Részlet Bátorligeti Mária regényéből

Az idegen nő nem jött át öreg Bopa házába, hogy beletanuljon a munkába. Nem ér rá, mondta. Délelőtt elvitte a két kutyát megsétáltatni, külön-külön vonult ki velük, késő délután meg kilovagolt.

Néhány nap telt így el, aztán egyik este már nem ült az asztalnál.

Nem köszönt el.

Ettől a naptól kezdve a megszokott időben nem jött haza Ruan úr. Előfordult már, hogy jóval éjfél után arra ébredtem, hogy a garázsba viszi az autóját. De az idegen nő eltűnése után gyakran nem jött haza éjszakára sem.

Az estéket felolvasással töltöttem. A francia szöveg olyasmiről szólt, hogy a nagwuai elnököt egy fejlett ország államfője három napos hivatalos látogatásra hívta meg baráti és kétoldali gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Egyszerűbben mondva, csapatépítés volt a cél. Gazdasági oldalról nézve Nagwua természeti kincsére volt égető szüksége a nyersanyagokban elapadt, magasan fejlett országnak. Az elnök bejelentette, hogy harmincfős kísérettel utazik, legkevesebb egy hétig kíván maradni. Olyan fogadtatást és programokat kellett biztosítani, melyekkel maximálisan elégedettek lesznek. Két héten át tartott az előkészület. A bel- és külügyminisztérium illetékes dolgozói a fogadtatás minden apró részletét lépésről lépésre, óráról órára haladva megtervezték. A rendőrök és a katonák terrorelhárító gyakorlaton vettek részt. Megrendeléseket adtak le az escortügynökségeknek, hogy az éjszakai szórakozás is biztosítva legyen a testőrök és a magas rangú nagwuai vezetők számára. A nagy nap előtt illatos mosószerrel felmosták a belváros utcáit, a fogadás reggelén rózsaillatú vízpermettel felüdítették a várost. Élővirágokat raktak ki hatalmas kaspókban az út mentére és a hevenyészve felállított oszlopokra, melyek mindegyikén Nagwua elnökének kétméteresre felnagyított fotói függtek nagwuai zászlók alatt. Importáltak Nagwuából szakácsokat, több hordó fügepálinkát, datolyabort és egyéb étel- és italspecialitásokat. A fák lombjai között léggömbök mocorogtak. A főtér mellett sorakozó házak között rossz szellemeket elűző hatalmas tollak és hajtincsek lengedeztek a kifeszített huzalokon. A házak tetőin és a kibérelt házak ablakaiban céllövők lapultak, az utakat kémlelték, és ember nagyságú, mozgó objektumokat vettek próba-célkeresztbe azon a helyen, ahol Nagwua elnöke ki fog szállni a bombabiztos, rakétaelhárító rendszerrel felszerelt, ultramodern, külső kommunikációs lehetőséget biztosító autóból, melyben három orvos, az elnök vércsoportjának megfelelő vérbank és biztonsági eszközök voltak. A mozgó bunkert a vendéglátó fejlett állam biztosította a nagwuai elnök számára. Kora reggel lezárták az utakat; a válogatott francia és Nagwuából importált szakácsokat a tűzhelyek elé állították, hogy a vendégeknek és a honi fogadóbizottságnak, melynek száma megközelítette a nagwuai vendégek számát, elkészítsék a nem mindennapi étkeket. Ülésekkel, városnézésekkel, evésekkel, ivásokkal teltek a napok, közben olyannyira fellazult a protokoll rendje, hogy néhány nap múlva, az elnököt kivéve, egyetlen nagwuai vendég sem törődve a biztonságával, elvegyült a főváros népe között. Esténként változatos show-műsorok, unalmas operaelőadások vártak rájuk. Éjjelente még összegyűltek a luxusbárokban, éjszakai klubokban, ahol bérnőstényekkel mulattatták őket, aztán az éjszaka leple alatt szétszéledtek vágyaik és ösztöneik által irányítva.

– Elégedett vagyok a munkáddal – fordult hozzám egyik este vacsora közben Ruan úr. – A sofőröm holnap egy szórakoztató klubba visz kikapcsolódni. Populáris műsor lesz, amit kedvel a jónép.

A tenyerembe nyomott egy papírpénzt, és jelentőségteljesen ráhajlította az ujjaimat.

Másnap, ebéd után öreg Bopa nem feküdt le, pedig szokása volt. Motyogott valamit, nem értettem, úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Rám acsargott, hangosan, parancsolóan, torz hangképzéssel. Néztem rá, nem tudtam, mitévő legyek. Ugyanazt a három szót üvöltötte nagwuául, egyre hangosabban. Az egyik a húzd szó volt. A másik két szót nem lehetett érteni. Egyre türelmetlenebbül kiabált. A pokolba kívántam, hogy ne halljam. A tehetetlenségtől egymásba zártam a kezem, majd hirtelen térdre estem a szőnyegen, két kezemet a szőnyegre raktam, és belehelyeztem a homlokomat, így maradtam moccanás nélkül. Semmilyen neszt nem hallottam. Kissé felgörbítettem a hátamat, mint egy macska, nyugalom szállt meg, és ebből a nyugalomból csaknem kizártam öreg Bopát, aki lehiggadva szólt hozzám, olyasmi hangsúllyal és fölénnyel, amivel azok rendelkeznek, akik fizetett szolgáltatást vesznek igénybe, és éppen a megbocsátást gyakorolják. Tisztán, lassan, érthetően mondta nagwuául, hogy álljak fel a szőnyegről, ezután elhallgatott. Egyik kezével rámutatott a sötétítő függönyre, majd összerántó mozdulatot tett a két öklével.

Talán már el is szendergett a kétrétegű, súlyos drapériák által besötétített szobában, amikor hatalmas dörgés, mint egy repülő startolása, szétverte a csendet. Öreg Bopa felriadt, elkezdett kiabálni, hadonászni. A dörgés egyre szaporább és összetettebb lett. Mintha nagwuául azt követelte volna hosszú szóáradattal, hogy szüntessem meg a zajt. Mondtam neki szintén nagwuául, hogy fogalmam nincs, honnan jön. Ekkor mutatóujját az ablak irányába szögezte. Kinyitottam az ablakot.

Mintha égiháború kezdődött volna, vagy egy sereg akarta volna elfoglalni a Ruan-tanyát. A hangok hol felerősödtek, hol hirtelen elhalkultak, majd pillanatokra eltűntek. Mintha hatalmas dobverőkkel csépelték volna a földet. Madarak kóvályogtak riadtan a levegőben, a fészkeik fölött hatalmas köröket írtak a fröcskölő hangorkánban, majd hirtelen kirepültek a röppályájukról, benyelte őket a sötétedő égbolt. Újabb effektusként jelent meg két hatalmas deszka összecsapkodására emlékeztető robaj, ami ritmikus sorozattá vált. Torzzá hangosított emberi énekhang bukdácsolt a hegyek között, szétszaggatott morajlásokkal telt meg a levegő. Az éktelen zajt hosszabb-rövidebb hullámokban hömpölygették a hegyek.

Hirtelen dörömbölés hallatszott az ajtón, Ruan úr sofőrje jött, ingerült volt, mert hiába kopogtatott. Öreg Bopának nagwuául hadart valamit, aztán elmondta nekem is franciául, hogy az esti rendezvényre megyünk. Vissza akartam mondani, mivel még zárt ajtók mögött is nehéz volt a zajt elviselni, a sofőr azzal nyugtatott, hogy a sok szikla, na meg a visszhang az oka. Egy népes bevándorló nagwuai család rendezvények szervezéséből él. Támogatni kell őket, mondta. Öreg Bopa is velünk tartott. Tele volt az égbolt lézermintákkal. Nagwuául üzennek, mondta a sofőr. Hangtompítókat adott, ha mégis szükség lenne rá, használjuk.

Ahogy közeledtünk, egyre több lézervirág úszott körbe a sötét égbolton. A neonfényű jelek a zene ritmusára lüktettek. Erősen megvilágított, dísztéglákkal lerakott tér parkolójába érkeztünk. A barlang előtt kellemes zaj fogadott, néhány vendég önfeledten nevetgélt, beszélgetett. A kavics barátságosan surrogott a lábbelik talpa alatt. A jó hangulat átáradt belém, kellemes és ígéretes, boldogságféle érzés hatalmasodott el bennem.

Jó volt élni.

(Irodalmi Jelen Könyvek, 2020)