1823. január 1-én éjfélkor, éppen újesztendőre virradóra, Kiskőrösön született meg a költő, ama misztikus éjféli órán. Petőfit, akit születésekor még Petrovics néven jegyeztek be, igen gyorsan kellett keresztelőre vinni, mivel az anyja és az ő élete is veszélyben volt. Ezért már újév reggelén a papért rohantak, s sietősen, még aznap megkeresztelték. A gyenge fiúcska azonban nagy lelket hordozott magában. Méghozzá annál nagyobbat, minél gyengébbnek mutatkozott meg fizikai valójában e testet öltött vátesz. Mert az volt ő: igazi jósköltő, aki utat és irányt mutatni, no meg nem mellesleg lelkesíteni született meg az újesztendő hajnalán. Az éjféli születés már önmagában ad egy ilyen adottságot, hiszen az ez órában születettek Napja mindenképpen az ekliptika legmélyebb pontjára, az úgynevezett IC (Imum Coeli) pontra esik. Ez az a pont a képletünkben, ami az eredetre, a családi, tágabb értelemben a nemzeti örökségünkre, a gyökerekre, a hagyományainkra és a belső világunkra utal. Az égaljának e kijelölt pontja, a személyiség mélyen elrejtett aspektusait és az érzelmi alapjainkat jelzi, amelyeket sokszor még önmagunk elől is elrejtve, mintegy a tudattalan sugallataiként élünk és érzünk meg. Ez a pont jelzi az életvéget is – költőnk minden bolygója e körül csoportosult. Nem csoda, hogy nem élhetett hosszú életet, sőt, látszólag azonnal meg kellett volna halnia. A relatíve hosszú életet azonban a halál házában, a nyolcasban álló Szaturnusz mégiscsak megadta neki. Általában az ilyen csillagzattal születettek úgy élik meg, hogy hosszú életük már inkább teher a számukra. Csak gátja a visszajutásnak a nemlétnek nevezett másvilágba. Hogy tehát mintha kissé tovább élnének a kelleténél. Annál is inkább halálra született Petőfi, mivel az életvéget kijelölő Bak Nap ura, a Szaturnusz a halál házának csúcsán áll. A különleges életerőt, mely minden gyengesége ellenére is életben tartotta Petőfit, egy körbefutó királytrigonnak köszönhette, mely éppen a baljós Szaturnusz, az MC-t, tehát az életcélokat kijelölő Rák jegy urát, a Holdat, és a Bakban álló Napot és a vele konjunkcióban levő sok-sok bolygót kötötte össze.

Mondhatjuk tehát, hogy Petőfi egész életében a halál kapujában állott: így belelátott a másvilági dimenziókba: a jövőbe és persze a múltba is. Utóbbiba nemcsak belelátott, de őrizte is, s felmutatta, elevenné tette a tradíciót. A magyarságunkkal kapcsolatban nem véletlenül ötlik azonnal eszünkbe az ő alakja, költészete. Mert vátesz volt, jós, a túlvilág kapujában álló, tehát alig-alig megmutatkozó a fizikai testében. Mind az időben, mind pedig a testi valójában valóban csak kis mértékben volt velünk, de a gyenge test éppen azért volt szükséges, hogy afféle áteresztő membránként működve a kollektív tudattalanból, a néplélekből annál több áradhasson át rajta, általa. A bolygók fele, tehát összesen öt planéta áll szorosan együtt az IC-vel, s ezek között van a tudatosságot jelző Nap is. A Nap mellett álló Vénusz ráadásul a Bak 12⁰-án együtt áll a Vega csillaggal. Ez a Lant csillagkép fényes égitestje, az ekliptikán található legharmonikusabb állócsillag. Költők és dalnokok csillaga, ahol az ezoterikusok szerint a legmagasabbrendű, legtisztábban hangolt lények (angyalok, hierarchiák?) lakoznak. Talán mert ő maga innen jött, tudta olyan remekül megrajzolni e tündérföld képét legismertebb meséjében, a János vitézben.

Petőfi képletében az említett királytrigon egyik legfontosabb tagja, az álmok és ábrándok bolygója, a Hold, mely a Rákban álló MC-jét uralja. Ez az a főtengely, mely az ég közepét metszi, s mely kijelöli céljainkat, a hivatásunkat, ha úgy tetszik. Változékonysága miatt sokféle változást hozott költőnk életében egzisztenciális értelemben, s ahogy másokat, talán őt magát is sokszor elbizonytalanította, mindig más, mindig új utakra vitte ez a planéta. Csakhogy képletében ugyanakkor az ingatag Hold a Szűz 0⁰-án áll, tehát konjunkcióban az Oroszlán 29⁰-án álló Regulus csillaggal. Márpedig ez a királyi csillagzat, ha még királytrigonban is áll, nagyon biztos és szinte sorsszerű választást jelez: mintha az égi hatalmasságok kifejezetten kijelölték volna őt erre a nagy sorsra. Persze az élő Petőfi nem tudhatta, talán inkább csak sejtette ezt. Sokáig kereste az útját, ami végül is oda vezette el őt, ahova való: a magyar költészet legkiválóbbjai közé.

A Bakban járó sok bolygó jelzi a magas egzisztenciát, melyet élete során a mélység kútja fölé hajolva kellett megtalálnia, mintegy felszívva a transzcendens üzeneteit. A Bak hangsúlyosságát jelképezi az e jegy által uralt térdének betegsége is, mely egy gyerekkori baleset következtében úgy megsérült, hogy csaknem sántává tette a költőt. A Mars és a Szaturnusz kedvezőtlen, közeledő fényszöge tette azt, hogy Petőfi térdkalácsa ripityára tört, ami élete végéig kínozta őt. Nagy-nagy konokságot, ellentmondást nem tűrő akaratot is jelez ez a fényszög. Ennek a tulajdonságának köszönhette azt is, hogy csaknem megvakult. Az 1842-es teljes napfogyatkozáskor minden figyelmeztetés ellenére védekezés nélkül a napba nézett, ami miatt bal szeme, melyet a férfiak esetében a Hold jelképez, örök életére meggyengült, homályossá vált. Ezt jelzi a Jupiternek a Holdjára vetett nehéz fényszöge, mely azonban egyben a költők csillagzata is. A napba néző Petőfi talán ezzel a végzetes pillantással kapta meg végső beavatását, az útja e homályossá váló szemén át látva vált a döntő pillanatban világossá. Talán nem véletlen, hogy költői munkássága is ettől az esztendőtől fogva indult be igazán. A vak jós ama régi legendából ekkor újra megjelent közöttünk…

Végh Nóra