Annak megfejtésére, hogy honnan és miért tudhatja a kutyus, hogy a gazdája érkezőben van, noha ezt még a mi érzékszerveink nem jelzik, azt a magyarázatot találhatjuk például, hogy a kutya érzékeli, fel tudja fogni az agyhullámokat, amelyeket a közelgő gazda gondolatai okoznak, és ezekből tudja előre, hogy várható a megérkezése.

– Olyan messze hatóak lennének tehát az agyhullámok? – kérdezhetné kételkedve valaki. Hiszen a felfogásukra szerkesztett készülék, az EEG, az elektroenkefalográf csak egész közelről képes érzékelni azokat.

De mi, akik nap mint nap csendben imádkozunk, azaz gondolataink segítségével társalgunk a Jóistennel vagy az őrangyalunkkal, úgy hisszük, hogy imádságunk célba ér, és ennek bizonyítására mindannyian számos esetet fel is tudnánk sorakoztatni. Ezért tulajdonképpen nem ütközünk meg azon a feltételezésen, hogy az emberi gondolat messze ható, nagy távolságokat is képes áthidalni.

De vannak ennél bonyolultabb jelenségek is. Történt például, hogy a családfőnk munkát kapott, és emiatt korábbi szokásától eltérően már a délelőtti órákban el kellett indulnia otthonról. Fickó kutyánk annyira zokon vette, hogy ezek után egész a gyerekekkel való délutáni hazaérkezésemig egyedül kell őriznie a házat, hogy a gazda távozásakor hangos vonyításba fogott, ami szinte a buszmegállóig, jó 500 méteren át elkísérte férjemet. A munkahelye csupán három buszmegállónyira volt tőlünk, a közeli művelődési ház igazgatója lett. Egyik nap, amikor beért, azzal fogadták a munkatársai, hogy vendége érkezett, ott várja az irodája előtt. Be sem kellett azonban mennie, hogy meglássa, ki lehet az a nem várt vendég, mert a ház ajtajában farkcsóválva megjelent Fickó kutya.

Hogy került oda? Honnan tudta, hogy hol van a művelődési ház? Hogy tudott hamarabb odaérni, mint a busszal utazó gazda? – Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Miután a gazdi felszállt a buszra, a szimat nem vezethette a kutyát. Szokása szerint végig a busz hátsó ablakánál állt, mert három megálló kedvéért nem ment beljebb, mégsem látta, hogy futott volna a busz után Fickó. De nem hogy utána futott, meg is előzte azt, mert hamarabb beért a művelődési házba, mint az igazgató úr. Ott gondosan körbeszaladt, lekáderezte a színházteremben próbáló iskolásokat, végigjárta a színpad zegzugait, aztán izgatottan kifutott az udvarra, be az irodák folyosójára, jó szokása szerint felágaskodva megcsapkodta a kilincseket, így benyitott minden irodába, végül a folyosó végén, a gazda bezárt ajtajánál megnyugodott, lehasalt, és nyelvét lógatva, lihegve megvárta annak megérkezését.

Ha megelőzte a buszt, honnan tudta, hogy hol fog leszállni a gazda? – Kiszimatolta az előző napi nyomait – hangzik erre a materialista válasz. Kiemelkedően finom szaglása kell tehát, hogy legyen a kutyának, ha a forgalmas főút kipufogógázai közepette 24 órával később is érzékeli abból a néhány tegnapi, cipős lábnyomból, hogy itt kell kereszteznie az úttestet és befordulnia az udvarba, a gazda munkahelyére.

Persze hivatkozhatnék azokra a történetekre is, amelyek a nem kívánt cica távoli vidékre szállításáról szólnak. A zsákba bekötve, harminc-negyven kilométer távolra elszállított, és ott szabadon engedett négylábú néhány nap múlva, csapzottan, éhesen, fáradtan, de visszaérkezik, és boldogan dörgölődzik a tőle megszabadulni vágyó háziak lábához.

Hogyan talált haza? Milyen érzékszerve foghatta az adást? Az otthon kisugárzását annyi dimben-dombon, községen, városon át mi közvetítette számára?

Bizony, ha ember módjára nem gondolkodik még a legokosabb állat sem, anélkül is sok olyasmit tud, amit mi eddig még felfogni, megmagyarázni sem tudunk.

Mezey Katalin