„Nem a mennyiség számít, hanem az, hogy akiket meg tudunk szólítani a munkásságunkkal, azoknak érdekeltsége, öröme legyen abban, amit csinálunk” – mondja Mérő László matematikus, pszichológus, egyetemi professzor, akivel nagyváradi előadása alkalmából Pál Andrea Bernadett beszélgetett. 

Pál Andrea Bernadett: A XXI. század nagy kihívásai a globális környezeti problémák, amelyekről egyre többet hallunk, de megnyugtató megoldás még nem született ezekkel kapcsolatban, s a jelenségek mértéke jócskán túlmutat az egyéni és kis közösségek szerep- és felelősségvállalásán. Ez a (vélt vagy valós) tehetetlenség a felnövekvő generációkra nagy nyomást gyakorol. Hogy látja, képes lehet-e az emberiség még idejében összefogni, s a globális kihívásokra egységes és közös válaszokat adni?

Mérő László: A klímaszorongás nagyon gyakori a fiatalok körében, s bár jelenleg valós és súlyos víziók miatt aggódunk, idővel ezeket a problémákat meg fogjuk oldani. Abban a pillanatban, ahogy fajunk kipusztulása, akár bolygónk megsemmisülése a tét, rendkívül fegyelmezetté válik az emberiség. Vegyük példának az atombombát: évtizedek óta létező fegyver, két egymás utáni nap kipróbálták, de azóta sem nyúlt hozzájuk senki, pedig több ezer létezik a világban. 

PAB: A klímaszorongásból fakadóan fiatalabb generációk részéről tapasztalható egyfajta bizalmatlanság a „felnőtt társadalom” felé. Csökkenthető-e ez a korosztályos ellentét; a most „csúcson” lévő generáció vajon fel tudja-e ismerni a jövő várható problémáit?

ML: Olyan jövőbeli katasztrófákra kell felkészítenünk a hallgatóinkat, amelyekről még azt sem tudjuk, hogy a későbbi évtizedekben gondot jelentenek. Nem tudunk a fiatalabb generációk között utánpótlásról gondoskodni, képtelenek vagyunk olyan terhek cipelésére felkészíteni őket, amiket még mi sem látunk előre. Korunk nagy válságaival a jelenkor emberének kell szembenéznie és megoldania. Amire új nemzedékek nőnek fel, más problémák lépnek érvénybe, számukra már más kérdések lesznek fontosak, amiket mi még nem láthatunk előre. 

PAB: Nagyon aktuális kérdés a mesterséges intelligencia széleskörű elterjedése s annak társadalmi hatásai. Vajon az emberiség (ismét) felnyitotta Pandora szelencéjét, vagy egyszerűen csak egy új eszközzel, technológiával állunk szemben, aminek még nem tanultuk meg a biztonságos használatát?

ML: A legnagyobb kérdés, hogy tudunk-e győzni a mesterséges intelligencia ellen. Régen az autóról is kétségeink voltak, mennyire megbízható. Az emberek ma hatalmas sebességgel száguldoznak az utakon. Idővel megtanultuk használni, szabályokat alakítottunk, hogy biztonságosan lehessen a segítségünkre. Persze mai napig történnek balesetek, lehet rossz célra felhasználni, ahogy a mesterséges intelligenciát is. Ugyanakkor jó céllal is nyúlhatok egy-egy MI-programhoz, például ha ki akarom deríteni, valaki csalt-e, meg nem engedett módon használta az AI-t. Sokan örömmel és várakozással fordulnak felé, hisz rengeteg olyan problémát old meg néhány perc alatt, amivel az emberiség évtizedes munkával sem jutott előre. Ismernünk kell az előnyeit, Achilles-sarkait, és meg kell tanulnunk, mi az a tudáshalmaz, amit nekünk kell hozzáadni, hogy eredményesen tudjuk használni. 

PAB: A „kultúra piacán” is megjelentek különböző mesterséges intelligencia által generált termékek; mind a képzőművészet, mind a zene, mind az irodalom terén, de már a filmipart is elérte ez a jelenség. Pillanatnyilag ez még inkább csak a pop (trash) kultúrában jelentős, de az MI-programok egyik tulajdonsága, hogy a használattól „tanulnak”; így egyre inkább minőségi termékeket állítanak elő. Eljuthatunk-e odáig, hogy az AI által generált „alkotások” versenyképessé válnak az ember által alkotott művekkel?

ML: Nem tartok attól, hogy a mesterséges intelligencia beférkőzik a művészetek területére. Aki csak olyan művet tud alkotni, akinél a különböző AI-programok jobbat hoznak létre, az joggal fél – de annak az alkotónak nem is igazán van hely a pályán. Az igazi művészet meg fogja találni magának az utat a befogadók felé. Idővel ráérzünk, mi az, amit mesterséges intelligencia hozott létre. Még nagyon kevés tapasztalatunk van, új számunkra ez a technológia, de már most is meg tudjuk ítélni egyes képekről, zenékről, hogy azokat néhány perc alatt generálták. Ma már az AI révén könnyedén lehet különböző szavakat a számba adni, amiket én sosem mondtam, pedig a felvételen mégiscsak én beszélek a megszokott, pesti dialektusomban. Bárki elhiheti, hogy azokat a gondolatokat én tettem közzé, de idővel érezni fogjuk, hogy ez nem igaz. Jelenleg ötezer mesterségesintelligencia-termék fut a piacon, mindegyik egy kicsit más, vannak erősségeik, gyengeségeik.

PAB: Ön szerint a mesterséges intelligencia megváltoztatja-e a kulturális életet, a társadalom fogyasztói szokásait?

ML: Amikor feltalálták a könyvnyomtatást, mindenki azt hitte, hogy a kocsmák ki fognak ürülni, mert az emberek félrevonulnak egy csendes sarokba olvasni. Amikor a televízió megjelent, akkor pedig attól tartottak, hogy a mozik elvesztik létjogosultságukat. Hajlamosak vagyunk átmeneti, tranziens jelenségekből évezredekre vonatkozó következtetéseket levonni. Szükségszerűen változik a közösségek szervező ereje. Az internet megjelenésével az alkotóknak nagyobb lehetőségük van megszólítani azokat, akik nyitottak az ő műveikre, az azonos érdeklődésű emberek könnyebben megtalálják egymást, új csoportokat hoznak létre a közösségi hálón. Nem a mennyiség számít, hanem az, hogy akiket meg tudunk szólítani a munkásságunkkal, azoknak érdekeltsége, öröme legyen abban, amit csinálunk. 

PAB: Kultúránk, nyelvünk az identitásunk része. Az internet korában a világ összement, nincsenek távolságok, a hírek, információk, trendek egyik pillanatról a másikra körbejárhatják az egész Földet. Ön szerint ebben a „zajos világvárosban” meg lehet-e, illetve kell-e menteni saját, nemzeti és regionális hagyományainkat?

ML: A Római Birodalom óta vannak domináns nemzetek, akiknek a kultúrája rányomja a bélyegét a többiekére. Képesek vagyunk mélyen megőrizni a kultúránkat, ha meg akarjuk, de ha úgy érezzük, a másiké jobb számunkra, nyugodtan vegyük át. Nem gondolom, hogy a kalotaszegi hímzéseknek létezniük kell, azért maradtak fenn, mert több ezer ember fontosnak tartja a hagyományait őrizni, és áldozatokat hoz érte, hogy a szokásait továbbörökítse, hogy a fiatalabb generáció is örömét lelhesse benne.