Néha az ornitológia és a madárvédelem találkozik az irodalommal, mint például Tandori Dezső műveiben, aki élete nagy részét mentett madarak ‒ elsősorban verebek ‒ társaságában töltötte. Ha ez a találkozás megtörténik, akkor óhatatlan, hogy az ornitológia nagy alakjai is megjelenjenek a könyvlapokon. Olyan nagy madártanosokra gondolok itt, mint például Schmidt Egon (1931–2023), Ország Mihály (1930–2010) vagy éppen Siroki Zoltán (1906–1987). Írásom első részében a fenti három ornitológussal való kapcsolatát tekintem át. Csak megjegyezném, mert nem tartozik közvetlenül a témához, hogy Tandori telefon és levelezés útján külföldi madarászokkal is kapcsolatot tartott, például az 1930-ban Berlinben született és máig élő Gisela Deckerttel.
Schmidt Egon megérdemelt népszerűségét ismertető- és a madárvédelmet népszerűsítő könyveinek, valamint gyerekkönyveinek köszönheti. (Egyébként ő volt a sámarigó első eredményes szaporítója is hazánkban.) E sorok írója büszkén vallja, hogy legelső kedvenc írója Schmidt Egon volt, és csak később lett a Tandori-univerzum rajongója. A ’80-as években megjelent Tandori-kötetek visszatérő szereplője Schmidt Egon, akitől Tandoriék gyakran kértek tanácsot ‒ főleg telefonon ‒ madárügyekben. Schmidt első felbukkanása Tandori életművében szerintem az 1979-es A meghívás fennáll című regényben történik. „Nem, Schmidt Egon egyáltalán nem furcsálkodva néz vállalkozásunkra, sőt! S általa valóban a Szentélyben vagyunk…” ‒ írja a könyv 539. oldalán Tandori. Schmidt Egonnal egyébként személyesen is találkoztak a Meghívás… 543. oldala szerint: „Schmidt Egon válasza egészen egyértelmű volt most, szombaton, hogy meglátogatták a Madártani Intézet új helyén, a Törökőr utcában. (Ez sem volt hát a régi, gondolta D’Array, a Költő utcából ide telepítették át…)” Tandori egyébként az említett regényében több bekezdésnyit idéz is az ornitológustól, aki az Állatvilág magazin szerkesztőjeként verebekkel kapcsolatos írásokat kért Tandoritól. Bizony, talán kevesen tudják, hogy Tandori a legendás Állatvilág egyik szerzője is volt (én például gyerekként járattam Abonyban, és szobám falát a magazinból kivett poszterekkel tapétáztam ki).
Ha Tandori műveiben felbukkan az ornitológus személye, akkor Schmidt Egonnál vajon találni-e Tandorira való utalást? Igen, többet is. Vegyük őket sorra! Schmidt 1984-es könyvében, az Egér a zongorában címűben, olyan madárfajokat is ajánl az egzotikus fajok mellett, melyek európai vadmadarakként háznál is tarthatók: „Az érvényben lévő jogszabályok szerint a hazai énekesmadarak közül mindössze néhány, kártevőnek minősülő faj nem védett, és csak ezek tarthatók otthon.” Bemutatja a seregélyt, a verebet, a varjút, a szajkót és a szarkát, és a verébtartás ismertetésénél Tandoriról sem feledkezik meg: „Persze nem csak a seregély szerez sok örömet gondozójának, kedves lakótárs lehet például a fiókakortól nevelt veréb is. Aki az Állatvilág magazinban olvasta már Tandori Dezső kedves írásait a verebekről, az sokat tudhat már ezekről a madarakról.” A következő említés Schmidt 1982-es, tehát korábbi, Gyakorlati madárvédelem című kötetében található: „Kedves madár a házi veréb, és amióta Tandori Dezső barátom annyiszor és oly nagy szeretettel írt róluk, valószínűleg még jobban belopták magukat az emberek szívébe. Persze azért azt sem lehet letagadni, hogy azok az okok, amelyek miatt korábban feketelistára kerültek, ma is fennállnak.” Barátság ide vagy oda, ezt a feketelista-dolgot Tandori valószínűleg nem örömmel olvasta… Schmidt a későbbi, 2003-as Madarak Budapesten című könyvben is ír Tandoriról: arról, hogy járt náluk, látta a megmentett verebeiket, és hogy Tandori történeteiből az derül ki, mennyi mindent nem tudunk erről a fajról. Vagyis ‒ ha tovább visszük ezt a gondolatot ‒ Tandori könyvei etológiailag is fontosak lehetnének egy ezzel foglalkozó kutató számára.
A következő Schmidt Egonnal foglalkozó részletben a másik beharangozott etológus-alak is felbukkan, Ország Mihály, akit Tandori Miskaként, vagy Dr. O.-ként emleget: „Schmidt Egon telefonja. Hallotta Miskától! Egon szuper-rendes, ezt a zöldike ügyben már megmondtam. Csucsura gondolok… de akkor az zöldike-ügy volt… az az utánanézés. Hogy csak zölddel táplálják a fiókáikat. Egonnal megegyezem valami két flekkben az Állatvilágnak… […] végigkérdezem minden pillanatnyi részletkérdésben. […] Egoné nagyon jó telefon volt […] s nekem ő volt, aki minden ilyenben segít […] Schmidt Egon volt az, aki a kezdet kezdetén figyelmeztetett: rettentő fájó a válás, a búcsú tőlük… erre gondoljunk, amikor belevágunk egyáltalán.”
Érdekes még megemlíteni, hogy a Madárnak születni kell…! című 1985-ös Tandori-kötet szaklektorai Schmidt Egon és Ország Mihály voltak. De még ennél is érdekesebb, hogy az 1981-ben a Natura Kiadónál megjelent Schmidt Egon-kötet (Madárdal erdőn-mezőn) lektoraként Tandori Dezső neve szerepel! Az ornitológus tehát az ornitológiával is foglalkozó szépírót kérte fel lektorálásra a novellaszerű, tehát a szépirodalomhoz közelálló írásainak gyűjteményes megjelentetésekor.
Ország Mihály neve Schmidtéhez hasonló gyakorisággal és intenzitással bukkan fel Tandorinál, mivel vele is erős, személyes kapcsolatot ápolt, mondhatni barátok voltak. Ország Mihály leghíresebb kötete egyébként az 1979-ben megjelent Mindent lehet, de krokodilt ‒ azt nem!, amelynek egyik fejezetében közzéteszi, hogy a fészekből kiesett madarak milyen eleségkeverékkel etethetők. Ezeket a keverékeket Ország találta ki. Tandoriék használták is őket. Tandori az 1988-ban megjelent prózakötetében, a Meghalni késő, élni túl korán-ban, szintén emlegeti „Miskát”, és leírja azt is, hogy az egyik verebük, a meglőtt szárnyú Tóni, Ország Mihálytól került hozzájuk: „Megjöttem a madárral! […] Miskánál a megnyugtató környezet… Kalitkák és kalitkák, terráriumok… egy agg keresztcsőrű, valakinek a madara, aki már nem él, Erdélyből egy átvett sármány… nevetünk Miskával, majd nálam hal meg, mondja…” Mint látjuk, Országnál védett, európai madarak is voltak, de erre a tudományos vagy madármentő munkája miatt kapott engedélyt. Ország könyvének (Mindent lehet…) első lapjain a szerkesztő szigorúan, és tegyük hozzá, nagyon helyesen megjegyzi, hogy „A könyvben felsorolt állatfajok közül, melyeket a szerző tudományos munkája végzéséhez tartott otthonában, a következők védettek, és ezért fogva tartásuk tilos!” És itt felsorolás következik. Érdekes, hogy a szerkesztő a seregélyt is idesorolta, holott azt Schmidt Egon könyve (Egér a zongorában) a tarthatók közé tette, de valószínűleg a szerkesztő tévedett. Mivel a tarthatóság kérdésére még hamarosan visszatérek, most hadd hozzak egy példát Tandori és Ország közeli kapcsolatának illusztrálására szintén a Meghalni késő…-ből, az előző visszaemlékezés folytatásaként: „Annyira jól beszélgettünk […] és elígérkeztem kettőnk nevében, hogy az öt éve tervezett összejövés végre egyszer meglesz… Miska is el van úszva valami könyvvel… meg mindennel… de júniusban… vagy júliusban…” Tehát a két házaspár ‒ az Ország és a Tandori ‒ még közös vacsorázást vagy találkozást is tervezett, amelynek létrejöttéről vagy elmaradásáról már nincs további tudomásunk.
Siroki Zoltánnal személyes kapcsolatban tudtommal nem állt, telefonon vagy levélben sem kommunikáltak egymással, viszont a máig legendás és nagyszerű, 1976-ban megjelent könyvét, az egzotikus madarakkal foglalkozó Díszmadarak a lakásban címűt Tandori többször emlegeti, például a Meghívás… lapjain is: „Milyen érdekes, gondolta D’Array, hogy a könyv, ez a díszmadaras, végig itt volt, félméternyire Flóri kosarától (annak idején), s hogy amikor megvettük, nem nagyon tudtuk volna megmondani, miért, díszmadarat sosem akartunk tartani…” Itt meg kell jegyeznem, hogy ennek ellenére a Tandori-házaspárnak két kanárija és két hullámospapagája is lett később, tehát a díszmadarak is megtalálták őket. Ezután Tandori idézi Siroki könyvének kopaszodásról szóló részét, és amikor Siroki azt ajánlja, hogy a tolltépő madarakat selejtezzék ki, Tandori nemtetszésének ad hangot, pedig Sirokinál a leselejtezés azt jelenthette mindössze, hogy a madártenyésztő a tolltépő madarat ajándékozza oda valakinek, ugyanakkor Tandori elismeri, hogy „a díszmadaras könyvben általában jól benne van, mit kell csinálni a házhoz került szárnyas barátokkal…” Aztán még egyszer szóba került ez a könyv: „…a Díszmadarak a lakásban, az lenne a fontosabb olvasmány, mi ezt tanulmányozzuk a feleségemmel, igaz, Szpéró nem díszmadár…”

Acsai Roland