Minden emberi érzés közül a barátság a legnemesebb érzés, ezért – ha lehet – a legtöbb kapcsolatodban törekedj arra, hogy baráttá nemesülj.

Milyen a barát?

Milyen a jó barát?

Mi a barátság?

Ezek a kérdések a legnagyobb gondolkodókat is foglalkoztatták Szókratésztől Hamvas Béláig. Hiszen, mondja utóbbi – talán számomra az egyik legszebb esszéjében –: a barátságról: „Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.”

De Hamvas szerint igaz barátság csak férfiak között lehet. Én mást tapasztaltam. Hamvas szerint a barátság klasszikus érzés, s a mai ember a klasszikus érzéshez kicsiny. Én ezzel nem értek egyet. A mai ember sokkal inkább gyermek, s fel kell nőnie a nemesebb érzések megéléséhez. Meg aztán amúgy is, sokkal fontosabb, hogy magaddal foglalkozz, mint azzal, hogy a mai ember milyen, hiszen bármit is mondasz, az bizonyos szempontból így is, úgy is általánosítás lesz, s mint ilyen, egyszerre találó és pontatlan.

Az egyik legjobb barátom nő, bár kétségtelen, hogy jó barátaim férfiak. Számomra a barátság a legfontosabb, legnemesebb, legjobb érzés, s amikor meg tudom élni, mindig ünnep, mindig csoda. A barát ugyanis kétségtelenül más, mint a szülő, mint a testvér, különösen más, mint a szerető, a szerelmes vagy a házastárs. A szülő mindig kissé magát is látja gyermekében, s csak igen kivételes és megbecsülendő esetekben tud a szülő gyermeke barátja lenni. Leginkább csak érett emberek között jöhet ilyen létre. Az őszinteségnek ugyanis van egy foka, amit csak a barátság bír ki, s ez az őszinteség az igaz barátságban kellő tapintattal is jár jó esetben. Egy szülő sokszor nem őszinte. Egy szülő nevel, jól vagy rosszul, és sok mindent elhallgat, mást meg kimond, amit nem kéne. De a szülő azért akarja, hogy gyermekének jó legyen, mert úgy érzi, az neki is jó. Akár bevallja, akár nem. A barát azért akarja, hogy a barátjának jó legyen, mert a barátjának akar jót, nem magának. A barát azt is tudja, hogy a barátja és közte nincs különbség, hogy a barátságban külön-külön létezőként, de együtt vannak. Amikor Hamvas férfibarátságról beszél, akkor a barátság klasszikus, igaz, szövetségéről beszél. Alighanem tévedek, s Hamvasnak valahol mégis igaza van, s ehhez mi már kevesek vagyunk. De lehet, hogy mégis Hamvas téved, s vannak még igaz barátságok.

Emlékszem az első barátságomra kisgyermekkoromból egy fiúval, aki minden további nélkül mindig megkötötte a cipőfűzőm, mert én nem tudtam. Sokáig nem tudtam megkötni. Ő jött, meg se kellett kérnem, és megkötötte. Még az iskolában is, ahol mellette ültem a padban, ő kitűnő tanuló volt, én változó, a matematikát róla lestem. Mindig úgy írt, hogy le tudjam róla lesni. Hagyta, hogy olvassak a pad alatt órákon, soha nem zavart meg, nem tette szóvá, hogy engem jobban érdekelnek a kalandregények, mint a tanórák. Kisfiúk voltunk, aztán elkerültem a faluból, s ez a barátság a múlt ködébe veszett, de megérintett önzetlensége, támogatása gyermekkori pajtásomnak.

A gyermekkori barátságok azonban mások, mint a felnőttkoriak.

Az igazi barátságok felnőttként köttetnek, amikor két felnőtt ember köt szövetséget. Éppen ezért ezek azok a barátságok, amelyek amikor felbomlanak ilyen vagy olyan okokból, a legfájdalmasabbak. Általában másmilyen okból bomlanak fel, mint a házasságok. A házasságok sokszor azért bomlanak fel, mert az egyik fél fejlődik valamilyen irányba, a másik a másikba, s nem tudnak együtt haladni. A barátságok azért, mert megszűnik az a láthatatlan szövetség, amely összetartotta őket, még akkor is, ha évente csak egyszer találkoztak, vagy ha alig-alig beszéltek egymással. Az ember a barátját megérzi, éppen úgy, mint a szerelmét, csak míg a szerelem az embert „lángra lobbantja”, kimozdítja, felborítja, addig a barátság az embert megnyugtatja, átvilágítja, helyre teszi. Igen, itt van ő, tehát nem vagyunk egyedül.

A barátságnak van egy ennél is magasabb szintje, amikor az ember arra törekszik, hogy az élet, a világ, az élőlények, az idő és a halál barátja legyen. Ez esetben az ember megérti, hogy ezek a dolgok mind azonosak, s igyekszik a barátság eszményét ápolni a pirkadattal és a napnyugtával, a kutyájával és a méhekkel, a kerttel és az erdővel. Legnehezebb az elmúló idő barátjának lenni, hiszen az idő mindannyiunkat elsöpör előbb-utóbb. Ám én mégis azt mondom, próbálj meg barátságba kerülni az idővel, s hálásnak lenni neki, szeretettel fogadni, hogy íme, elmúlt még egy pillanat, év, élet, mert minden pillanat, esztendő és élet után van egy másik pillanat, másik esztendő, másik élet. Végül próbálj meg önmagad barátja is lenni, szeresd magad annyira, hogy jót akarj magadnak, s a legjobb, amit akarhatsz, hogy megtapasztalod a barátság nemes érzését, amiben nincs önzés és nincs hazugság. A barátság megnyugtat, átvilágít és helyre tesz. Éld meg a barátságot, és jobb ember leszel.