Nem kellesz, élet. Szenny! Butult szilajság!
Csák dáridón nem szürcsölöm borom,
piros garázda lányaidnak ajkát
rab szenvedéllyel sose csókolom.

Tiéd a vérem, nagy komoly művészet,
gyászos gyönyör, örömtelen öröm!
Csóvát vetek az otthonomba érted,
s a kedvesem, a szentet megölöm.

Lelkembe tűnő, fátylas fellegárnyak…
Ezért olyan bús, túlvilági, sápadt
nagy homlokom, a tiszta glóriás.

Ezért veszek el egykor szeretetlen
az út porán – vésővel a kezemben -,
mint egy komor renaissance-óriás.