A kerti leveleket jó ideje küldözgetem neked, és felteheted a kérdést, hogy mi ez a közvetlen hang? Miért éppen így? Miért „neked”? Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire elidegenedünk egymástól, bárhol és bármikor olvasol is, bárhol és bármikor élj is. Elképzellek, látlak magam előtt, és azt szeretném, hogy te is „jöjj és láss”. Ne legyünk idegenek, hiszen nem vagyunk azok. Szeretnélek körbevezetni nálam, azt mondani neked, hogy „Isten hozott”, mi itt élünk, még akkor is, ha már én a messzi múltban leszek, és te a távoli jövőben. Akkor is, ha egyszerre élünk, ha tényleg ismerjük egymást, és ha egyáltalán nem. Szeretném kinyitni a kapumat, fogadni téged, megmutatni a kis piros faházat, amiben élünk, körbevezetni a kerten, lesétálni a méhesbe, beülni a méhesházba. Elbeszélgetni fontos és kevésbé fontos dolgokról, olyasmiről mesélni neked, amelyek engem foglalkoztattak. Ilyenek ezek a kerti levelek, s ha eddig eljutottál, akkor talán már te is tudod ezt.

Azt is tudnod kell, hogy a kerti leveleknek megvan a maga ideje, a maga tere, s ha rám hallgatsz,háromnál többet sosem olvasol el egymás után, sőt a legjobb, ha beosztod őket.

El kell mondanom, hogy most egy darabig, úgy tűnik, megint nem írhatok neked, holott szeretnék, holott kimaradt nagyon sok minden, amit korábban megígértem. Ígértem, hogy írok a termálfürdőről, ami alighanem az egyik legfontosabb és hazámra legjellemzőbb közintézmény, de még nem volt rá lehetőségem. Hogy írok az értelemről, és írok a lelkiismeretről, alighanem ez a kettő számomra összefüggő egy, de még erre se volt alkalmam. Ígértem, hogy írok a paradicsomról, a gyümölcsről, amit sokan zöldségnek hisznek, és Paradicsomról, amit itt elérhetetlennek tartanak, de ide se jutottam el. Ígértem, hogy írok a locsolásról és az öntözésről, a víz kezeléséről a kertben, hiszen a víz egyenlő az élettel, de ezt éppen csak érintettem. Szerettem volna neked beszélni a barátságról, a legnemesebb emberi érzelemről, és ebben a barátságtalan és minden nemességet nélkülöző korban ez mindennél fontosabb lenne. Ígértem, hogy írok a kerti pavilonról, az üvegházról, a tűzrakóhelyről és a méhesről, mert mindezek olyan helyszínek, amelyek egy igazi kertben meghatározóak, de ezek is elmaradtak. Szerettem volna beszélni a gazról, és arról, hogy mi a gaz, és mi nem, hogy hogyan gazolunk, ha egyáltalán, és miért is oly fontos minden növény, még a gaz is a kertünkben. Akartam neked mesélni a halálról is, de csak a gyászig jutottam, ahogy szerettem volna írni a világ és önismeret összekapcsolódósáról. És írni akartam az alkoholról, ahogy írtam a dohányzásról is. Végül pedig elmaradt, hogy beszéljek a spirituális krízisről, amely ma mindent átjár, amelyből minden más krízis fakad szerintem. De minderre most nem kerül sor. Megint egy csendesebb időszak jön a kerti levelek számára, talán mert a világ zaja elnyomja ezt a csöndes, lassú és mély hangot, amit ezekben az írásaimban teremtettem meg, talán mert mással kell foglalkoznom. Mindenesetre én tudom, hogy mindezekkel a témáimmal adósod maradok, s lehet, ha tovább gondolkodnék, találnék mást is.

Abban azért bízom, hogy szeretted kerti leveleim, hogy megtaláltak, elértek téged, s hogy nem hiába hullottak. Most leülünk, főzök egy jó teát vagy kávét neked, amit szeretnél, megkérdem, hogy melyik volt a kedvenced, és miért? Látod, ilyen ez az irodalom, ilyen ez a nagy párbeszéd. Ilyen embernek lenni, és megérteni egymást.