Szarvasűző messzeségek

Alábbi írás a Kárpát-medence felfedezése sorozatban jelent meg, 2026-ban. A Do you speak Magyar? című falukutató kezdeményezés 2021-ben indult, amelyben az írók egy-egy határon kívül eső, magyar-lakta településen, adott esetben falukutató táborban felmérik, kik laknak ott, hogyan élnek és miként beszélik a magyar nyelvet. Célunk minden esetben az, hogy bizonyítsuk: a bejárt területen éltek, élnek és remélhetőleg mindig élni fognak magyarok.

 

Úszkálunk a medencében. Kék a vize, mű kék, mint az Égei-tengeré a képeslapokon nézve, de mondhatnám Hawaii árnyalatait is – ha ismerném személyesen. Az óriáslavórt illatos deszkákkal rakták körbe, amikor rálépsz, dobban egyet a föld szíve. Naphosszat mellette ólálkodik a robotfűnyíró, ha útját állja valami, irányt változtat. Vele aztán lehet beszélni, nincs perlekedés, mint ember és ember között, hogy dolgozni k’ék. Négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre halad, sosincs melege, ameddig hajtja az áram, nyomul előre. Amikor lemerül az akkumulátor, a szerkezet leáll ott, ahol van, s várja a feltöltődést követő többedik életét. Ismerős?
Idefelé jövet azon gondolkodtam, hogyha csukott szemmel megforgatnának és letennének valahol a Kárpát-medencében, rájönnék-e, hol vagyok. Körül lankás hegyek, dombnak is nevezhetném őket, ha nem több száz méterrel a tengerszint fölött lebegnénk. Örökzöld erdőcskék, de nem túl magasak, tisztások, legelők váltják egymást, ahol birkák, marhák bóklásznak, egy bódé a juhásznak a szúrós napsugarak és a csípős dér ellen, szénabálák szélfogónak.
Két interjú között merengve, a multikulti közepén csücsülő medencében nehezebb lenne kitalálni, hol járunk. A vízberendezés mellett finn szauna és olasz jakuzzi áll, arrébb skanzen csűrrel, színnel, nyári konyhácskával, estére almapálinka és érlelt juhsajt kerül az asztalra. Lehetnénk bárhol a világban, de amit e lágy táj kivált belőlünk, gyanítom, az csakis itt átélhető.
Ide érkeztünk hát a falukutató táborsorozat következő állomására, Erdély-országba. Sohasem kedveltem a hevületes kifejezést: Erdély-ország, mert Erdély az legyen Erdély, ami nem különböztettetik meg (igaz, olykor a somogyiak is élnek ilyesmivel), de hát kicsiny nemzetünk nagy történelmében az efféle önhatárok rendszeresen előkerülnek. Mindenesetre jó hallani, amikor nemzettársaink, bárhová is veti őket a jó/rossz sorsuk, magyarokat keresnek a világban országnév vagy önjelölt régió megjelölése nélkül.
A Homoródi-dombságon átkelve az emelkedők-ereszkedők intézik, hogy más tájakon érezzük magunkat, s behatolván a hegyes-völgyes Székelyföldre, a szászok egykori telepei után a cseplesz-hátú1Hargita következik. Síkföldiként meg kell szokni, hogy az alföldet e tájon belátható meredélyek óvják, s csorgatják alá és belé az éltető nedűt. A hegyeken túl, a nem rokonnépek földjére merészkedünk, s újra és újra bebizonyosodik, hogy nincs értelme a Kárpát-medence kaszabolásának, mert olyan egységet képez, amelyet az idelátogató természetes határként érzékel.
Térülvén-fordulván, kilépünk a nyaralásból, ami igen nehéz, mert az utcát, amelyben lakunk Casa de Vacanţă-nak hívják, ami Nyaraló utcát jelent. Ez a lakcímünk egy hétig. Kertszomszédunk (lehetne) id. László Gyula (1876–1957) – igen, annak a László Gyulának édesapja, akiből régészprofesszor és képzőművész, valamint a XX. század nagy hatású magyar őstörténet-kutatója lett. A család átszelni kényszerült a mesterséges határokat, és Magyarországra települt. Mivel nem tettek hűségesküt, a románok kiutasították őket, és a repatriálást választották; előbb Szolnokra majd Budapestre távoztak. László Gyula a Néprajzi Múzeumban, az Országos Széchenyi Könyvtárban, valamint a Nemzeti Múzeumban dolgozott 1947-ben történt nyugdíjazásáig.
A házat és lassan az egész utcát az abásfalvi leszármazott, László János mérnök-vállalkozó ’vette kezelésbe’, egyben nagylelkűen hozzájárult azon törekvésünkhöz, hogy falukutatásaink alkalmával lehetőség szerint magánházaknál lakjunk. Ittlétünk az ő birtokán, rendhagyó és rendőrző környezetben zajlott. A falu lakosságának etnikai aránya egyharmad-kétharmad magyar és roma. Utóbbi is a nem-szeretem megfogalmazások közé tartozik, mert e tájon kizárólag cigányokkal találkoztunk; s minden alkalommal megegyeztünk abban, hogy bár minden honfitársunk lenne annyira hűséges magyar gyökereihez, mint ők.
Ez a nyár is rekkenő hőséget hozott, s egy-egy interjú után hazaugrottunk medencézni. Sokszor 40 °C fok körül ájuldozott a hőmérő – sokak szerint ez már-már mesterséges kiszárításunkat eredményezi –, a Kárpátok azonban nem adja meg magát holmi esőriasztó ágyúk játszadozásának, éjszakára becsülettel lehelte felénk a friss levegőt.
A környezet mindnyájunkat megihlette, s hiába igyekszem klasszikus bevezetőt írni, hol jártunk, mit csináltunk, emlékeim minduntalan visszacsámborognak a tájhoz. A rurális gazda- és pásztorélet és annak a modern világgal keveredése meglepő azok számára, akik kizárólag archaikus lenyomatra vágynak: Abásfalván légkondis személyautók és fakerekű szekerek kanyarodnak a Fő utcának mondott Felszegről az aszfalttalan Alszegre, majd türelmesen, egymás mögött átdöcögnek a patak hídján.
Ott tartózkodásunkkor az utcán játszó gyerekek a (férfi) futball Európa Bajnokság sztárjainak mezében, mezítláb szaladgáltak, a nagyobbacskák estére elektromos rollerrel hajtották haza a tehéncsordát, innen-onnan hegedűszó vonyított kifelé a házakból, a kispadon özvegyasszonyok internetes hírekkel csencsöltek2, a temetőben a sírásó-vállalkozó személyiségi jogokra hivatkozva tiltakozott a fejfák fotózása ellen.
Mi van itt? Kérdezhetnénk, s a válasz lassan másfél évezred óta ugyanaz: élet van itt, kérem szépen, a Homoród-mentén, nem is akármilyen! A továbbiakban beszéljen a lakosság, és a személyes kötődésüket feltáró írók, s mindazok, akik úgy fogadtak bennünket, mintha mindig is egyazon országban éltünk volna.

 

E projekttel megalapítottuk a Kárpát-medence felfedezése c. sorozatot (2021), amelynek megjelent kötetei: Merre folyik a patak? (Várhosszúrét, Felvidék); Őrségváltás (Alsóőr/Őrvidék); Csöppek a homokon (Kispiac/Délvidék); Béke és háború (Tiszabökény/Kárpátalja), Szarvasűző messzeségek(Abásfalva).

Horváth Júlia Borbála

1gyér, csenevész erdő (székely nyelvjárás)
2társalognak, tereferélnek