Hajdanában, amikor aprógyerek voltam
s mostan is, amikor öreg vagyok beteg,
mindig különböző dolgokért bomoltam,
de akkor is, most is, folyton teszek-veszek.
Akkor künn a parton raktam homokvárat,
mostan az Udvarnál kezem egyre fárad.
Akkor az a homok, mostan ez a jáspis,
de mindkettő játék, bár anyaga más is.
Ha a kezünk serény, benn a szívünk renyhe,
csak a gondatlané a boldogság enyhe.
Meg kéne tanulni, hogy tétlenül éljünk,
lázasan ügyelni, hogy végre henyéljünk.

(Kosztolányi Dezső fordítása)