Guy de Maupassant: Utcai beszélgetés

Ha a körúton sétálok magamban,
két úr vetődik az utamba gyakran,
rendjelt viselnek és beszédesek,
mindkettő mosolyog és így fecseg:
Az első rendjeles férfiú
Ah, ön?
A második rendjeles férfiú
Csodák csodája!
Az első
Mondja, hogy van?

 

A másodík
Lassan, s ön?
Az első
Ó, köszönöm, én se jobban.

 

A második
Mily szép időnk van!
Az első
Ha így folytatódik

szép lesz a nyár.

A második
Bizony.

 

Az első
De mégse jó itt:

megyek a birtokomra.

A második
Ideje.

 

Az első
Az orgonabokor ez évbe rest még,
szárazság van, és hűvösek az esték.
A második,
Hja, a fagyos szentek. Barack lesz-e?
Az első
Mutatkozik.
A második
Más ujság?

 

Az első
Semmi sem.

 

A második
És Ő Nagysága?
Az első
Náthás.
A második
Meghiszem.

Mind köhögünk ma már előbb-utóbb.
Izé darabját látta?

Az első
Nem.

 

A második
Bukott!

 

Nem gördül – isten tudja -, Sardoutól
még messze van. Nem érik őt utól.
Az első
Bizony.
A második
Izé ügyes. De a darabja csak
könyvdráma: érzik rajt a munkaszag;
a szinpadon pedig csevegni kell.
Az első
Feuillet csodát mívelt szinműveivel.
Ez próza! Lássa, ő az én iróm,
az én koromba másként sem birom
a könyvbujást; elég nekem a lap.
A második

A lap… s a nők!. ..

– Itten mosolyganak,

bevallva bűnüket kacagva, gyöngén. –

A második
S a kártya?
Az első
Ó, a kártya nem a gyöngém.

 

A második
Lekötve tartják tán a közügyek?
Az első
Valóban és ez nékem enyhület!
A második
Átadni a közügynek életünket,
ez az, miért egy honfiszív hevülhet
s a Házba mostan pompás gárda harcol,
új szónokok falánksza.
Az első
Büszke hadsor!

 

A második
Kár, hogy a nagy Thiers nem él ma már.
Olvasta Zolát?
Az első
Sár, sár, csupa sár!…

 

A második
Ez a mai kor minden szépet elvet;
csal, gyujtogat, lop, neveti az elvet,
ledönt családot és erkölcsöket.
Hová jutunk?. . .
Az első,
Istentelen tömeg.

De már megyek.

A második,
Kézcsókomat nejének.

 

Az első
Hogy mint van a kedves leánya? Én meg
őt tisztelem. –

– Elmentek mind a ketten. –

S még prédikálja a pap, hogy a szellem,
az égi tűz s az ember az úr itten,
s hogy az állat fölé emelt az isten,
eszméket adva vergődő velőnknek.
S az emberi tudás előre törtet!

A vén világ új s új csapásra vág.
De egy örök marad: a butaság.
Ha marha s ember közt választanék,
valóban győzne tán a marha még,
mert, ó, tudósok, becsületszavamra,
énnékem kedvesebb a néma marha.

(Kosztolányi Dezső fordítása)