Horváth Szilárd az MTVA műsorvezetője, a Kossuth rádió Napközben, XX. századi történelem, az M5 Ez itt a kérdés, História és Kommentár Klub műsorainak házigazdája, az Emberemlékezetcímű történelmi podcast szerkesztő-műsorvezetője. Életének másik része nem ennyire a nyilvánosság előtt zajlik: alapító vezetője a keresztény magyar néphagyományra alapozott gödi Búzaszem Iskolának. Az itteni nevelésről nemrég könyvet jelentetett meg Miért alapozzuk nevelésünket a magyar néphagyományra? címmel. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

„olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája…”

Szentgyörgyi Albert

Kovács katáng Ferenc: Nagy érdeklődéssel hallgattam a Védett Társadalom Alapítvány sorozatábanaz önnel készített beszélgetést. A gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hamarosan fennállása 20. évfordulóját ünnepli. Beszéljen, kérem, a kezdetekről! Hogyan fogant meg az ötlet e merőben új, de a hagyományokra épülő oktatási intézmény létrehozására?

Horváth Szilárd: Az életünk kényszerítette ki az iskolaalapítást. Nőttek a gyermekeink, s amikor iskolát kerestünk 2003-ban, Göd környékén megnéztük az önkormányzati, az egyházi és az alternatív iskolákat is, de nem találtunk olyant, amely megfelelt volna a mi kereszténységre, magyar hagyományra és közösségre alapozódó felfogásunknak. Máshol voltak a Búzaszemnek előképei, Mezőőrsön Szabó Gyula atya Magyar Műhely Iskolája és a keszthelyi Család Iskola. Ezért néhány családdal és Ország Tibor akkori gödi plébánossal összefogva megalapítottuk a Búzaszemet, amelyben a kereszténységre, a magyar néphagyományra és a családi együttműködésre építő nevelést álmodtunk meg. Az álom után pedig keményen dolgoztunk, s dolgozunk a mai napig. Egy osztályban hét gyermekkel kezdődött a történetünk 2004 őszén. Ma 8 osztályban 170 gyermekünk van, kétszeres-háromszoros a túljelentkezés, kidolgoztuk a Búzaszem modellt, amelynek most a leírásán szorgoskodunk. Közben megépítettük az önkormányzat által nekünk adott telken – állami, egyházi, önkormányzati, pályázati források nélkül, civil összefogással – az iskolaépületünket is.

KkF: Pethő Villő Az életreform és a zenei mozgalmak című tanulmányában olvashatjuk: „Kodály úgy gondolta, hogy a magyarságtudat, a nemzeti öntudat kiteljesítéséhez a népzene, a népdal ismeretén keresztül visz az út, a »tudatalatti magyarság eszközei« a magyar nyelv, a zene és a néphagyomány (Kodály, 1964, I. 94–95.).” A Búzaszem-et méltatók szerint ez a kodályi gondolat hatja át az iskola szellemiségét. Kikkel, milyen képzettségű pedagógusokkal valósíthatók meg a fenti elképzelések?

HSz: Saját képzési rendszert működtetünk. Ezt most Magyar Örökség Műhely néven megnyitjuk mások előtt is. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a pedagógusképző intézmények nem adják át a magyar néphagyomány és az ezzel szervesen összekapcsolódó organikus pedagógia kincseit. Szerencsés esetben a hozzánk bekerülő tanító és tanár már összeszedte máshol a magyar néphagyomány és az organikus pedagógia ismeretét. Utóbbira egyébként már van hivatalos pedagógus továbbképzés, a módszer kidolgozója, Pécsi Rita vezetésével. De a tanítóknál mentor rendszert működtetünk az iskolában, hogy átadjuk a Búzaszem modell alapjait. Mostanában sokan keresnek bennünket hasonló iskola alapításának szándékával. Ha ezek is elindulnak, előbb-utóbb komoly képzési rendszert kell működtetnünk, amelyben átadjuk a magyar nevelés szellemiségét, a rítusokat, a mondák, népmesék, népi játékok, a népdalok, néptánc, kézművesség tudását. Fontos, hogy itt nem elszigetelt területek tudását kell átadni, hanem szerves egységben az egészet.

KkF: Nem tűnhet-e úgy, hogy ez egy táltosképző intézmény? Kiválogatják, lefölözik a diákok legjavát, és ezzel az általános képzésben résztvevők esélyét csökkentik a megmérettetéseken, az érvényesülésben.

HSz: Mit jelent a legjava? Értelmi képességet? Magas értelmi intelligenciát? Érzelmi intelligenciát? Az iskolák általában azt tartják eredménynek, ha a gyermekeik „okosak”: versenyeket nyernek és aztán nyolcadik után a legjobb gimnáziumokba mennek tovább. Mi a jövő kovászait szeretnénk nevelni. Olyan gyerekeket, akik felnőttként családjuk, nemzetük és egyházuk összetartói, közösségformálói lesznek. Identitás- és személyiségfejlesztés a fő célunk. Minden hozzánk jelentkező gyermekkel és családdal megismerkedünk, s megkeressük az együttműködési pontokat. Akivel sok van, bekerül hozzánk. Tehát nem a gyerekek tudása, hanem a család szellemi, érzelmi, gondolati közelsége alapján döntünk. S az így bekerült nagyon heterogén tudású gyerekcsapatból hozzuk ki nyolcadik osztályra a magyar átlagot jóval meghaladó értelmi tudást és érzelmi intelligenciát. Mindezek eredményeként persze a tőlünk kikerülő gyermekek jó középiskolákba mennek tovább. De ez nem cél, hanem a cél hozadéka.

KkF: Modellértékű-e az iskolájuk képzési rendje/módja? Van-e érdeklődés az ország más tájairól a módszerük iránt? Van-e fórum, ahol az immár két évtizedes tapasztalataikat átadhatnák?

HSz: Néhány iskolában nagyon hasonló elképzelésekkel és gyakorlattal nevelnek. Ezeket szeretnénk összefogni a Magyar Örökség Nevelési Szövetségben. Emellett két-háromhetente megfordulnak nálunk iskolaalapításon szorgoskodó csapatok. Egy iskolakezdeményezés már közvetlenül a megvalósulás előtt áll, máshol még az első lépéseket teszik meg. Nemrég akkreditált pedagógus továbbképzés lett a Magyar Örökség Műhely, amelyet a tapasztalat- és tudásátadás színterének szánunk. Emellett szakkönyveket, tanmeneteket, énekgyűjteményeket, ünnepleírásokat készítünk, hogy segítsük az átadást. Sok tapasztalatunk, tudásunk van már a továbbadásra az elmúlt közel húsz évből. A Búzaszem modell minta lehet a magyar nevelésre az egész Kárpát-medencében. Úgy látjuk, nagy igény van rá. De nem kell másolni: mindenhol érdemes megtalálni ennek a modellnek a helyi közösségnek és a helyi igénynek megfelelő formáját. Legfontosabb benne, hogy derűvel és szeretettel nevelünk, belső igazodási pontokat találunk meg a gyerekekkel és a szülőkkel a közös eszmények alapján, s a gyerekek tevékenységeinek nagyjából harmadát a népművészet tölti be, amely áthatja az egész nevelést. Aki ma bejön hozzánk, mosolygós, közvetlen, nyitott, derűs, s eleink értékeit tükröző gyerekeket talál, akik mindezzel a 21. és lassan már a 22. századi életre készülnek.

KkF: A 2020-ban megjelent könyvének fülszövegében olvashatjuk: „A magyar néphagyomány – amely komplex tevékenységeket tartalmaz, hiszen benne van a népi játék, a népmese, a népzene, a népdal, a néptánc, a népi kézművesség és a népi vallásosság egyaránt – is művészet, tehát legalább ugyanazt tudja nyújtani a szövegértés, a matematika, az érzelmi intelligencia és a szociális készségek terén, mint bármely más művészeti tevékenység.” (Horváth Szilárd: „Annak ágai közt ragyog aranyalma” Miért alapozzuk nevelésünket a néphagyományra?, Magyar Kultúra Kiadó) Kinek szól ez a kötet, s mik a főbb fejezetei?

HSz: Az idézet úgy folytatódik, hogy a magyar népművészet más művészetekhez képest még többet is tud adni, mert magyar identitást is ad. De a kérdésre válaszolva: először szakdolgozatnak írtam ezt a szöveget 2018-ban. Takács Zsolt, a győri Magyar Kultúra Kiadó vezetője azonban „belelátta” a könyvet, amikor baráti kapcsolatokon keresztül a kezébe került, s kérte, hogy a tudományos jellegű szöveget alakítsuk kiadható könyvvé. Örömmel tettük meg ezt a feleségemmel – a Búzaszem vizuális és honismeret tanárával –, aki a rajzokat készítette. A kötet tanároknak, szülőknek szól. Azoknak, akikben kétség merülne föl, hogy a magyar néphagyománnyal lehet-e a 21. században is eligazodó, értelmes és magas érzelmi intelligenciájú gyermekeket nevelni, hogy választ tud-e adni a 21. század kihívásaira ez a nevelés. Ezt a bizonytalanságot szeretném eloszlatni, mégpedig úgy, hogy a könyvben számtalan tudományos kutatásból idézek. A fejezetekben végigveszem, mi a nevelési haszna a népmesének, a népi játéknak, a néptáncnak, a népzenének, a népi kézművességnek, az ünnepnek és hogy miként formálják mindezek a magyar jelrendszer átadása által nemcsak értelmi és érzelmi képességeinket, de magyar identitásunkat is. A fejezetekhez magyar népdalokból választottam címet, jelezve, hogy a népdal, a népművészet időtlen: ma is értelmes, átélhető gondolatokat és érzéseket közvetít az idők mélyéről.

KkF: Szabó Gyula plébános, a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány elnöke a fenti kötet előszavában a következő gondolatokat osztja meg az olvasókkal: „Minden tudás alapja az ősök tisztelete. Az emberiség kultúrája nemzedékről nemzedékre száll, egymásra épül. Az evangéliumokban olvassuk, az a ház, amely alapok nélküli, összedől. Őseink sok ezer éves szerves műveltséget hagytak reánk, olyat, amely kiállta az idők próbáját, s átvezetett minket sok megpróbáltatáson a XXI. századba.” Diákjai ráéreznek-e a fenti szavak jelentőségére, továbbviszik-e magukkal a Búzaszem szellemiségét, állják-e a sarat a későbbi képző- vagy munkahelyeiken?

HSz: Nemcsak az a fontos a Búzaszemben, hogy „mit” tanítunk. Talán fontosabb a „hogyan”. Közösségi összefogásban működtetjük az iskolát, nagy beleérző képességgel, empátiával, derűvel. Gyermekeink ezért új iskoláikban a közösség működtetői, összefogói. Így tudják élni az életüket. Ötletteliek, derűsek, bizakodóak, okosak, vagányak, nyitottak és határozottak. Kultúrájuk alapja a magyar népi kultúra és minden, ami ebből fakad. Mélyen beléjük ivódott eleink jelrendszere, gondolkodásmódja. Kincsek a középiskoláknak, a munkahelyeknek, az országnak. Első osztályunk 10 éve ballagott el, rövidesen itt tartják az évfordulós találkozójukat. 24-25 évesek, látjuk már őket az egyetemeken és a munkahelyeiken is. Empatikus, közösségi, a magyarság iránt elkötelezett fiatalok.

KkF: „Mindenkit arra biztatok, hogy ne hagyja magát: ha nem tetszik valami, fogjon össze a hasonlóan gondolkodókkal, s változtassa meg. Nagy szükség van a közösségekre.” Ezek egy 2007-ben adott interjújából kiollózott szavak. Tizenöt év elteltével, 2022-ben mivel toldaná meg a fenti gondolatait?

HSz: Idézzük fel, mi volt 2007-ben: öt évvel voltunk a csalódást keltő választás és a sokkot követő polgári összefogás, s egy évvel a rendszerváltoztatás utáni magyar történelem mélypontja, a 2006-os ősz után. Felemelő volt, ahogy ezekben az ember- és országpróbáló időkben összefogtak a nemzetben gondolkodók. Abban, hogy a Búzaszemmel elindultunk, benne volt a „nem hagyhatjuk” érzése is. Ma még inkább így gondolom: nem hagyhatjuk! A globalizáció ember-, lélek- és nemzetpusztító tarolása miatt ma még nagyobb szükség van az identitás- és így emberőrző közösségekre, mint tizenöt éve. Fogjanak össze! Örömmel látunk a Búzaszemben mindenkit, aki szeretné gyermekei nevelését erre az újnak tűnő, de valójában nagyon régi magyar útra terelni. Nekünk ez a beteljesedő rendszerváltoztatás.