Leveles Ibolya a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar fehérjeszerkezeti Biostruct Laboratóriumának szakmai vezetője. A Cédrus-Napút műhely új felfedezettje, kétkötetes költő. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Szüleidről, nagyszüleidről kérdezlek legelőbb. Kik voltak, mit lestél el cselekedeteikből, tapasztalataikból? Nagy család vett körül?

Leveles Ibolya: Erős felütés ez a kérdés, de jóízű az emlékezés. Nagyszüleimet – apai nagyapám kivételével – jóformán nem ismerhettem, mégis élénken élnek a családi legendáriumban: talpraesett, sokat megért székely emberekként – közöttük világháborút megjárt, írástudatlan munkásember, mosónő, ácsmester és cseléd. Az egyik ágon családjukból kitaszítva, egymásba kapaszkodva nevelték fel a gyermekeiket. A másikon volt, aki maga taníttatta a kisebb testvéreit, két kezével házat épített, vagy asszonyként egyedül szántott. Folyton viccelődő édesapám szinte még gyerekként szabóinasnak állt. Édesanyám egész életében könyvelőként dolgozott, én mégsem a precizitását, hanem az újdonságokra való fogékonyságát örököltem. A családban első generációs értelmiségi lettem, de nem tekintem rangnak vagy választóvonalnak. Hat évvel idősebb bátyámmal – a zongorázható különbségek ellenére – nagyon ragaszkodunk egymáshoz. Felmenőimtől a fészek biztonságát hoztam útravalónak, no meg azt a tartást és rugalmasságot, amellyel háborúban és diktatúrában is teljes életet lehetett élni. Tőlük tanultam a tisztesség természetességét és az érzékeny odafordulást a körülöttünk élőkhöz. Édesapámtól a szövetekben és a felhőkben való gyönyörködést, édesanyámtól a rendbe és az ízekbe rejtett kreativitást.

KkF: Gyakran rákérdezek, de kevesen válaszolnak rá alaposan. Pedig én például napokig tudnék regélni arról, hogy milyenek voltak az egyetemi éveim. Te hogy vagy ezzel?

LI: Közhely, de valóban életem egyik legfelhőtlenebb időszaka volt. Bevallom, az egyetemi képzés csak indokot szolgáltatott a várossal járó minden máshoz. A nagyváros kínálata és a friss történelmi levegő különös szabadságérzetet ébresztett. Színház. Dzsessz- és klasszikus koncertek. Művészfilmek értő bevezetőkkel. A gyökerek ízét őrző táncházak. A másik meghatározó közeggé az egyre szorosabbra fonódó katolikus közösségünk vált. Beléptünk a ferences világi rendbe is, ami sok imádsággal, karitatív szolgálattal és közös rend-szerű együttlakással járt. A Kistestvérek közötti kapcsolat máig él – igaz, már rendtelenül, de szinte mindannyian ösztönösen őrizzük az ott megélteket: a szociális érzékenységet, az imádság természetességét és az egymás iránti felelősséget. Időm többi részét természetesen a hegyekben való nomád csatangolás és a szerelem töltötte ki. Na meg a korai elköteleződés a társ és nemsokára egy kisgyermek mellett.

KkF: A tudományba beletemetkezett, hivatásának élő Leveles Ibolya egyszer csak egy egészen más, egy új világ küszöbén bukkan fel, s döngeti a kaput. Erről Halmai Tamás így ír: „E poétikai kultúra természettudományos alázattal dokumentál természetfölötti sejtelmeket. Úgy tud egyszerre alanyi és elvont, érzékletes és fogalmi lenni…” Hogy született meg a Szótlan kantáta, az első versesköteted? Milyen előzményei voltak?

LI: Úgy emlékszem, elmentem Halmosi Sándor egyik lakásszalonjára. Nem igazán értettem, mi keresnivalóm van ott. Aztán már szükségtelen volt ezt a kérdést feltennem. A másik kísér(t)őm az imént említett Halmai Tamás, hát nélküle egészen biztosan fiókban maradt volna az újibolya. Rendkívül szerteágazó stílusú, terjedelmű versek születtek, napi többszörös rendszerességgel. Egy idő után azonban gyakorolni kezdtem a tömörítés kegyelmét. Amikor felmerült a publikálás kérdése, igyekeztem rendet vágni, közös többszörösök mentén: a csend és a zene tengelye láthatóan megmutatkozott. Persze a történetnek megvolt a maga klasszikus forgatókönyve is: megváltozott élettér, életközépi válság, üresfészek-szindróma. Két szó azonban az istennek sem akar megváltozni azóta sem bennem: az Isten és az akar.

KkF: Fodor Miklós 2025-ös tanulmányában olvasom: „[…] ellentétekben való kifejezés jellemző egész költészetére. […] Nyelvi visszafogottság, kihagyásos szerkesztés, képek egymásra vetítése, jelentés-sűrítések jellemzik a nyelvi szövetet.” Fodor azt is kihallja a költészetedből, hogy „Hallgatni és szóra bírni szeretne.” Valóban így van?

LI: Ha hallgatok, szóra nem bírhatok, (meg)hallgatásra bírom inkább a szavakat. A kihagyás nálam nem elhallgatás, inkább végtelen bizalom az olvasóban. Homo ludens örökségem könnyű labdává szelídíti a nehéz témákat, hogy viselhetők legyenek. Szeretem, ha a csendnek is marad mondanivalója. „ki jut át a kőtáblák / rovásán, létrák között? / ki old fel nyelvalatti féket? / ki mond idegen, érthető szót? / ki bontja meg a tetőt / röptelen tested alatt? / ki hordja gazdátlan ágyadat? / ki oltja el a rózsabokrot?” (Mindörökké)

KkF: Egy év sem telt el, újabb kötettel jelentkeztél. Erről is Halmai Tamást idézem: „Leveles Ibolya új kötete szerves folytatása a debütáló verseskönyvében (Szótlan kantáta, 2025) megkezdetteknek. Poétikája ezúttal is természettudomány és teológia látásmódját, az anyag és az anyagtalan szókészletét szerkeszti egymásba, miközben hermetikus-enigmatikus személyességet szólaltat meg (»megannyi alany – / ugyanazon ige«), a szövegfüzért pedig szinte zenei kompozícióba rendezi.” Frissiben keletkezett versek ezek, vagy előkerültek régebbiek, talán a régiek átdolgozásai is?

LI: Folytatnám az első kötetről szóló mondatomat: ha ott természetesen a zenei csendben szólal meg a természetfölötti, itt már inkább emberi hangon, tréfás nyelvtani köntösben. Isten és ember egy transzcendentális mondatot mond, tudományos tárgyakat használnak az emberalanyok egyetlen felszabadító Ige körül. Az Igenemben(2026)jórészt új versek kottázódtak a Szótlan kantáta kisugárzó felhangjaiból. A cím magáért beszél. Több szólamban.

KkF: Csontos Márta, a Könyvkultúra Magazin online kiadásának fáradhatatlan szerzője írja Igenem című könyvedről: „Nem véletlenül jelenik meg a 7-es szám a címekben, hiszen ez a belső tudás és teljesség, az isteni befejezettség száma, a Szentírásban több mint 600 alkalommal szerepel. A 7-es szám uralja a Hívd vissza a sárkányomat sorait is: erdőt ne rontson, / kedvet ne bontson, / reggel hét szólamra kel… este hét világot mesél, / megannyi alany – ugyanazon ige. / suttogjon üvöltést / hetedhét pernye / gondozzon földet. Leveles Ibolya a profán élettér valóságában marad, mégis kozmikus rendet és hitbéli tartalmat közvetít, tudja, hogy a jelek és a szimbólumok fontos üzeneteket hordoznak a világról, s ezeket nem lehet pusztán racionális alapon értelmezni.” Ez a balladai mélység alapos élettapasztalatot igényel. A közösségi kapcsolatok tartalmas átélését, nyitottságot, modern kifejezéssel élve kiterjedt kapcsolati hálót. Tudatos ez nálad, vagy veled született adottság?

LI: „elég, ha tisztán / látod a homályt, / meg a mindenkori / szűk kapu réseit. / a ködök: kristály- / tiszta vízcseppek. / emberteremtő- / porlasztott / hamu között. / elég, ha szelíden / szuszogsz, keresed / a mindenkori / üvöltés nyílását. / az öröm: fénybe / rendezett szabály. / emberteremtő- / rendetlenség / túlra való.” (Nyílás) Az élettapasztalat talán a születési évszámból következik. Az érzékenység pedig lehetne átok is, de miért ne fognánk fel inkább áldásnak? Gyönyörű magyar, román és csángó balladai hagyományból táplálkozom (Budai Ilona, Miorița, Szép fejér pekulár), az angol és latin-amerikai történeteket pedig Joan Baez hangján hallom (Wagoner’s Lad, La Llorona). Ami a meséket illeti, kisiskolás koromban faltam, és ha tehetem, ma már az unokáimnak is olvasom. A számok pedig előbb érkeztek a Nagyapó mesefájából, mint az iskolai tankönyvből. A szociális mocorgásaim mögött ugyanilyen ösztön működik: igyekszem hűségesen őrizni az értékes emberi kapcsolatokat. Lehet, hogy az adottság fogalma az adott dolgokból eredeztetik?

KkF: Mi készül mostanság? Vagy maradjon titok?

LI: Csak írok. És jövőre megálmodom a beleszőtt életet. Már van valamiféle munkacím, üzenet, a többi gyorsan köré tömörül. Mivel jajongással úgyis torkig tele a pince, kiadásra nálam az az alkotás érett, amelynek üzenete éltet. Elengedni azokat a verseket tudom, amelyek helyet adnak a világosságnak. „szívemben végzem / ember voltommal járó kötelességemet, / és örömeim között is szótlanul ahhoz a / legfőbb megtartóhoz imádkozom.” (Kányádi Sándor: Ne szólj)

Az interjú teljes terjedelmében a Napútonline felületén jelenik majd meg.