Ady Endre: Fuimus
Nem voltam én mindig
Ilyen csendes ember,
Sokszor talált ébren
A pirkadó reggel.
Sokszor ráragyogott
A hajnal sugára
Egy-egy nekibúsult,
Jó kompániára.
Eltemetni való
Mindig akadt bánat.
Hejh! volt akkor dolga
A boros pohárnak!
Szomoru sziveknek
Szép, szomoru nóta
És gyöngyöző bor volt
A meggyógyitója.
Könnyen jött még akkor
S könnyű volt a bánat,
Könnyű volt elűzni
A boros pohárnak.
Talán a bánat is
Könnyen indult útra,
Mikor az indulót
Gyurka cigány húzta.
Mintha más törvénye
Volna a világnak.
Nem olyan, mint régen.
Nehezebb a bánat…
Mint egy titkos erő
Uralkodik rajtam,
Elnémítja, mikor
Panaszra nyíl ajkam.
Hiába fojtanám
Tivornyába, borba,
Nem válik el tőlem,
Hozzám van láncolva!
Hejh, most a szivemről
Nem száll el a bánat,
Ha megiszom borát
Az egész világnak!…