A falu összes férfija

Részlet Leczo Bence kötetéből

Raguleves

Zsibbadt a bal karja. Mindig, mikor cigizett, vagy kifulladt, zsibogni kezdett, és csak egy órával később múlt el. Kellene pénz magánklinikára, gondolta. Eddig csak beutalókat, meg három hónapos várólistát kapott, majd áprilisban, mondták neki. Április késő. Ráadásul most még itt van Zsófi is, ellőtték a gerincét. Vagy a bordáját. A lényeg, hogy lebénult, a gyógyszerek sokba kerülnek, néha be sem adja neki, hogy tovább kitartson. Olyankor álmában is nyöszörög a lány. Fáj neki. Vagy emlékszik, milyen volt járni. Nem olyan gyakoriak az iskolai lövöldözések, főleg itthon nem.

A bank nem ad hitelt. Már a harmadiknál próbálkozott, de nincs elég keresete a kölcsönhöz. Miután elutasítják, sétál egyet a Körúton. Nézi a kirakatokat, és mindig ugyanazon a bársonyestélyin ragad meg a szeme. Vörös, csipkés, ahogy kell. Már csak egy fekete álarc hiányzik hozzá, és mehet is a bálba.

Estére szokott hazakerülni. Enni ad Zsófinak, leül az ágya mellé, a lány olyanokat kérdez, hogy fog-e megint járni, és meddig kell még feküdnie, ő pedig nem tud mit mondani. Amikor a gyógyszereknek köszönhetően elalszik, a nő leül a téve elé. Néha rágyújt, de a cigi is drága. Ilyenkor zsibog igazán a bal karja.

Már-már rászánta magát, hogy elmenjen egy uzsoráshoz. Az ad pénzt, de aztán mi lenne, ha nem tud fizetni? Eltörik az ő gerincét is? Vagy a Zsófiét még jobban? Bár egyre nagyobb nyűg ez a lány. Persze a temetés drága, meg a gyógyszerek is, a kecske meg a káposzta is.

A negyedik bank sem ad. Nem így megy ez, ingatja a fejét a hivatalnok. És akkor hogy? Szerezzen rendes állást, úgy. Legyen fedezete. Amíg nincs, addig kölcsön sincs. Beviszi a lakbért Jánosnak. Ha csinálnak ezt-azt, akkor csak a felét kéri. Jól bírja az öreg, pedig már hetvenöt éves. Most nem kér semmit. Majd a következő hónapban, mondja. Kacsintana is, ha a fél arca nem lenne lebénulva egy agyvérzés miatt. Így a bal szeme állandóan könnyezik, csak hunyorogni tud vele, a kacsintás épp olyan nála, mint a pislogás. Kicsi szívemnek hívja.

Új gyógyszert visz Zsófinak. Főz is, krumplit, most az van, megsózza, együtt esznek. Megvárják, míg kihűl, együtt meghámozzák, majd vesznek, ki mennyit akar. Levest is szokott főzni, a múltkor pénzt talált a Körúton a bank előtt. Akkor ragulevest főzött. Teleszórta tárkonnyal úgy, hogy csak azt az édeskés ízt lehetett érezni a levesen, de Zsófinak nagyon ízlett. Most, hogy csak a következő hónapban kell fizetnie, főz megint ragulevest. Meg vesz fagyit. Azt is nagyon szereti Zsófi.

A Körúton sok antikvárium előtt hevernek dobozokban százforintos könyvek. Nem áll meg nézelődni, hanem mikor hideg van, csak úgy találomra elcsen egyet közülük. Általában ponyvát sikerül kifognia, de legutóbb egy puhafedeles, kép nélküli, görög mitológiát összefoglaló könyvet talált. Zsófi azóta azt olvassa. Azt mondta, hogy repülni akar, mint Ikarusz. Akkor nem is akar járni, csak repülhessen. Az anyja nem javította ki. Egyik este bejelentették, támogatást kapnak az iskolai lövöldözés károsultjai. Sírni kezdett a tévé előtt. Tudta, hogy a gerinclövés sokat ér. Akkor lesz mindennap raguleves. Nem kell többször azt csinálni Jánossal, és végre vehetnek egy lakást. Akkor hitelt is ad a bank. És minden rendbe jön.

Alig bírta kivárni, hogy folyósítsák az összeget. Előtte persze jöttek megnézni Zsófit, aki a biztosoknak Ariadnéról lelkendezett. Megállapították, hogy maradandó a károsodás, járni se fog, hamarosan utalnak. Meg milyen értelmes kislány. Legalább tud majd iskolába járni egy tolószékkel. Két hónap múlva megérkezett a pénz. Először felkeresett egy bankautomatát, de nem vett ki semennyit, csak lekérdezte az egyenleget. Messzebb állt a géptől, és a bizonylatot nézte. Megszámolta a nullákat, aztán az egyest, elköltötte fejben sokszor, de tudta, be kellene fektetnie. Kivett ötvenezer forintot, berakta a pénzt a tárcájába, és megnyugodott. Legutóbb akkor érezte magát ennyire jól, mikor elvált Józsitól. Vagy előtte. Került egyet a Körúton. El akart sétálni a bankok előtt, hogy jól megnézze őket magának, bent az ügyintézők arcát, és elmegy a henteshez, és vesz tárkonyt meg csirkemellet meg kukoricát meg hagymát, és főz, főzni fog végre, és nem krumplit. Felkereste a bankokat, végig vigyorgott. A járókelők kitértek előle, megbolondult, gondolták.

Útközben meglátta a vörös ruhát. A bársonyt, az estélyit, a csipkéset. Harmincöt éves, élnie kellene, bálba mennie. Drága pezsgőt inni, szipkából cigarettázni. A harmadik bank után megint meglátta a ruhát. Bement, körülnézett, megnézte az árcédulát. Kár, hogy kivettem ötvenezret, gondolta. Végül kifordult az üzletből. A negyedik bank mellett azonban ennél olcsóbban függött a kirakatban a bársonyestélyi. Megvette. Nem ment be a henteshez.

Otthon felvette, a tükör előtt nézegette magát. Bement Zsófihoz, leült az ágy végébe, megkérdezte, hogyan fest. Szép vagy, anya, mondta. Hát neki is tetszik. Megígérte Zsófinak, hogy holnap ragulevest esznek, és elköltöznek hamarosan, pedig ezeket meglepetésnek szánta. Hogy majd egyszer behozza a kerekesszéket, beleülteti, és átmennek az új lakásukba. És ragulevest esznek. Meg bélszínt, meg pezsgőt hozzá. Egy darabig, aztán befektet.

Bársonyruhában ment a henteshez. Megvette a csirkemellet, a kukoricát meg a tárkonyt. Tejszín volt otthon, megfőzte a ragulevest. Sok tárkonyt rakott bele, hogy olyan legyen, mint amikor ízlett Zsófinak. Szokd meg, kicsi szívem, mosolygott rá. Jánosnak bevitte a lakbért előre, majd mondta, hogy elköltözik. A férfi láthatóan csalódott volt, bal szeme a szokásosnál is jobban könnyezett. Megvette az első szipkáját. Hazament, leült a konyhában, belerakta a cigarettát, és rágyújtott. Eldöntötte, hogy megtanul füstkarikát fújni. Még jobban zsibbadt a bal karja.

(Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021)