Az egyik platánfának akkora a törzse, hogy legalább hét ember tudná körbeérni. Alatta rozoga kerti pad. Hajnali öt óra. Ajtónyitásra várakozók sora. Ők szoktak lemenni cigikávézni. Ő is lemegy velük, pedig nem is cigikávézik. Igazából nincs is még téma ilyen korai időben, de a langyos, olykor hűvös hajnali perceknek megvannak a maguk zamatai és füstjei: pörkölődni kezd a nap, ahogyan útjára indul a reggel, és sajgón szakadnak fel néha bennük füstbe ment terveik, mert a platánfa mindig ott áll rendületlenül a paddal együtt, ők pedig egy másik padon tüdőzik le fájdalmaikat.

A kórtermen négyen osztozkodnak. Nincs külön zuhanyzó és mellékhelyiség, de ez nem okoz akkora gondot, mint amekkorára számítottak. A horkolók ritmikus zenéje sem altatja el. Nem zavarják, sőt, direkt jó őket hallgatnia. Mindegyik szobatárs más és más hangnemben modulálva horkol. Aztán bedugja a fülébe Brahmsot. A Magyar táncok nem biztos, hogy a legjobb elalvást segítő zeneválasztás, pláne, amikor rájön, hogy a 48 perces hanganyag nem öt, hanem 21 magyar táncot tartalmaz. Az első ötöt mindenki ismeri, fülbemászó ritmus- és dallamanyag, amolyan cigányverbunkos, bár tudni lehet azt is, hogy Brahms plagizált is néhány dallamfoszlányt, de ez akkor és ott, az éj közepén nem számít. Sokkal inkább a düh jelenik meg benne: már a másik 5 zenemű is eléggé vérszegény, de hogy még 11 újabbat kelljen végighallgatnia, amelyben már nincs semmi élénkség, semmi kékség, csupa ismétlés az egész, ráadásul a 3-4 percre redukálódott zenei szilánkok olyanok, mintha a platánfából hasították volna ki őket: állnak rezzenéstelenül, padostul, amelyre nem ül már le senki. Mintha a hármas záróakkordok miatt születtek volna meg ezek a táncdarabok / darabos táncok.

Aztán valahogyan a dallam úgy kezd indázni, mintha a nyakára tekeredne a fülhallgató zsinórja. Fojtogató érzés lesz úrrá rajta. Nem tudja, mi okból, de nincs már erő a levegővételhez, nagy valószínűséggel ez is Brahms és a platánfa számlájára írható, na meg a padéra. A padra az is ráírható még, hogy itt járt egy kórházlakó, akinek a monogramját elmossa majd az idő, de lehet, hogy előbb egy madár tiszteli meg azt.

A szobatársakra visszatérve: vannak a kutyulósok és a kávéautomatások. Több változat nincs. Kotyogósok lehetnének még, de azok a nővérek. Van, hogy a mogyorós kávéból nekik is visz csak úgy, reggeli meglepetésként, hogy jól érjen véget az éjszakai ügyeletük az ápolóknak. Nem sok eset van általában az osztályon, leginkább a szorongásoldók és az altatók a legkedveltebbek éjfélkor. Utána már úgysem lehet gyógyszerkérvényezés.

Vannak, akik a kinti vaskanapén alszanak, mert ott jó a levegő, de olyan is van, aki kihozza az előtérbe a matracát, és a földön alszik. A bekamerázott kórtermek lakóinak álmát vigyázza. Két órányi alvással harmatos fűszál-frissen ébred. De néha egy álom is belefér a két órába: egy platánfáról álmodik, aki a Felejtés Hercege valójában, és azt mondja neki: ha a padra ráül, egyszerre elfelejti minden baját-búját, de a jó dolgokat is. Nem lehet válogatni. Nem könnyű döntést hozni, de szerencsére nem is kell, mert ebből a lidérces álomból ébredve ki lehet mégis csak ülni arra a padra, ahonnan el lehet látni a téglavörös kórházfalig, hogy aztán egyszer elhagyva a Balassa utca 6.-ot, soha ne kelljen visszanézni arra az égbe nyúló, hétemberes, Isten-tenyerű platánfára.

Alatta rozoga kerti pad. Hajnali öt óra.

Lajtos Nóra