Vannak lényeges és lényegtelen dolgok, események, jelenségek. De ki dönti el, hogy mi a lényeges és mi a lényegtelen? Te? Én? Néha azt gondolom, ezt is bölcs, nagy hatalmú barátunk dönti el: az öreg idő.

Gyermekként minden lényegesnek, újnak tűnik, s olyan, mintha minden fontos lenne, megismételhetetlen volna, ahogyan Hamvas idézi Rilkét: „Egyszer. Soha többé. Soha még egyszer. Csak egyetlenegyszer. Minden csak egyszer.” Az egészséges gyermeki lélek mindenre rácsodálkozik, minden lehet egyszerre vonzó és ijesztő, ismeretlenül ismerős, minden küszöb, mert minden egy másik szobába vezet, és minden most van. A gyermeké a jelen idő fényessége, az örök ma. Ez a gyermek minden emberben megvolt valaha, és ez a gyermek a költő, a festő, a szobrász, a zenész, vagyis a művész, aki bátran alkot új szavakat, rajzol és fest, formál, bármivel zenél, mert nem kötik szabályok, tudás, nem köti a kezét konvenció, és végképp nem akar megfelelni. Megismerni és átélni akar, a lényegest látja mindenben, még a lényegtelenben is, mert itt még nem válik ketté, és ezért a lényegtelen semmiségek is lényegesek. Sőt. A művészek vagy megőrzik ezt a gyermeki énjüket, vagy esetleg újra felfedezik később, és attól válnak igazán művésszé, hogy tudatosítják ezt a látásmódot. Figyeld meg a gyermekek rácsodálkozását a világra, ahogy nem tesznek különbséget lényeges és lényegtelen között, s mégis tudják, mi az igazán lényeges, és mi az, ami teljesen lényegtelen számukra abban a pillanatban, s így minden értelemmel telítődik. Figyeld meg a gyermekeket, és tanulj tőlük.

Mert felnőttként éles szakadék kezd húzódni a lényeges és lényegtelen dolgok, jelenségek, beszélgetések, időtöltések között. Lényeges a család, a tanulás, a munka, a karrier, az egzisztencia, s egyre inkább lényegtelen a játék, a szórakozás, az önmagáért való lét, az egyszerű rácsodálkozás. Tudom, nem mindenki, de a többség, hidd el, így van ezzel. A felnőtt mindig a holnapba tekint, a jövő miatt aggódik, miközben a most homokszemei kiperegnek kapkodó kezei közül. Aztán már a család sem olyan fontos, a tanulás sem, de még a munka sem. Leginkább persze a pénz lesz fontos a felnőtt embereknek, mert összetévesztik a pénzt az idővel, azt hiszik, hogy pénzzel mindent meg lehet venni, különösen a lényeges dolgokat, mint például az időt. Mik lesznek ekkorra a lényeges dolgok? Ház, jármű, nyaralás? Minden, amit ezen a pénzen meg lehet venni, csakhogy ennek a pénznek az élet az ára, mert „nem az élet kerül pénzbe, hanem a pénz kerül életbe”. Mielőtt azonban valami elvontat okolnánk az emberek helyett, akik elhibázzák, elpazarolják, tönkreteszik csupa-csupa lényegtelenség hajszolásával életüket, meg kell jegyeznem, hogy még a pénz sem rossz vagy jó. Sőt, aki a pénzt hibáztatja azért, mert lényegtelen dolgokkal kell foglalkoznia, az összetéveszti a pénzt és az életet, s más csacskaságokra is hajlamos lehet. Már írtam a pénzről korábban kerti levelet, most nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy igenis vannak lényeges és lényegtelen dolgok. Arról, hogy máshogyan látjuk gyermekként és felnőttként azt, hogy mi a lényeges és mi a lényegtelen. Vajon téved a gyermek? Vajon téved a felnőtt? Egy dologban egészen biztos lehetsz: mindannyian tévedünk, de nem mindig.

Nagyon szeretek öregek társaságában lenni. Mindig voltak idős barátaim, mindig sokat beszélgettem velük. Nagyszüleim barátaim voltak gyermekkoromban, bizalmukba és szeretetükbe fogadtak, talán ezért is. Jobban megértettem őket, mint a szüleimet. Lehet, hogy ez is természetes, talán nem. Nem tudom. De azt tudom, hogy az öregek máshogyan látják, mi a lényeges és mi a lényegtelen. Ahogy az ember élete vége felé közeledik, és nem pazarolta el teljesen az életét, tehát csekélyke bölcsesség is ráragadt az évek során, egészen más dolgokat tart már lényegesnek és lényegtelennek. Az idős emberek a tegnapra tekintenek, és jobban ismerik, mint a mát vagy a holnapot, így többet időznek régvolt tegnapok ismerős derűjében. Az idős és bölcs emberek néhány téma körül köröznek sokat, sokszor ismétlik is magukat, de ez nem csak azért van, mert máshogyan emlékeznek, és a közelmúlt dolgait könnyebben elfelejtik, míg a régi események inkább eszükbe jutnak. Az idős emberek látják, hogy az idő az igazán lényeges. Persze nem mindenki, ó, dehogy, de akikkel én barátságba kerültem, valahogy mindig türelmesek és érzékenyek lettek öregkorukra. Természetesen ők is, mint mindenki, sokat hibáztak életük során – „senki sem tökéletes, hacsak az nem, aki tökéletességre törekszik” –, de amikor idős emberek megtiszteltek a barátságukkal és bizalmukkal, nagyon sokat tanulhattam arról, hogy visszatekintve mi az igazán lényeges és mi a teljesen lényegtelen. Az idős emberek a szeretteikről beszélnek sokat, egy-egy meghatározó emlékükről, nagyobb sérelmükről, van, hogy a traumáikról, néha a nagy tévedéseikről is. Az idős és bölcs emberek szeretnek arról beszélni, amihez igazán értettek az életük során, ha volt mesterségük, ha volt mélyebb tudásuk valamiről. De nem csak, sőt főleg nem gyakorlati dolgokat mondanak; ha jobban figyelsz, észreveheted, hogy a tudás megéléséről beszélnek, arról, hogyan áramolt át rajtuk egy-egy szakma, mesterség, művészet, tudomány bölcsessége, amelynek az életüket szentelték. Hallgass és olvass igazán bölcs, idős embereket, mint amilyen például Szent-Györgyi Albert vagy Jorge Luis Borges volt, hogy csak kettőt említsek azok közül, akik nagy hatással voltak rám, akiktől sokat tanultam. De a legjobb, ha hallgatsz olyan öregeket, akiknek neve lehet, hogy eltűnik majd a történelemben, ám ott élnek a környezetedben, családodban, szomszédságodban, mert akár hiszed, akár nem, ezek az öregek tudnak valamit arról, hogy mi a lényeges.

A gyermek mindent lényegesnek lát, a felnőtt a lényegtelent látja lényegesnek, az öreg már csak a lényegest látja, ha az életet a születés és a halál nagy lencséjén keresztül nézzük. Vajon milyen lehet egyesíteni magadban ezt a hármat, bármennyi idős is legyél? Milyen lehet az életet egyszerre látni gyermekként, felnőttként és idősként? Ha megőriznénk magunkban a gyermeket, éretten kezelnénk a felnőttet és türelmesek lennénk az időshöz, sikerülhetne meglátnunk végre azt, hogy mi az életünkben a lényeges és mi a lényegtelen? Nem tudom. Majd te elmeséled nekem.

Weiner Sennyey Tibor