Ha a kedves örökre elhagy,
sejtjük , mily nagy a veszteség,
de a síró szó szánkon elfagy.
nem jön a könny szemünkre még.

Sem a nehéz, fekete vászon,
sem a Dies irae sora,
nem tud könnyiteni a gyászon,
ajkunk lezárja egy csoda.

Könnyekbe fulladunk meredten,
ha ránk tekint a sírtorok,
és a koporsón tompa csendben
a rög nehéz zajjal kopog.

De hogyha jönnek csöndes esték,
keressük a kedves személyt,
s némán mered ránk egy üres szék,
s akkor szivünk mindent megért.

(Kosztolányi Dezső fordítása)