Sárga Ház kapujában
„Ha egyszer nem lesznek sárga házak, tabuk, a városon belül, akkor talán nem lesz szükség Sárga Házra a város falain kívül.”
Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményéből rendezett kiállítás nem naiv rajzok tömkelege, sokkal inkább egy nagyon érzékeny, több nézőpontú bemutatása annak a szakmai munkának, amely a köznyelvben Sárga Házként emlegetett intézményben és elődjeiben folyt.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állandó kiállítását önmagában is érdemes minél többször meglátogatni, hiszen az egészséghez és az orvoslás történetéhez olyan adalékokat ad, amelyekkel a jelenkori orvostudományt is jobban megértjük. A földszinten megbújó időszaki kiállítás egy új világot nyit meg, és kis alapterülete ellenére az empátia, a szakmai alázat és az emberek történetének megismerésében rejlő lehetőségeket komplexen mutatja be a látogató számára.
„a Sárga Ház kapuja végzetes találkozóhely: ott választja ketté az embereket, ahol az összetartozásuknak kellene a legvilágosabban kiderülnie.”
A kiállításon az intézet történetének áttekintése biztos fogódzót ad. A leghétköznapibb, minden embert érintő állapot, mint a fejfájás, éppúgy megjelenik, ahogy az összetett, orvosi segítséget igénylő esetek. Előbbi Dr. Zsakó István Honoré Daumier litográfiája után készült színezett másolatán még őrzi a francia mester kompozícióját, de az egyes figurák már egyéni jelleget kapnak. A valóság egyéni szemléletét és sokszor fanyar humorral átitatott képét adják Schwartz (Károly?) karikatúrái. A képek önmagukért beszélnek: az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) 1950-es évekbeli mindennapjainak tűpontos, de mégis humorral és együttérzéssel megjelenített látleletét adják a Lipótmező egykori ápoltjának rajzai. A figyelő csendes délutánjának vagy a nyugodt esti vizitnek sokszor kaotikus jeleneteiben feltárul a betegek és orvosok közötti egymásrautaltság, sorsközösség nagyon is erős köteléke. De vajon ki van az érzékenyen elkapott pillanatok mögött? A tárlat több pontján QR-kódok juttatják hozzá a látogatót még több háttér-információhoz: a karikatúrákat rajzoló egykori díszletfestő, a babákat és más textilmunkákat készítő Renner Borbála, a több mint 1600 rajzot készítő Balassa Mária, vagy kórlap híján csak M.V. monogrammal azonosítható beteg életébe, műveinek hátterébe pillanthatunk bele a kiállítás kiterjesztett online terében. Így lesz egy első pillantásra bumfordi tárgyból, ügyetlennek és gyerekesnek tűnő rajzból egy emberi élet többé-kevésbé komplex leirata.
A kiállítás remekül egyensúlyoz az Angyalföldön, majd a Lipótmezőn tevékenykedő orvosok tudományos munkái, a betegnaplók által közvetített „objektív” történetek, valamint a tárgyak és háttértörténetek által bemutatott, sokszor szívszorító személyes világ határán. A legváratlanabb ponton ragadhatnak meg minket ezek az alkotások. Az első terem tárlójában élénk narancssárga tányéron fekete nőalak rohan. Az ókori görög vázafestészetet idéző alkotáson csak egy árnyék száguld. Nincsenek arcvonások, sem más személyes jegyek. Csak a lobogó haj, a tébolyt sugárzó tátott száj és a rohanást érzékeltető mozdulat sziluettje. Az egyszerű, végletekig lecsupaszított ábrázolás csontunkig hatolva adja át a Sárga Ház falai között tomboló érzelmeket. Az N.N. monogrammal jelölt kezelt festett karton épületmakettje először csodálatot válthat ki nézőjéből, de utána érkezik a felismerés: az ilyen léptékű és pontosságú makett elkészítése hónapokat vagy akár éveket igényelhet.
„Legyen ezen a kötelességektől terhes világon belül egy hely, ahol felelősség és munka nélkül lehet élni. A félelmetes ház egyúttal a kívánságok háza is. A Kálvária egyúttal Nirvána is.”
A fenti idézet a makett fölé függesztett plexin olvasható, aláhúzva azt a kettősséget, ami az épületet körbezáró falakkal járt: a bezárás vagy a kizárás volt az elsődleges feladata?
A kiállításon sorakozó alkotások között nincs minőségi és esztétikai rangsor, egyenlő értéket képviselnek a kutatók számára. Tegyen hát így a néző is! Mert Ritter Gábor gyerekrajzokat idéző Cifra palotája éppolyan figyelemreméltó, mint László János (Sándor) hallucinációkat megörökítő álomszerű festménye, Áronson Gábor lángoló fejet megörökítő akvarellje és a Felati szignóval ellátott Fantasztikus táj című nagyméretű festmény. Bár esztétikai értelemben lehet a művek között különbséget tenni, a művészetterápia és a Törékenyek kiállítás arra tanítják a nézőjüket, hogy a felszín mögé nézzen éppolyan őszinteséggel, ahogy az alkotók elméjük legbelsejébe engedik be a műveiket nézőket.
A Törékenyek – Művészet és terápia tegnap és ma című kiállítás 2027. június 27-ig tekinthető meg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (1013 Budapest, Apród utca 1–3.). A tárlat az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és az ELTE Művészettörténeti Kutatóintézet együttműködésében valósult meg.
Az idézet a Matthew Faulkner (Akousmatter) multitonális hangtér- és ritmuskompozíciókat közvetítő installációjának plexifalán olvasható.
Fotó: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
