Vass Tibor írása Kelemen Erzsébet kiállításáról

Elhangzott Kelemen Erzsébet kiállításának megnyitóján, az edelényi Városi Könyvtár ünnepi könyvheti rendezvényén, 2025. június 13-án.

Nagy nap ez a mai a magyar képvers történetében. Hazánkban először állandó tárlata nyílhat a látványlírának. Kelemen Erzsébet megbecsüli szülővárosát, a szülővárosa megbecsüli Kelemen Erzsébetet. Milyen jót tesz ez a kölcsönösség a magyar képversnek!

Nem előzmény nélküli, hogy térségünkben ma egy állandó képverskiállítás megnyitásának köszönhetően kitüntetett szerepet kap a képvers. A műfaj történetében ilyen mérföldkő volt Hegedűs Mária, Kazincbarcikán élő képversköltő felvétele a Magyar Írószövetségbe. Hegedűs sikerét kb. két évtizede, a Spanyolnátha művészeti folyóirat egyik miskolci lapszámbemutatóján jelentettük be, s ott ünnepeltük meg. Hegedűs tudományos tevékenysége a Bakucz József-tanulmánya okán is elismerésre méltó. A taps azonban, ami ez alkalomból köszöntötte őt, annak szólt, hogy kizárólag képversköltészete alapján volt érdemes az írószövetségi tagságra. Hiszen a szervezet olyan alkotót legitimált íróként, aki nem mellesleg foglalkozik vizuális költészettel is, s nem is olyat, akinél a főcsapás iránya ez, hanem olyat, akit kizárólag ezen munkássága alapján tartottak erre érdemesnek. Az Írószövetség ily módon Hegedűsnek köszönhetően ismerte el magát a képversköltészetet is.

Miskolcon Vass Nórával a ’90-es évek legelején, az általunk alapított Új Bekezdés Művészeti Egyesület égisze alatt gyűjtöttünk magunk köré alkotókat, akiknek képverskiállításokat rendeztünk az erre rendkívül fogékony Miskolci Galéria Művészklubjában, a tiszadobi Andrássy Kastélyban, a miskolci Rákóczi Ferenc Könyvtárban.

A könyvtári, emlékezetes, 1994-es Betűvetés c. képverstárlatnak Tüskés Tibort, a Somogy főszerkesztőjét hívtam tárlatnyitónak. Több kiállítónak ugyan csak életkori sajátossága volt a képversalkotás, nem sokkal később felhagytak a készítésével, de kiemelendő, hogy a tárlat kiállítója volt többek között Fazakas-Koszta Tibor, aki ma a Spanyolnátha állandó szerzője, legutóbbi mail art biennáléjának fődíjasa, Légyott-projektjeinek fő alkotója.

Az Új Bekezdés Első hangon c. antológiájában, 1992-ben debütált képversekkel L. Simon László, aki később maga is élharcos alkotója, segítője lett a műfajnak, szerkesztője a VizUállásjelentés c. képvers-antológiának, a Vizuális költészet Magyarországon c. kétrészes tanulmánykötet Válogatás a 20. századi vizuális költészetből c. antológiájának.

A képvers az én életemben igencsak fontos szerepet játszik: Kassák-díjamat a Párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztőitől, Nagy Páltól, Papp Tibortól és Bujdosó Alpártól egy 1995-ös képverskiállításon, a keszthelyi Balatoni Múzeumban vehettem át. Nem sokkal később, a ’90-es évek közepétől a Miskolci Bölcsész Egyesület magánegyetemén taníthattam modern magyar irodalmat, többek között képversköltészetet is. Munkámat a Magyar Műhely szerkesztői azzal segítették, hogy Párizsból és Bécsből érkező könyvcsomagjaik reprezentatív képversköltészeti albumait adhattam ajándékba a tanítványoknak.

A Műhely alapító triászának művein túl tanítottam többek között Erdély Miklós, Petőcz András, Géczi János, Szkárosi Endre, Bohár András, Ladik Katalin, Szombathy Bálint, Zalán Tibor munkásságát, de természetesen nem maradhatott ki Zend Róbert, Székely Ákos, Lipcsey Emőke képversköltészete sem. A fiatalabbak közül mások mellett Abajkovics Péter, Sőrés Zsolt, L. Simon László művészetét vettük górcső alá.

A képversekről szóló irodalom alapműve A vizuális költészet Magyarországon c. kétkötetes kiadvány, melynek első kötetét, A régi magyar képvers címűt Kilián István írta, második kötetét, a Válogatás a 20. századi vizuális költészetből c. albumot Kovács Zsolt és L. Simon László szerkesztette.

Nagy Pál szerint az első magyar képverseket Janus Pannoniusnál, Balassi Bálintnál, Szenci Molnár Albertnél kell keresnünk. Ő aztán egy nagy ugrással már Kassákot említi, példának hozza fel, hogy A ló meghal, a madarak kirepülnek eredetileg képvers volt. Tamkó Sirató Károly említése után a hetvenes évek vizuális költészetéről a Párizsi Magyar Műhelyt említi, az alapítókon kívül mások mellett Tolnai Ottó, Tandori Dezső műveit.

Kelemen Erzsébet sokoldalú alkotó, és ami igazán szerencsés ebben, az az, hogy alkotásai között búvópatakként vízRAJZ-hálózatot szőnek az átjárhatóságok. Ez a hálózat maga is egy összetett képvers. Szerteágazó tevékenysége szövevényes, de szoros kapcsolódási pontjai okán is jól áttekinthető.

Személyében egy olyan József Attila-díjas, Magyar Ezüst Érdemkeresztes írót, költőt, drámaírót, irodalomtörténészt köszönthetünk, aki előbb magyar–ének-zene szakon szerzett tanári oklevelet, majd zongora tanszakon zeneoktatói képesítést. Később hittanári diplomát kapott, majd közoktatási vezetői és magyar szakot is végzett. A magyar nyelv és irodalom tárgy doktori fokozattal bíró szaktanácsadója, disszertációját Papp Tibor vizuális költészetéből írta. Ő a számítógépes versgenerálás egyik hazai értelmezője; kutatási területe az avantgárd és a kortárs vizuális költészet. Mesterpedagógus, minősített kutatótanár. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületének, a Magyar Írószövetségnek, az Írószövetség Bohár András Avantgárd Szakosztályának, a Kazinczy Ferenc és a Bessenyei György Társaságnak. 1987-től publikál hazai és külföldi szépirodalmi folyóiratokban; kortárs költészetről és prózáról is számos folyóiratban közölte szakirodalmi írásait, vizuális költeményei több kiállításon vettek részt.

Kelemen Erzsébetnél bebizonyosodik az a Szkárosi Endre-mottó, amit Vass Nóra emelt ki egy 1992-es, a Magyar Műhely vizuális költészetéről szóló tanulmánya elé: A költészet tér, anyag és mozgás. Képversei hol kisprózákat adnak elő, hol zeneműveket szólaltatnak meg, hol lírában mélyülnek el, netán épp a grafikai megjelenésük az erősebb. Sőt, befogadójára elsősorban még szinte festményként is ható alkotás is előfordul.

Verseinek, novelláinak egyes szavai, szóképei több helyütt sűrűsödnek képvers erejű mondatokká, de még ifjúsági regényében, s drámájában is találni olyan elemeket, melyeket képes képvers szemmel láttatni: egyes történetrészletek, leírások szinte látványlírává teljesedve rajzolódnak meg előttünk. Ez vissza is hat: képverse hol balladisztikus erejű művé fejlődik, egy képversepika (látvány)lírai jegyekkel felruházott változataként villan fel. Ahol mesélő kedvében van, a hosszú történetet egy egysoros versbe sűrítve is képes elmondani. Néha még azt is hallani, ahogyan népdalol.

Érzékeny képvers lélek, aki történelem- és hagyományérzékenységén túl tanújelét adja szociális- és családtörténet-érzékenységének is. Emléket állít nagyapjának, édesanyjának.

Napkelet c. alkotása Dohnányi Erő, Tormay Cécile, Klebelsberg Kunó emléke előtt tiszteleg. Képverset alkot Gróf teleki Pál tiszteletére, amelyben még a nem túl vonzó szó, a Legfelső Honvédelmi Tanács is szerethető képességgel felruházott. Figyelemreméltó a Magyar Gulág-sorozata, mely megrázóan idézi meg azt a táborrendszert, amelybe a kommunista hatalom zárta ellenfeleit. Azáltal, hogy Kelemen művei ennek erőteljes, dinamikus tablóképeiként, a történeteket szemléltető eszközeiként is felfoghatóak, elkötelezett pedagógus mivoltáról is üzennek: fontosnak tartja, hogy e képversei által a most felnövekvő generációk is képet kapjanak az ötvenes évek borzalmairól.

A tárlat egyik kitüntetett figyelemre érdemes műve a János Evangéliumában szerepelő Jézus-szavakat címévé emelő alkotás, az „Az igazság szabaddá tesz titeket”. Unikális, azért is, mert lengyelül is megjelenik, alcíme okán azonnal megértjük, miért is: Szent II. János Pál pápa Edelény védőszentjévé választásának ünnepén. E 2002-es edelényi védőszentválasztásnak emléket állító képvers legfontosabb helyein, középen és a felső regiszterben a pápát megszólító szövegek, a „figyelj ránk, kegyes légy hallgasd meg imánkat”, és az „övezz fel minket bátorsággal pajzzsal” szerepelnek; ezt körülveszik a jellemét megrajzoló kifejezések, mint pl. igazság szent őre, életünk oltalmazója, Európa védelmezője, éltető forrás. A mű előkelő főhajtás mind a pápa személye, mind az őt védőszentté választó település előtt.

Kelemen Erzsébet a legkorábbi műveiben is megelőlegezte már, hogy képversekkel is foglalkozni fog. 1995-ben megjelent első, Engedj uram házad közelébe c. kötetének Küldetés című darabjában ugyan nincs konkrét „képversi elem”, ám a hagyományos értelemben vett „síkszöveg” mintha mégis egy visszafogott látványlíra lenne, a képversbe kívánkozó „érzülete” miatt: „Legyél víz / és napsugár / Isten / virágoskertjében / hernyófogó / gigászi / vadász!” Persze, egy lineárisan olvasható szöveg képversbe való kívánkozásából még nem lesz képvers, de bizonyos, hogy az érintett kötetben nem véletlenül került vele átellen oldali közelségbe a Kromatikus ecsetvonás c. mű, melyben már kétségkívül konkrét képvers előkép jelenik meg azáltal, hogy bizonyos szótagokat kövérrel jelenít meg: szolmizációs hangok jelennek meg ezáltal kiemelve. (Ének-zenét is tanítottam, milyen jól kapóra jött volna a szakfelügyelőmnek általa illusztrálni a tantárgyi átfedéseket…) A „Dómok harangjai megkondulnak” sorban a Dó, a „Révedez, majd elalszik a mindenség” sorban a „Ré”, de ugyanígy kiemelt például a „szótlan” szója, a titok ti-je. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez az „észrevetetés” a „többrétű láttatás”-nak olyan kézzelfogható igénye, mely a látványlíra irányába vezet.

Ő maga azt vallja a képversről, hogy annak „megszületése […] pezsdítő, léleküdítő és gyönyörködtető folyamat”. A műfaji átjárhatóságról így vall: „Azt is többször tapasztaltam már, hogy műfajok átjárhatóvá válnak az alkotói folyamat során – például a vizuális költeményeim egy regényem szerves részeivé váltak, vagy a Teleki-dráma írása során egy lineáris vers is megszületett a témában, sőt egyetlen vizuális költeménybe beleírtam, belesűrítettem a tragikus történéseket.”

A Napkelet és a Violoncello c. művek zenélő képversek – ha könyvben lapozza fel őket az ember, akkor akár egy felnyitható, zenélő dobozhoz, vagy ha egy kinyitható, zenélő távirathoz hasonlatosak: partnerévé avat, hiszen azt nekem kell fel- vagy kinyitni, hogy megszólaljon… Eljátszhatok vele, hogyha becsukom, s újból kinyitom, dallamát ott folytatja-e, ahol abbahagyta, vagy kezdi újból, hogy szeretett intonációja még jobban fülbe másszon.

Nyugalmi állapotukban, tudjuk, hogy benne rejlik a zene, de aktiválni nekünk kell. Itt jelen esetben az aktiválja, ha elé állunk, és beléjük olvasunk. Ahányan elé állnak, annyiféleképpen képesek megszólalni.

A Violoncello érzékletesen rávezet a hangszer „f” betűs lyukára. A lyuk, ami mégis kiemelkedik? Egy mélyedés, ami mintha fölfelé is terjedne? Zavarba ejtően tudja megvalósítani, hogy amennyire a hangszernél a nyílás akusztikailag fontos elem, úgy a betűalak látványilag a képvers legkiemelkedőbb eleme legyen. Egy „f” betű, azaz egy pár „f” képversben talán még sosem volt ennyire fontos. Ahogy az „f”-nek köszönhetően a hangszerhang teltebb, úgy a képvers dinamikusabb, lendületesebb, még színesebb lesz.

Munkája nem az öncélúság irányába vezet, elkötelezettsége a hagyománytiszteletből fakad, fontos számára tudásának átadása is. Egy interjújából az is tudható, hogy ahol tanít, Vendégszövegek névvel egy állandó kiállítótermet hozott létre, amely Papp Tibor életművét mutatja be. Fakultációs óráin tanítványait bevezeti az alkotómunkába is: nemcsak tanítja az experimentális költészetet, hanem képversek alkotására is készteti őket, s kiállításokat is szervez belőlük.

Hála Kércsi Tibor igazgató úrnak, akit megkérek, hogy fotózza le a Kelemen-képverseket, java részét valamilyen irányba elfordítva küldi el, azt írván hozzá, hogy „sajnos van, amit fordítva lehet megnézni”. Ebből a sajnosból azt gondolom, hogy azonnal kívánnom kell a rendet, keresni, beállítani az úgymond helyes irányt, hogy a lehető legkönnyebben tudjam azokat olvasni. Hiszen, még ha képversben is, ha szöveget látunk, elsősorban olvasni kívánjuk. Forgatom én vadul a laptopot, a napi kötelező nyaktornám többszörösen túlteljesítem, ám az Albert Schweitzer emléktábla c. képversnél elfáradok a forgatásban, a képvers „úgy” marad, s úgy szemlélem hosszan. Ha nem így kapom, másképp, vagy sosem ébredek rá a Kelemen-féle – s itt külön mondom: sok oldalúságra – képverseinek így is, úgy is életrevalóságára, ily módon megvalósuló „irányultságára”. A sokoldalú Kelemen Erzsébet jól érzi, jól érti Albert Schweitzer sokoldalúságát, s egy nagyon elegáns, letisztult formát készít. A képvers központi paragrafusjele, hiába „ugyanúgy áll”, másképp gondolkodtat el a két „S”-ből álló láncolaton. Hiszen az „s”-ek összefonódását olyannyira megszoktuk, hogy a jel tiszta harmóniáján már nem is gondolkodunk egy cseppet sem. A schweitzeri életmű középpontjában álló Tiszteld az életet-gondolat ebben az egy sima, egy fordított változatban a paragrafusjellel együtt egyedi módon hirdeti az üzenet időszerűségét, fontosságát. A Kelemen-képversnek ebben is rejlik ereje: egy minden sejtünkbe beégett, szinte agyonhasznált jelet kelt új életre, gazdagítja meg új mondanivalóval, értelmeződik, értelmeztetődik újra.

Köszönöm, hogy forgathattam a nyakamat, a laptopot, s köszönöm a szervezőknek, az alkotónak, hogy ma itt, és így foroghat fenn a képvers fontossága. Gratulálok az alkotónak és a képverseket örökbe fogadó intézménynek!