Az áradások, a vízszint szeszélyes változásai alapvetően meghatározták a helybeliek életét, mégis folyamatos megélhetést biztosított számukra a rét; egyik szólásuk szerint „ott télen-nyáron aratnak”, ami annyit jelentett, hogy télen nádat, nyáron búzát vágnak/aratnak. A kopácsiaknál jobban senki sem ismerte a vízi világot, melyben csakis ők lettek járatosak. A helybeliek legősibb foglalkozása a halászat lett, még Budapestre is szállítottak halakat szalmával bélelt jégen, szekerekkel. Még a második világháború végén is százhúsz halásza volt a falunak. A hagyomány sohasem adta meg magát az idő múlásának. Nem véletlen, hogy a kopácsi halásznapok ma is tömegeket vonzanak, távoli országokból is. Gasztronómiájuk egyedisége felismerhető és saját fűszereik révén utánozhatatlan is.

Drávafok néven a két folyó, a Duna és a Dráva tavakkal, erekkel, mocsarakkal és erdőkkel tarkított torkolatát először Rudolf koronaherceg nyilvánította természetvédelmi területté a madárvilág megóvására. Máig fennmaradt, ritka fajok költő-, pihenő- és telelőhelyének számít. A koronaherceg maga is ornitológus volt, számos madártani feljegyzése és rajza maradt fenn, néhány tanulmányt is publikált, melyeket barátja, Alfred Edmund Brehm nagyszabású monográfiájában, Az állatok világában is felhasznált. Rudolf egyik dunai kutatóútjára is elkísérte mesterét.

A nagy kiterjedésű lápos, vizes terület hiedelmek és legendák birodalma lett, melyet furcsa lények népesítettek be. Farahó József helybeli halász így emlékezett a legendás rétre: „A vezérhalat, azt meg nem fogja senki. Azt nagy ritkaság megfogni. Nekünk se sikerült, öreg kopácsi halászoknak. Ravaszabb, erősebb, mint a többi. Vezeti, húzza maga után a csoportot. Hogy hány éves lehet a vezérhal? Az leolvasható a pikkelyekről. Mint a fatörzsön az évgyűrűk, olyan gyűrűk vannak a pikkelyeken is. Ahány kör, annyi esztendő. Csak hát ki kerül olyan közel hozzá, karnyújtásnyira, hogy leolvassa.”

Katona Imre néprajzkutató 1942-ben kezdte a mesegyűjtést a drávaszögi faluban, majd húsz év múlva, 1962-ben visszatért, és további meséket jegyzett le. Az összegyűjtött anyag egy része Csalóka Péter címmel 1947-ben került az olvasók kezébe. A Sárkányölő ikertestvérek című kötet tizenegy kopácsi mesemondó harminc meséjét tartalmazza, 1972-ben látott napvilágot.

A rétség avatott ismerőjétől, a többféle műfajban is alkotó Pataky Andrástól idézünk egy bekezdésnyi idevágó leírást Az ősrét törvénye című novellájából: „Szép idő volt. A küszök csókolgatták a víz napfényben villogó fodrait. A fűzpelyheket kapkodták gombostűfej nagyságú szájukkal. Volt elég, mert a nyakig vízbe süllyedt fák karjai bőven eregették az apró vattacsomókat. Mindenütt víz. A síkokon két tenyér nagyságú levelek között fehér tündérrózsa bontogatja szirmait. A tócsagaz fehér virágai pedig minden talpalatnyi helyet beborítanak. Olyanok ezek a füzekkel körülvett tisztások, mintha nem is víz, hanem száraz virágos szigetek lennének a fák fekete vizének szomszédságában.”

Jól szervezett turizmusának köszönhetően érdekes újdonságok is épültek az elmúlt években a Kopácsi-réten: ilyennek számít Szulejmán szultán eredeti rajzok alapján rekonstruált, labirintusszerű fahídja, amely arra is alkalmas lett, hogy a látogatók bejárhassák rajta a legendás rét jellegzetes tájait.

Kontra Ferenc