Temesi Apol textiltervező-művész és nyersanyagkutató. Művészettörténet szakon kezdte meg tanulmányait, amivel párhuzamosan egy női szabó képzést is elvégzett. Ott találkozott először a textillel mint nyersanyaggal és önkifejezési formával. 2014-ben, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterdiploma-védésének évében zárták be az utolsó szövőgyárat Magyarországon. Mit kezd az ember egy friss diplomával és egy halott iparággal? Temesi Apol ekkor fordult a gyapjú felé, és kezdett nyersanyagcentrikus tervezéssel foglalkozni. Ez is lett a doktori kutatásának alapja, aminek a címe a Helyreállító nyersanyagcentrikus tervezés. – Somogyi-Rohonczy Zsófia interjúja.

Somogyi-Rohonczy Zsófia: A tervezői megközelítésedben hogyan jelenik meg ez a nyersanyag-szemlélet?

Temesi Apol: Tervezőnek lenni egy felelősségvállalási forma. Egy tervező folyamatosan döntést hoz, anyagot választ, és mindennek üzenetértéke van. Akkor is, ha nem foglalkozom a folyamat cirkularitásával, és akkor is, ha azt mondom, mindenkinek a saját szintjén és hatósugarában felelőssége van, hogy hogyan viselkedik ebben a természeti környezetben. A helyreállító nyersanyagcentrikus tervezés mint kifejezés arra is utal, hogy valamit helyre kell állítani – például az ember és a természeti környezet kapcsolatát –, ami most nagyon szét van zuhanva. Ennek fontos része az anyagközpontúság. Sok ipari hulladék van, amit tekinthetnénk nyersanyagnak is, hiszen visszaforgathatóak. Csak szemlélet kérdése. Másrészt sok olyan megújuló nyersanyagforrásunk van, amit nem feltétlen ismerünk, vagy valaha ismertünk, de már elfelejtettük. Ha ezeket újra és újra friss szemmel megvizsgálnánk, akkor sok olyan nyersanyaghasználatot ki lehetne váltani, amiről ma már tudjuk, hogy káros az emberi egészségre, vagy az előállításának túl magas az energiaigénye. A kiváltó termék fogalma, amivel én is dolgozom, egy kulcsfontosságú mozzanata a fenntartható tárgy tervezésének. A természetes, megújuló nyersanyagok funkció mentén való alkalmazásával és fejlesztésével lehetővé válik, hogy ne legyen szükség a környezetet terhelő anyagok és technológiák megtartására.

SRZs: Milyen folyamat eredményeként születik újjá a gyapjú a munkáidban?

TA: A RAWfiction projektek kiindulási pontja a gyapjú mint tradicionális helyi nyersanyag. Megújuló, rengeteg jó tulajdonsága van, és mégis ipari maradék. Ez nem azt jelenti, hogy rossz minőségű, hanem egyszerűen csak az eddig ismert ipari gyártástechnológiával nem visszaforgatható. A kétévig tartó anyagfejlesztés során a gyapjú alapvető jó tulajdonságai mentén, az anyaggal való organikus együttműködésben folyt a munka. Egy tervezői szemléletváltásról van szó, amiben nem egy előre kitalált koncepcióhoz alakítottam az anyag tulajdonságait, hanem az anyaggal együtt dolgozva, figyelve a természetes adottságait, alakítottam a fejlesztést, amiben a legjobb adottságai kamatozni tudnak. Esetemben az anyag fizikai és kémiai tulajdonságainak köszönhető, hogy egy új szemlélettel, egy újfajta gyártástechnológiával összekapcsolva, az anyag irányítottan, de magától hoz létre egy porózus szerkezetet, aminek jó hangelnyelő és hőszigetelő tulajdonságai vannak. Az anyag fejlesztés új formában, szerkezetben mutatja meg a gyapjút, ami az eredendően benne lévő tulajdonságok erősítésével alkalmassá válik új funkció betöltésére is. Ez az akusztikai belsőépítészeti burkolat nem véletlenül most született meg.

SRZs: Mi indított el a holisztikus tervezés és a cirkuláris gondolkodás útján?

TA: A 2014-es MOME Textiltervező mesterdiplomám kapcsán volt először lehetőségem, hogy megmutassam, tervezőként hogyan viszonyulok a világhoz, mit kezdek az adottságaimmal. Abban az évben két meghatározó olvasmányélményem volt. Rachel Carson a Néma tavasz című környezettudományos könyvét 1964-ben írta. Az embernek a természetbe való beavatkozása, a felelősségének kérdése már akkor kézzelfogható volt! Michael Braungart és William Mcdonough Bölcsőtől bölcsőig című könyve nem klasszikus papírra van nyomtatva, tehát anyagában és előállításában is tükrözi, hogy már az első pillanattól tudatosak lehetünk az anyaghasználatban, az előállítás etikusságában, így nemcsak tartalmában, de tárgyi megfogalmazásában is a cirkularitás komplexitására érzékenyít. A mesterdiplomámhoz egy, a környezetet komolyan terhelő, de nagy mennyiségben előállított, ellenben hamar elhasználódó anyagot választottam kiindulásként. Ez a munkám szoros együttműködésben jött létre egy nemzetközi kamion-oldalponyvákat gyártó céggel. A PVC alapú kamion oldalponyva használat utáni újragondolását, a tervezői szemléletem általi befolyásolását tűztem ki célul. Az anyag újrastrukturálásával kültéri bútorokat hoztam létre, melyek a diplomavédés után a Hannoverben megrendezett IAA expón képviselték a cég fenntartható törekvéseit.

SRZs: A projektjeidhez készült videókon nagyon elmélyült, meditatív munkafolyamatot láthatunk. Ez belülről is ilyen bensőséges és megnyugtató folyamat?

TA: A mestermunka volt az első olyan munkám, ami sok órát és nagyon elmélyült munkafolyamatot jelentett, hiszen folyamatosan ismételni kellett mozdulatsorokat és sok örömet, erőt találtam ebben a folyamatban. Nekem sok időt kell eltöltenem egy nyersanyaggal, hogy azt valóban megértsem és megismerjem. A Lambskin munkám az első, amihez már a gyapjúipari maradékot használtam. 100 órás munka volt, ahol anyagszél-hulladékokból ütöttem ki szalagmintákat, és ezeket egy bizonyos logika mentén fűztem össze egy 4 négyzetméteres falfelületté. Ezt több egyszeri figyelemfelkeltő munka követte, majd a tapasztalatok mentén vágtam bele a mostanra piaci termékként kiteljesedő anyagfejlesztésembe, amelynek során a regionális és hazai gyapjúmaradékokból hozok létre akusztikai burkolatokat.

SRZs: A hétköznapi funkcióján kívül milyen helyet foglalhat el a munkád az emberek életében?

TA: A képzőművészet és a design, a textilipar és az építőipar, a funkcionalitás és az esztétikai megjelenés határterületén dolgozom. 2019-ben jelent meg Magyarországon a WELL-being Standard, ami már kifejezetten kötelezi a tervezőket, hogy a belsőépítészeti tervekbe növekvő százalékban természetes megújuló nyersanyagokat emeljenek be és minél jobban figyeljenek az emberi egészségre. Sokan követeljük, hogy figyeljünk oda erre az egyensúlyra, és közben az ipari előírások is ebbe az irányba mozdultak el. Ez egy hosszú folyamat, de szerintem kifejezetten előremutató, hogy most már erről is beszélhetünk, és ezek az igények összeértek.