Meg kell becsülnöd a hétköznapokat is, mert életed javát ezek adják. Az idő, amely mindannyiunk felett folyvást telik, valahogy uralja az ünnepeket és a hétköznapokat is. A legtöbb ember gyűlöli őket, mert rabszolgák saját életükben, s a hétköznapokban látják e rabszolgaság tényének beteljesülését. Ezért alig várják a hétvégét, az ünnepeket, amikor (látszólag) kiszabadulhatnak a „mókuskerékből”.

A költő Békássy Ferenc jó barátja volt John Maynard Keynes, a neves közgazdász, aki a huszadik század elején még abban bízott, hogy a technikai fejlődésnek hála, a következő generációknak már csak tizenöt órát kell dolgozniuk, s a megmaradt időt az emberek értelmes szórakozásra, művészetek élvezetére és gyakorlására, tudományok megismerésére, kreatív hobbik elsajátítására fordítják majd. Ehelyett inkább negyven óra körüli lett egy munkahét, sokaknak ennél is több, s még így is nehéz a biztos megélhetést garantálni. Kizsákmányoljuk saját magunkat, s alig marad idő arra, hogy kreatív rekreációval töltsük saját és közös időnket. Az értékes életidőt, amelyből mindannyiunknak véges van. Gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy ha garantálnánk az alapjövedelmet, és mindenkinek tényleg csak tizenöt órát kellene dolgoznia, s így is megélnének, tényleg azt kezdenék-e az emberek a szabadidejükkel, amit Keynes jósolt? Lehetséges, hogy azt is tanulnunk kell, hogyan osszuk be jól az időnket, hogyan éljünk jól?

A hétköznapok éppen erre taníthatnak meg, akár tizenöt órát dolgozunk, akár negyvenet, akár szellemi munkát végzünk, akár fizikait. A legjobb, ha penzumot csinálunk magunknak, a penzum nem azonos a naptárral, s leírjuk egy lapra egy hétnyi feladatunkat, akár napokra felosztva, s egyesével kihúzzuk mindig azt, amelyikkel megvagyunk. Mivel az írás mellett méhészkedek is, így végzek a szellemi munka mellett fizikai munkát is, nekem ez nagyon jól működik, igen jót tesz. Természetesen vannak olyan időszakok, amikor több a szellemi, mint a fizikai munka, s van olyan, amikor fordítva, ilyenkor gyakorlom leginkább a hétköznapok rutinjának nehéz ritmusát, amelyen tudni kell folyamatosan változtatni, attól függően, hogy éppen melyik munkából van több. És ne feledd, kellenek az üres időszakok, amikorra nem tervezel semmit, amikor csak úgy vagy, szemlélődsz, meditálsz, mert éppen ezek az alkalmak, amikor meg tudod figyelni, hogyan múlik az idő, hogyan csorog át életed finom homokja az élet nagy homokoróráján. S ezek, az „üres idők” segítenek leginkább meglátni a hétköznapok szépségét, a munka varázsát, az alkotás mágiáját, a nehézségekkel való megküzdés gyönyörét. Becsüld meg a hétköznapokat, becsüld meg a munkádat, mert ezeken keresztül valójában magadat becsülöd, magadat értékeled igazán.

De mit tehetünk a kizsákmányolás és különösen az önkizsákmányolás ellen? Mit tehetünk azért, hogy az élet ne folytonos és végeérhetetlen rohanásnak tűnjön annak érdekében, hogy az ember be tudja fizetni a számláit? Nem könnyű kérdések ezek, s valószínűleg minden ember helyzete más és más, de azért van egy kevés lehetőségünk arra, hogy az életünk ne rabszolgaság legyen.

Az első, és talán a legfontosabb a fentebb említett „üres idő” megteremtése, a megállás, a rámeditálás, a rálátás. Fontos a penzum, a terv, amitől el lehet térni, de a lényeg, hogy átlásd a feladataidat, a napjaidat, az idődet. Úgy gondolom, a tudatosságnak egy bizonyos foka az, hogy az ember megtanulja előre tervezni a következő napjait, hetét, hónapját, akár egész évét nagy vonalakban. Természetesen mindig vannak eltérések, de jó, ha látod, merre és hogyan tovább, segít, amikor megtorpansz. Ugyanakkor nem helyes, ha túl sok feladattal tűzdeled tele naptáradat, ha túl sokat raksz magadra, s ismét csak az önkizsákmányolás egy hatékonyabb formáját teremted meg ezáltal. Ha rám hallgatsz, a penzum csak mankód, vonalvezetőd lesz a hétköznapokban, feladatsor, amelyet könnyedén és kényelmesen teljesítesz, szépen beosztva. Minden alkalommal, amikor egy-egy feladattal végzel, azt kihúzod, s ezt sikerként éled meg, mert előrébb jutottál, szorgalmas voltál, s a szorgalom erény, ezt könnyen belátja az, aki sokat dolgozik méhekkel.

A másik dolog, ami segít, az a ritmus, a hétköznapok ritmusa. Például nekem nagy segítőm a kutyám, akit reggel, ebéd előtt és este is ki kell vinni sétálni, így aktív és ritmusos keretet ad a napnak. Akárcsak a táplálkozás, ami nagyon is fontos, nem elhanyagolható része az életnek. A háromszori evés híve vagyok, könnyű reggeli, meleg ebéd és szolid vacsora az, ami szerintem fontos a testnek, de lehetőleg mindez ugyanazon időközökben, hogy maradjon a szervezetnek ideje az emésztésre. Kora hajnalban és késő este nem szabad enni, a nassolás kerülendő, még ha ez néha nehezére is esik az embernek. Az alkohollal vigyázni kell, s ha egyik nap ittál, kerüld az alkoholt a következő napon. Minden napodban legyen legalább séta, mozgás, hetente kétszer aktívabb mozgás, számomra ez a kerékpározás, de lehet más is. Figyelj arra, hogy legyenek kérdéseid az emberek felé, akikkel találkozol közben, még akkor is, ha sejted, mit fognak válaszolni. Beszélgess, mert az ember társas lény, s a többi emberben mossuk meg a lelkünk, a többi ember pedig bennünk. Mindannyian küzdünk a hétköznapokban, mindannyian szeretnénk egyről a kettőre jutni, s mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy kizsákmányoljuk saját magunkat. Ezért éppen olyan együttérzéssel kell fordulnod a többiek, mint saját magad felé, nem feledve, hogy alkotó ember vagy, akit a teremtő saját képére formált, vagyis aki fél lábbal az állatvilágban van, fél lábbal az égben, s hogy az élet, amit kaptál, nem arra való, hogy elpazarold. Bár éppenséggel el is pazarolhatod életed, hiszen ezt jelenti a szabad akarat.

Ha rám hallgatsz, megbecsülöd a hétköznapokat, s lehetőségnek látod őket arra, hogy életednek értelmet adj, akár azzal, hogy elmosogatsz, rendet raksz, akár azzal, hogy dolgozol, akár azzal, hogy semmit sem teszel, csak figyelsz önmagadra. Talán így van esély egy boldogabb világra.

Weiner Sennyey Tibor