mennyire tükrözte a lényeget.

Holott érdekesebb lenne, ha egy filmnek másfajta leírásával is találkoznánk, más szempontú kiemelésekkel, más hangsúlyokkal. Ezeknek a kis rövid összefoglalóknak műfajuk sincsen, a presztízsük is lejjebb van, mint a használati utasításoké. Arról nem is beszélve, hogy az állandó másolgatással a hibák is hagyományozódnak, az elírások és tévedések is az olvasók emlékezetébe vésődnek.

Ugyanez a helyzet a könyvek tartalomismertetőivel. Ha valaki egy kicsit is jártas ebben, tudhatja, mennyire körültekintően fogalmaznak meg egy fülszöveget vagy egy figyelemfelkeltő, pár mondatos ismertetőt. Ahogyan a nézőt, az olvasót is el kell csábítani, hogy éppen ezt nézze meg, éppen ezt a könyvet vegye meg. Tehát többféle elvárásnak is eleget kell tenni. Vegyék meg a könyvet, de ehhez be kell csalogatni az olvasót a történetbe, konzisztensnek kell lennie, és úgy kell körüljárnia a mű központi gondolatát, hogy az ismertető ne árulja el, ki a gyilkos. Bármilyen műfajú is legyen a könyv, a poént sosem szabad lelőni, viszont az olvasót tájékoztatni kell arról, mire számíthat. Önmagában nem elég a név és a cím.

Ahogyan minden művészet, az irodalom is megérdemelne némi választékosságot, sőt választékot, hogy ugyanarról a könyvről ne ugyanazokat a mondatokat olvassuk szó szerint századjára is, mert az olvasót éppen ez a néhány szerencsésen, frappánsan vagy szerencsétlenül, félrevezetően megfogalmazott mondat befolyásolhatja. Egy könyvhöz hozzátapad ez a húszsoros ismertető. Ezen is múlik, hogy hányan rendelik meg. Akik ezeket kritikátlanul másolgatják innen oda, azok nyilván úgy gondolják, hogy ha egyszer valaki megfogalmazott valamit, ha valaki már leírta, akkor felesleges munka lenne másikat írni. Nevezhetjük ezt a fogalmazás kényelmének is. Hogy ne törjük a fejünket azon, hogy egyáltalán miként kellene valami helyett újat alkotni. Könnyebb másolni.

A világhálóval a korlátlan kopizás elve parttalanná vált. Orvosi és kertészeti tanácsok, tudományos ismeretek, szakmai és termékleírások, ételreceptek stb. járják be szintúgy az internet minden zegzugát. Nem a választékkal, hanem lassan az azonosság halmazával találjuk szembe magunkat. Ha beütjük a mondat első néhány szavát, tucatnyi oldalon jelenik meg ugyanaz a tartalom, ugyanabban a megfogalmazásban. Természetesen inkább megosztom ismerőseimmel is, mint hogy azzal vesződjek, hogy a lényeget a magam ízlése szerint kivonatoljam. Lassan rááll a kezünk a másolásra. Ne töprengjünk egy személy- vagy városnév helyesírásán, a címeken és dátumokon se, ha áttehetjük őket egy kattintással. Nyilván a szokás hatalma, hogy már idézeteket se kelljen keresgélni, feltűnő módon mindenki ugyanazt veszi elő ugyanabból a műből, amit valaki kiemelt már egyszer.

Sokfelé visznek innen az időhiányra hivatkozó másolás szálai. Érdekes jelenséggel találkozom nap mint nap. Ha valaki papírra is vet valamit, nagy nyomtatott betűvel ír. Másolja az adatait egy űrlapra. Jóformán kihal a hagyományos kézírás, sokan talán már nem is értik, miről beszélek. Holott a kézzel írott és postára vitt levelek korában is jutott idő mindenre. Manapság már nemigen.

Kontra Ferenc