Új polcokat vettünk, cipekedtünk, pakolásztunk. Végre a helyén áll minden könyv. Na jó, a katalógus még nem teljes. Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, ősszel esik az eső…, lassan vége a tavasznak, be kellene fejeznünk.

Nem az ETO szerint (Egyetemes Tizedes Osztályozás) pakoltuk sorba, hanem az ajtótól indulva számozott állványok és polcok sorrendje szerint kerül az adatbázisba minden korábban vásárolt kötet, az újak pedig az ablakközeli, egyelőre hézagosan megrakott polcokra. Amúgy persze az összes Kosztolányi-, másutt a Márai-kötetek egymás mellett sorakoznak. De nincs tisztán vers- vagy próza- vagy drámapolc. Ezen egy könyvtáros simán kiakad, de egy mezei olvasó is elhúzza a száját. Pedig nagyon praktikus, nincsenek keszekusza, szorosra nyomorgatott polcok, pakolgatások, átrendezések… Ezt az ötletet a VHS videókazetták katalogizálásánál vetettük be, amikor elértük a kétszázat, s nagyon meguntuk a le-fel pakolgatásukat… 2020-ra, amikor elértünk a kétezredik kazettához, nagyon áldottuk az eszünket, hogy még idejében túlhaladtuk az ETO-t. A kétezer-egyediket csak betettük a sor végére, megszámoztuk, tartalmát beírtuk az Excel-táblázat utolsó soraiba (sorokba, mert egy kazetta több felvételt is tartalmazhat). S a tárolásukat is sokan megcsodálták. A polcszigetek végébe (volt belőlük 8) kötélhágcsókat szereltem, amiknek fokai kazetta mélységűek voltak (kb. 15 cm), a VHS-polc hossza a könyvállvány mélysége (28 cm). A hágcsó hossza pedig (vigyázat, reklám!) az IKEA Billy polc magassága (202+35+35 cm). Vettem gyalult deszkát, kötelet, facsavart, s amikor betelt egy kazettahágcsó, szereltem újabbat a következő polcvéghez. Gyorsan fejlődik a világ. Negyven év jutott a VHS-szabványnak. 1976-tól létezett, és 2016-ban szüntették be a lejátszók gyártását. DVD-korongokra írtam (másoltam) át minden mozgóképanyagunkat. Két IKEA Songesand komód fiókjaiba költözött át a közel háromezer adathordozó lemez…

A könyvek nem lesznek kisebbek, karcsúbbak, betöltik a falakat. Vendégeink végigmérnek rajtuk, aztán rajtunk. Fehér haj, ráncok bőven az arcon, nyakon, májfoltosak a kézfejek. Ajaj! S az óvatos kérdések: Ezt mind elolvastátok? Sértődés helyett a kurta válasz. Nagy részét. S mi lesz a többivel? Öregségünkre tettük félre, hogy legyen majd mit olvasni…

Igen, mert az ember gondolkodó-gondoskodó lény. Tervező. Előrelátó. Amint nyugdíjba lép, másnaptól szürkébben öltözik. Ha nincsenek munkatársak, kinek villogjunk a trendi márkákkal? A piacra, a boltba jó lesz a kinyúlt pulóver, a kifakult pantalló, a hűvösebb napokon úgyis eltakarja egy felöltő vagy átmeneti kabát. Ki lát, kritizál, ha leszaladsz a szomszédos „kiskoszosba”? Legalább nem szólnak meg, hogy megszaladt valakinek, a piacra is kiöltözik! A kosár szálat húzhat ki a szoknyából, ruhából, a pulcsi válla kikopik a nehéz táska gurtnija alatt. Jó lesz ez a hétköznapi…

Megnőtt az otthonidő. De a szabadidő nem nőtt vele arányosan. Több koszt viszünk be a lakásba, többet trappolunk a parkettán, a szőnyegen, felkavarjuk a láthatatlan port. Napközben is otthon vagyunk, most vesszük észre a nap járásával a fénypásztákban nyüzsgő mikroszemcséket. A járófelületeken kóbor porcicák, szöszök, maszatok. Uram Isten, én sosem voltam ilyen rendetlen! Szinte naponta kell porszívózni, port törölni. Lemosni a párkányt. S az ablakon nem lehet kilátni? Hát igen, egész nap telelélegezzük a lakást, főzünk, a zsíros pára kicsapódott az üvegen. Eltávolítasz egy tenyérnyomot? Ha el is tűnik, ott tisztább lesz a környezeténél. Nem csak azt a táblát kell lemosni, hanem mindet. S reménykedünk, hogy senki sem veszi észre, hogy a szomszéd szobát már kihagytuk.

Nem jár a munkahelyi menza? Minden áldott nap főzhetsz otthon. Hagyma, káposzta, sült hús illata üli meg a lakást. Ehhez nem vagyunk szokva. A sebtében összedobott vacsorák mellett most változatos ebédeket kell kreálni. A nyugdíj első évében a megszokott két fogás, meg még valami. Előkerülnek a Nagyi receptjei, így viszont felkapunk 1-2 kiló extrát (de jól is jönne most az a mindenkori hárpia főnök! Lerágta rólunk a húst, kitaposta a belünket, lótottunk-futottunk, megölt az ideg miatta.) Most meg ezreket fizetünk edzőtermekben, hogy újabb kilókat szerezzünk (izomban) a bicepszen, a keményedő fenéken, a vádlin, de persze az úszóöv marad (visszasírjuk a fent emlegetett hárpiát!). Így a második évben elhagyjuk a menüből a valamit (nem segít). A harmadik évben kezdjük sajnálni a drága időt két fogásra, dupla terítékre, mosogatásra. De ezt sem a szomszéd, sem senki más nem tudhatja meg, mert mit szólna, micsoda népség vagyunk (lettünk). Van ennél még lejjebb? Egyáltalán van még élet a nyugállomány negyedik évében? Nos, aki ezt megéli, csak minden második nap főz. Hányszor hallottuk az öregektől, hogy ez meg az csak másnapra lesz az igazi. Enyhe túlzás, hogy csak azokat esszük, de egyre többféléről derül ki, hogy jó az másnap is (ha nincs más). Igen, igen, rendelhetnénk is, házhoz is hoznák. Kóstolták már? Ehetőek. Aki menzákon, közétkeztetésen edződött, ne panaszkodjon! Nem az öregeket szívatják, ez rágalom. De én például álmomból fölkeltve is tudok jobbat. Mert az alap mellé egy csipet Dédit vagy Nagyit csempészek belé, ettől lesz olyan hazai. Míg mások megterhelése nélkül, saját erőből oldom meg az alapanyagok beszerzését, sokkal olcsóbb is.

S mi lesz aztán? Talán átcsúszom a tű fokán, és nem a purgatóriumba jutok.