A szuicidum olyan öndestruktív cselekedet, amelynek már a magyar megfelelőjét sem merjük használni. Az öngyilkosság megosztó tett: többen az egoizmus megtestesüléseként beszélnek róla, mások megértően, empátiával vannak az áldozat iránt. Az egoista elvűek érvrendszere szerint önzőség magukra hagyni szeretteinket, s nem gondolni az ittmaradottakra, akiknek örök gyászban kell leélni az életüket, amelyhez állandó lelkiismeret-furdalás társul. Az empátia elvűek amellett, hogy teljesen együtt képesek érezni az áldozattal, igyekeznek elfogadni azok szabad akaratát. Egyetlen kérdés van, ami mindkét esetben felmerül: „miért?” Örök kérdés az is: demoralizálja-e az öngyilkos a társadalmat? Illetve fordítva is érdemes feltenni a kérdést: hogyan viszonyul a társadalom az öngyilkosokhoz? Azt gondoljuk, nincs szó demoralitásról, mert maga a szuicidum nem erkölcsi értékkategóriaként írandó le, sokkal inkább etikailag. Az etikusság parancsa persze az élet melletti voksunk leadását követelné meg, de van, amikor maga a társadalom löki ki magából az egyént, aki a fölösleges ember típusába sorolja magát, s reményvesztettsége taszítja a végső döntés meghozataláig. A másik kérdésre a válasz nem biztos, hogy helytálló, de úgy látjuk, a társadalom stigmatizálja az öngyilkosokat. És van egy harmadik kérdéskör: a vallásé. Visszaadhatja-e önként az ember az életét, melyet Istentől ajándékba kapott? Itt elsősorban a legnagyobb hangsúly mindig „az élet Isten ajándéka” kijelentésen van, éppen ezért ez a kőbe vésett maxima nem engedi meg sarkaiból kifordítani a világot. Külön fejezetet lehetni írni arról, hogy a különféle vallási felekezetek hogyan gondolnak az öngyilkosokra, de ez most nem tárgya jelen írásnak. Az viszont igen, hogy megvizsgáljuk egy kicsit a lélektanát is az öngyilkosságnak, vagy még konkrétabban az öngyilkos magatartását. Mennyire kiszámítható egy öngyilkos tette? Könyvtárnyi szakirodalom szól erről, csak néhányat villantunk fel. Az egyik érzékletes példa szerint, nem egy mozdonyvezető számol be arról, hogy amikor a sínen álló, ülő szemébe néz (bár többen háttal várják a szerelvényt), egy rémült szempárt lát, amelyből az olvasható ki, hogy máris megbánta tettét, ami akkor már visszafordíthatatlan. A halálugrásnál pedig egyértelműen a „neeeeeeee!” jajkiáltás hallható még utoljára az „önként elítéltek”-től.

Az öngyilkosjelöltek lehetnek bőbeszédűek és hallgatagok, akár jókedvűek és igen depresszívek. Nyilvánvalóan a depresszió az, ami gyakrabban végződik öngyilkossággal. A depresszív állapot egyik fajtája, amikor annyira mélyen van az illető, hogy ki sem bír kelni az ágyából, ebben az állapotában még a gyógyszerekhez sem tud nyúlni, sem pengéhez, sem semmilyen egyéb eszközhöz. Aztán viszont ez az állapot odáig is eljuthat, amikor már az öngyilkosságot fontolgató depressziós személy cselekvőképessé válik. Direkt nem használtuk eddig a beteg szót. A mentális betegeknek is legalább két nagy csoportja ismert: akikről tudjuk, hogy azok, és akik maguk sem tudják, hogy azok, éppen ezért „szabadlábon” védekeznek az élet viharaival szemben, és mivel soha nem láttak sem pszichológust, sem pszichiátert vagy valamilyen lelki gondozót, nincs előttük semmiféle alternatíva. Persze jogos lehet a kérdés: a mentális zavarokkal kezelt betegek előtt van alternatíva, amikor úgy döntenek, hogy…? Egy svéd író írja: „Az lehet, hogy merő véletlenségből elmegy minden életkedvünk, de az ugrást, azt választani kell. Ahhoz fel kell mászni valami magasra, és egyet lépni kell előre.” A döntés mindig az egyén kezében / fejében van. Az alagút-szindróma jól ismert mindenki előtt: benne rekedni az alagútban, ahonnan nem látni a fényre kivezető utat. Egyáltalán: nem látni a fényt. Az öngyilkos beszűkült tudata nem engedi tágítani látószögének határait. A másik dolog a fókuszváltás: ha az öngyilkosságra készülő egyén más szemszögből is képes lenne megvizsgálni a helyzetét, sokkal inkább döntene az élet mellett. De nem képes a fókuszon állítani, csőlátása korlátozza ebben. Érdekes, hogy habár lelki indíttatású maga a szuicidum, mégis úgy szokás mondanunk: az agyban dől el minden. Persze ez csak a test-lélek dualizmusát vallóknál helytálló nézet lehet. A nyugati medicinában a 20. században jelenik meg az úgynevezett holisztikus szemléletmód, amely az embert teljes egészében vizsgálja: érzelmi, szellemi és szociális (társadalmi) szinten. Bárhol kikezdheti az élet ezt a rendszert, megbomlik az egész, s a részek dinamikájukban már nem képesek egészséges válaszreakciót adni az élet nagy feladataira, kérdéseire. Az egyén félembernek érzi magát, aki úgy gondolja, egyetlen kiút van: feladni mindent, amit addig elért, feladni, s a fausti „filozófia” szerint, odaadni lelkét az ördögnek. A túlvilág édenkertjére vágyakozó öngyilkosjelöltekről is lehet tudni, akik egy szép új világ „eljövetelében” bízva szánják rá magukat tettükre. S hogy könnyű vagy nehéz dolog-e öngyilkosnak lenni? Azt gondoljuk: alkati kérdés elsősorban, illetve nagyon sok függ az adott, pillanatnyi szituációtól. Egy rossz szó hangzik el rosszkor rossz helyen, és bekövetkezik a tragédia. És fordítva. Életmentő lehet, ha jó pillanatban csípjük el az öngyilkosjelöltet, és akár tudatosan, de tudatalattinkkal is valami életigenlő mondat hagyja el szánkat, ami beleég lelkébe, és képes átkonvertálni a gondolkodását, s lemondani a balladás végkifejletről.

Az öngyilkosság az önkritika legőszintébb formája. De szabad-e vajon ennyire szigorú önkritika alá vonni magukat? Egyáltalán, ki mondja meg, mettől meddig tart a helyes cselekedetünk, s mikor lépjük túl saját határainkat? Az egyik legfontosabb az öngyilkosság megelőzésére minden bizonnyal az önkontroll. Amíg az embernek van kontrollja önmaga felett, addig nem lehet nagy baj. „Az öngyilkosok az élet reménytelen szerelmesei” – olvasható Juhász Gyula Füveskönyvében. Ha így van, akkor sose legyünk szerelmesek az életbe ennyire, főképp ne reménytelenül.

Lajtos Nóra

Ha veszteség érte, megoldhatatlannak tűnő problémái vannak, nyomasztja a magány, vagy bármi aggasztja, ingyenesen, éjjel-nappal hívhatja a magyar lelki elsősegély telefonszolgálatot a 116-123-as telefonszámon, illetve a nemvagyegyedul116123@gmail.com címre levelet is írhat.