Szokásától eltérően a kolompos vekkerrel ébreszttette magát. Tudják, a múlt században volt divatos. Két harang az óra tetején, köztük az ide-oda kapkodó nyelv. Éktelen hangon kelepelt. Ez a rendeltetése. Még egy halottat is kiugrasztott az ágyból. Korábban kelt. Alaposabban borotválkozott. Az élre vasalt világosbarna pantallóba bújt. Halcsonttal merevített galléros inget vett, komótosan végiggombolta. Nem kergette a tatár, de volt benne némi feszültség. Szokásos reggelijét elkészítette ugyan, de csak utána gondolta elfogyasztani. Lefőzte a napi presszóadagját, felét nagyon forrón, lassan szürcsölgette.

Hetente kétszer ment le a boltba. Szülőhelyén a le előtaggal a pincébe lehetett csak lemenni zöldségért, krumpliért. Másoknak borért. Földszintes mezővárosában még csak leugrani sem lehetett a sarki Közértbe a nem létező első emeletről. Legfeljebb a Nagyi mondhatta volna, amikor a padláson teregetett, hogy lemegy a piacra. Na, susmogtak is volna a szomszéd öregek: ennek az Ilusnak is elmentek már otthonról, mert ki a rosseb tereget reggel hét előtt. Később meg ki a bánat megy az üres piacra?

Hősünknek bőven kijutott a le-ből, meg a fel-ből. Vénségére ment el a józan esze. Mások földszinti kislakásra cserélik az emeleti tágasabbat. Hiszen a gyerekek felnőnek, kirepülnek. Évente ha egyszer látogatnak haza. Tágas lakást bérelnek, gyerekeknek, maguknak külön – külön szobával. Lehetőleg tágas nappalival, ahol a lassan fogyatkozó családtagokat, ismerősöket fogadják. Catering cégtől rendelnek hideg vagy meleg ételt felszolgálóval. Ezt a flancot az itthoniak aligha tudnák állni. Csinálják, az ő életük, csak jöjjenek, mert a mozgóképes jelentkezés név- és születésnapokon nem az igazi. Pedig a mini kamera szemén át még többet is elárulnak a hétköznapjaikról, mint a mozgalmas szabadság alatt, a nagy rohanásban.

Hősünk tehát minden józan észérvekkel szembemenve magas belméretű, nehezen kifűthető, avíttas, de értékes belvárosi lakása árából, kis szerencsével, egy emlékeit cirógató, felújított társasházi lakáshoz jutott. De a másodikon, s hogy még cifrább legyen, belső kétszintes, központi fűtéseshez.

Hátizsákjába előző este bepréselt néhány ásványvizes flakont, de ha már egyszer végig kell állnia sorát a visszaváltóban, meg akart szabadulni a kamrája sarkába gyűjtött összes többitől is. Két bevásárlószatyrot tömött degeszre. Nézegette magát a nagytükörben: úgy néz-e ki, mint egy kukabúvár. Nos ennek szólt a korai készülődése, borotválkozása, gondosan megválogatott öltözéke. Csak így kerülhette el a lenéző, sajnálkozó pillantásokat. Bizonyítandó, nem a flakongyűjtés a napi megélhetési forrása. Visszaváltja, mert fizetett érte. Hivatalos gyűjtőhelyre viszi, nem dobja kukába, mert zöldül ő is, mint az unokái. Morgott persze, mert nem adhatta le a közelben, ott, ahol vásárolta.

Háromhetente ismétlődött. Ez egy ilyen reggel lett. Még így is alig kezdődött el a napja. Megreggelizett. Elcsent egy kortyintás kávét az ebéd utáni adagjából. Gyerekes, de jólesett. Ebédhez még korai volt készülődni. Kényelmesen hátradőlt a foteljában. Olvasott. A Bartók rádióban ugyan lekéste a Ki nyer mavetélkedőt, de szép zene kárpótolta. Talán Liszt. Néhány ütemmel később már biztos lett benne. Harsonák, vonósok s a zaklatott zongorafutam, mint egy kiadós vihar… Liszt csontos, vékony, hosszú ujjai futottak a szemei előtt. Bőgő brummogott a jobb oldali hangszóróból s főleg a sarokban lapuló bass boosterből. Újabb zongorafutamok. Elcsendesült az eső. Egy-egy madárhang éledt. Óvatos pöttyintések. Majd felszabadult füttyös trillák. Fuvolák, pilinckázós magas hangok a zongorán. Elfolyó ritmusok. Már a karmestert is látta. S talán aludt egy keveset. Más zene szólt. Az árnyék elcsúszott a falon. Olvasott tovább.