Gáspár Ferenc írása A Mester és Margarita új kiadásáról

„– Igazat mondani könnyű és kellemes” – válaszolja naivan Jesua Ha-Nocri a hegemón kérdésére, miszerint a fogoly mondott-e valamit a császárról. Bulgakov szó szerint így írta, vagyis „Právdy gávárity légko i prijátno”. A legújabban megjelent könyvben viszont ez a mondat Jesua szájából így hangzik: „– Könnyű és kellemes dolog igazat mondani.”
Közhely, hogy a nagy műveket újra és újra lefordítják. Számos esetben jót tesz az újrafordítás a könyvnek, de sokszor az ellenkezője történik. Az a gyanúnk, hogy ezúttal is így esett, mikor Szőllősy Klára remek munkáját nem félretéve, csupán kissé átdolgozva Goretity József „újraszülte” a művet.
Goretity József elismert műfordító, számos híres mű adaptálása fűződik a nevéhez, mint például Jerofejevtől A jó Sztálin, vagy Ulickajától a Médea és gyermekei, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezenkívül tudományos igazgató és tanszékvezető, József Attila-díjas. A Mester és Margaritával saját elmondása szerint évtizedek óta foglalkozik, és számos érdekességet talált, ami az első fordításban nem egészen pontosan jelent meg.
Az „újraszülést” mindenesetre már a mottóban is jelzi a kiadó (vagy a fordító?), mert a Faust-idézet nem Jékely Zoltán fordítása („…Kicsoda vagy tehát? Az erő része, mely Örökké rosszra tör, és örökké jót művel.”), hanem Márton Lászlóé. („Szóval ki vagy? Azon Erő része, aki Mindig rosszat akar, s mindig a jót teszi.”)
Ízlések és pofonok különbözőek, mondjuk nekem speciel Jékely picit ködösebb megfogalmazása jobban tetszik, de hát lássuk a medvét, gondoltam, mikor belevetettem magam a fülszöveg szerint a mű mélyebb és árnyaltabb megértését szolgáló fordításba. Ám sajnos már az első oldalon furcsaságokba ütköztem.
Az első fejezet címe az eredeti 1969-es kiadásban ugyanis ez: „Ne álljunk szóba ismeretlenekkel”. Az Európa Kiadó 2009-es Kiss Ilona (alapjában véve megtartotta Szőllősy eredeti szövegét) által kissé átszerkesztett változatában: „Soha ne álljunk szóba ismeretlenekkel”. Goretity szerint viszont: „Sose álljanak szóba idegenekkel”. A többes szám harmadik személy az orosz eredetiben is így van, viszont Bulgakov egyértelműen ismeretlent ír és nem idegent, a két szó hangulata a korabeli szovjet államot „ismerve”, árnyalatnyi különbséget tartalmaz.
De ez még nem akkora gond. Mint ahogy az sem feltétlenül az, hogy Hontalan Iván – Goretitynél Kóbor lett a bezdomnijból – nem kockás inget visel, hanem cowboy inget, és nem szandált, hanem mokaszint, noha a szerző tapocskit ír, ami tulajdonképpen papucsot jelent. A 2009-es kiadásban pedig cowboy ing és papucs szerepel, vagyis vicces, hogy az agyonjavított, változtatott értelmezésekből mégiscsak az első, a hatvanas évekbeli a legszerencsésebb a kockás inggel és a szandállal. (Igazából mégis gond, mert egy mai fiatal számára azt sugallja, hogy a száz évvel ezelőtti moszkvaiak ugyanolyan modernül öltöztek, mint mai társaik.)
A „vastag” folyóirat szerkesztője jelzős szerkezet is kissé furán hat a vaskos helyett, ám ez sem olyan nagy probléma. Jóval inkább az irodalmiatlan fogalmazás és a lábjegyzetek hiánya. Ugyanis már az első fejezetben van egy eléggé fontos megjegyzés, illetve az ehhez kapcsolódó értelmileg zavaró hiba. Tudniillik a Kantról szól beszélgetés során Iván egyszerre csak így kiált fel: „– El kéne vinni ezt a Kantot az efféle bizonyítékokért úgy három évre a Szolovkira!” Szőlősy Klára eredeti szövegében elmegyógyintézet van „Szolovki” helyett, hiszen annakidején nem lehetett arról Magyarországon beszélni, hogy a szigeten 1923 után hírhedt kivégzőhely, börtön és munkatábor működött. (Természetesen a Szovjetunióban sem lehetett erről beszélni.) A 2009-es Európa-kiadvány jegyzeteiben – náluk már Szolovki sziget szerepel – megmagyarázza ezt a „szócikket”, ám a Lazi Kiadó nem vette ehhez a fáradságot, pedig ez nem csak a szocializmust csupán hírből ismerő ifjabb nemzedék számára jelent megértési nehézséget.
Másutt is hiányzik a jegyzet: Goretity A kivégzés című fejezetben nagyon helyesen Kopasz-hegyet (Liszoj gori) fordít Koponyahegy helyett, és amint egy interjúban elmondja, a Kopasz-hegy Kijevben található, és boszorkányokról szóló misztikus történetek fűződnek hozzá. Roppant nagy kár, hogy minderről a jegyzetek hiánya miatt nem értesülhetünk, hiszen így a jeruzsálemi szál egészen más – szinte már-már álombeli – kicsengést kap. (Azaz csak kapna, mert így értetlenül állunk a Kopasz-hegy előtt, hacsak nem nézzük meg a Goretittyel készült beszélgetést.)
A kevésbé irodalmi megfogalmazásba pedig lépten-nyomon beleütközünk. Berlioz hallucinációfélét emleget hallucináció helyett, Azazello pedig azt ajánlja Poplavszkijnak, Berlioz nagybátyjának, hogy „húzz vissza Kijevbe” és „húzd be füled-farkad”! Szőllősynél „lapulj meg, mint dinnye a fűben”, de 2009-ben már csak: „meg se mukkanj”. Bulgakov „tyise vádi, nyizse trávi”-t ír, ami orosz szólás-mondás, annyit jelent, hogy maradj észrevétlen. Szó szerint valami olyasmi, hogy hallgass, mint a víz, lapulj akár a dudva. Vagyis a dinnye a fűben szó szerint a legzamatosabb ezek közül.
De ebben a fejezetben egyéb problémák is adódnak. Már a címe is: Szőllősy Peches látogatókat ír, ami szó szerinti fordítása Bulgakovénak. Goretity ezt Pancser látogatókra változtatta, és talán a büfésre még rá is illik ez a megnevezés, de Poplavszkijra, Berlioz nagybátyjára semmi esetre sem, hiszen ő csupán a lakást akarta megszerezni, és álmában sem gondolta volna, hogy ott majd a sátánnal és kíséretével fog összetalálkozni. Magyarul a minősítés: pancser semmiképpen sem helyes, a peches jelző sokkal inkább utal a helyzetet nem ismerő Poplavszkij balesetére, és ez a jelenet helyzetkomikumának a forrása is egyben.
A nagybácsi megnevezés további gondokkal járt, Goretity ugyanis azt írja, hogy ő Berlioz sógora, noha kicsit lejjebb (helyesen) felesége unokaöccseként nevezi meg. Na most, a sógor a Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótárában (és a közhasználat szerint is) házastárs fivéreként vagy nővéreként szerepel. Igaz, a szótár megengedi a „házastárs férfi rokona” megjelölést is, ám Bulgakov következetesen nagybácsiról (gyjágyá) és unokaöcsről (plemjanyik) ír, és nem surinról (sógor).
Ugyanebben a fejezetben, mikor a büfés a lépcsőn üldögél, és bambán bámul a cédulákból újra visszaváltozott tízrubeleseire, egy „odanyíló lakásból kijött egy nő… odaszólt: – Micsoda ház! Ez is hajnal óta részeg…” (Szőllősy Klára)
Ne foglalkozzunk most az orosz eredetivel, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy Goretity szerint sokat változott a magyar nyelv az elmúlt hatvan évben, ezért ő ennek a kurta párbeszédnek az elejét így interpretálja: „– Nem semmi ház ez a miénk! Ez is már fényes nappal részeg.”
Ám a „Nem semmi” szerkezet, azonkívül, hogy kétféle értelmezése is lehet, egészen mai keletű, valóban nem beszéltek így Szőllősy Klára idejében. De felmerül a kérdés, hogy ez a szleng valóban pontosan adja-e vissza a múlt század húszas-harmincas éveinek moszkvai közbeszédét? Vagy tegyük fel, mit szólna az olvasó, ha például Az arany ember egy új kiadásában a könnyebb érthetőség végett Timár Mihály Brazovics háza népének állapotára utalva kiáltana így fel: Nem semmi ház ez a Tanaszié!
Goretity mellett szól, hogy a kihívóan öltözött szobalány, amikor Meigel bárót meghívja a sátán báljára, az öltözékről szólva „frakk vagy fekete zakó”-t emleget, ami szó szerinti fordítás, és Szőllősynél ez még „frakk vagy sötét öltöny” (a pidzsák, az zakó!), és később Woland tényleg hanyag (neoprátnij) leányzót említ, nem pedig szurtost. Igen ám, de itt megint felmerül a kérdés: melyik hangzik jobban? És akkor a szurtos leányzó mégiscsak jobb, mint a hanyag.
Jóindulattal mondva: a mű sodrása megmaradt… Néha azért idegesen kapjuk fel a fejünk, amikor „agyas”-nak nevezi a vámpírrá változott Varenuha Rimszkijt, a Varieté igazgatóját, a régi „éleselméjű” helyett, előtte pedig a Rimszkijt felhívó női hang nem bűvös és igéző, hanem feslett! (hogy lehet egy hang feslett?) –, és számos esetben Goretity József sem tudott jobbat kitalálni Szőllősy Kláránál (másodlagos frissesség!). Időnként csak a szavak sorrendjét cserélte fel, mint például az utolsó mondat legvégén: „Agyongyötört emlékezete lenyugszik, és a professzort a következő teliholdig nem háborgatja senki: sem Gestas orr nélküli gyilkosa, sem Júdea kegyetlen ötödik helytartója, Poncius Pilátus lovag.” (Goretity) – „Felzaklatott emlékezete lecsendesedik, és a következő holdtöltéig a professzort nem háborgatja senki: sem Gestas orr nélküli gyilkosa, sem a kegyetlen Poncius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója.” (Szőllősy Klára) Jómagam a szöveg ritmusa és magyaros szórendje miatt az utóbbira szavaznék.
Nem tudjuk, kinek akart kedvezni Goretity az új fordítással, a néha szlengesnek tűnő jelzőkkel, a sok esetben az eredeti szöveghez hűebb, de kevésbé jól hangzó szavakkal, mondatokkal. Mert igazságot mondani valóban könnyű és kellemes, de az új fordítás esetében elveszve a három különböző megjelenés betűtengerében már-már magunk sem tudjuk, mi az igazság. Legfeljebb azt, hogy melyik tetszik jobban. És erre könnyebb válaszolni.

(Lazi Könyvkiadó, 2025)