Oláh András írása Kelemen Erzsébet Tiván című regényéről

A honfoglalást követő időkbe (Taksony és Géza fejedelem korába) kalauzolja az olvasót Kelemen Erzsébet nagysikerű ifjúsági regénye, amely először 1997-ben látott napvilágot, ám az olvasói érdeklődés okán az elmúlt három évtizedben több alkalommal is újra kiadták.
Kelemen Erzsébet számtalan műfajban alkot. Alighanem a jelenkori irodalom egyik legsokoldalúbb alakja. Ír verseket, drámákat, jelent már meg novelláskötete, naplóregénye, s fűződik a nevéhez egy pszicho-thriller is. De számtalan tanulmányt és kritikát is közölt, továbbá két monográfiája is napvilágot látott már (Papp Tiborról és L. Simon Lászlóról). Az pedig már csak színezéke a történetnek, hogy mindemellett írt egy „emberismeret és etika” tankönyvet is.
Így már csöppet sem kell csodálkoznunk, hogy kipróbálta magát a manapság újra divatossá váló történelmi kalandregény műfajában is – kifejezetten az ifjúságot célozva meg.
Nyílván az sem véletlen, hogy a cselekmény helyszínéül a Bodrogköz vadregényes tájegységét választotta, hiszen élete jelentős részét ezen a vidéken töltötte.
Történetének három központi alakja van: a pogány hagyományokhoz konokul ragaszkodó Jutas vezér, valamint a fia, Levente, és a kötet címét adó Tiván, akire gyermeke nevelését bízta Jutas. Az események azokban az időkben játszódnak, amikor a Kárpát-medencét elözönlő magyar törzsek jórészt még kitartottak az ősi szokások és hagyományok mellett, megőrizték a pusztai népszokásokat, s hitüket és a világ működéséről vallott felfogásukat a sámánok igazgatták – ám valamelyest már beszivárogtak a keresztény tanítások is.
A regény cselekményét az mozdítja ki a békés köznapok medréből, amikor egy temetési szertartás részeként az ifjú harcosoknak három rabszolgát kellene lenyilazniuk, ám a kiváló íjászként ismert Levente – aki ekkor már a keresztény értékrend szerint gondolkodik – szándékosan elhibázza, és ezzel kínos helyzetbe hozza a tanítómesterét, Tivánt, s ugyanakkor apja haragját is magára vonja. Jutasban az a meggyőződés érlelődik, hogy fiának ez a fajta szembefordulása a hagyományokkal, a nevelésével megbízott Tiván hibájából adódik, őt teszi felelőssé a történtekért.
Tiván tisztában van azzal, hogy Levente valóban szándékosan vétette a célpontot, jól ismerte a fiút, leolvasta a mozdulatait, ám afelől sem volt kétsége, hogy Jutas vezér ezért majd őt fogja büntetni. Szembesíti ezzel a ténnyel a fiút is, aki önmagát kezdi kárhoztatni, s hogy kiléphessen ebből a morális válságból, és egyúttal a mesterét is megmenthesse, be akarja vallani az apjának, hogy milyen vallási és erkölcsi megfontolásból cselekedett. Tiván azonban tudja, hogy ezzel magára vonná Jutas kérlelhetetlen haragját, és megtiltja a vallomástételt, s ezzel magára vállalja a következményeket.
A történet többi szála ebből a kiindulópontból gombolyodik tovább, és vezet egy valóban tragikus végkifejlethez. Kelemen Erzsébet a problémák morális aspektusait állítja a középpontba, s a történet alakulása ezekhez a pontokhoz képest ad drámai választ.
Jutast – egy balul sikerült zsákmányszerző hadjárat során – pont az általa megbüntetett Tiván menti ki az ellenség gyűrűjéből. De a vezér még ebből sem tanul, s amikor felfedezik a környékbeli keresztények titkos gyülekezőhelyét, embereivel lenyilaztatja azokat. Ám az áldozatok közt ott lesz a fia is, s amikor felesége gesztusaiból erre fény derül, ez Jutast végképp megtöri. Összeomlik.
Tivánt pedig – aki a fiú tetemét hazaviszi a szüleihez – az a pillanat győzi meg arról, hogy Levente jó úton járt, és elhatározza, hogy követni fogja őt a keresztény hit felvállalásával, hogy tiszta lelkiismerettel nézhessen vissza önmagára és múltbéli tetteire.
Drámai pillanatok, belső vívódások, tobzódások vonják be az olvasót egy évezreddel korábbi világ gondolkodásmódjába, de emellett világosan megfogalmazódik a jelenkor ifjúságának szóló üzenet is, amely a megértésről, az összefogásról, a szeretetről, a barátságról, az egymás melletti kiállásról rajzol fel pontos képletet.
Léleképítő regényt írt a szerző, s hasznosságát és megbecsültségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több iskolában is beemelték az érettségi tételek közé az elmúlt években.
A kötet hátsó borítóján olvasható Bertha Zoltán ajánlása, aki a néprajztudós Nagy Géza gondolatait is idézve azt fejtegeti, hogy Kelemen Erzsébet regénye az ifjúság számára is átlátható és tanulságos tablóját festi fel honszerző elődeink küzdelmeinek, „élénken és összetetten járulva hozzá nemzeti önismeretünk megerősítéséhez. S önazonosságunk messzi történeti távlatokba visszanyúló keresésével igazolva, hogy »környezetünk megbecsülése, jelenünk és jövőnk építése csak úgy lehetséges, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk, milyen gyökerek kapcsolnak bennünket múltunkhoz«”.
A könyvet (a borítót és a belíveket is) Fodor Attila grafikái díszítik – megfelelő vizuális hátteret biztosítva ezzel az olvasnivalóhoz.

(Püski Kiadó, 2026)