Szent szeretet, szűz szeretet,
ünneplő, derűs szeretet,
kiben nincsen semmi bűn,
de minden örömöt ismer
s meri megcsókolni Istent
bizalommal, mindig hűn!

Szűz szeretet, diadalmas,
mégis mindig lakodalmas,
mégis mindig mámoros!
Magas szeretet, királyi
több mint fiúi s leányi:
mátkasággal koszorus!

Hol ez megvan: mi hiányzik?
S kiben nincs meg, légyen bárki:
egyenlő a senkivel.
Szeretetben lesz a lélek
arája az istenségnek
s Krisztusával egybekel.

Huzzon a fiú apjához!
A menyasszony jobbat választ:
vőlegényét szereti.
Másnak nincs rá semmi csábja;
föl se néz már a világra;
csak Őt látja, követi.

Aki jobbágy, urát félje!
Áhitozzanak a bérre
a fizetett béresek!
A menyasszony kedveséhez
tekint föl és csókra éhez,
ami sokkal édesebb.

Szeretet a törvény telje;
a lélek kitárult terje
s a szív magas kémhelye.
Édes könnyek kút-edénye;
lelkek folttalan törvénye,
megtérítő mestere.

A szeretet sír és óhajt;
a szeretet kér és sóhajt;
sóhajjal táplálkozik.
A szeretet, hogyha sem könny,
sem sóhaj mélyéből nem jön,
nem is égő, igazi.

A szeretet szenvedni vágy.
Teher néki ez a világ;
unalom maga a fény.
Várakozva még növekszik;
messzeségek nem csüggesztik;
nem fogy, hanem jobban él.

A szeretet fut lihegve;
sohse lankad futó-kedve:
egyre, egyre sebesebb.
Mégis későn ér, ugy érzi,
mert mindig késő elérni,
ami után úgy eped!

S oly nagy a szeretet lángja
és az égést úgy kivánja,
hogy kihunyni sohse fog:
semmi zápor el nem oltja
s a folyóvíz el nem fojtja;
mindig csak jobban lobog!

S ez a láng maga az élet:
másra nem lehet szükséged!
Ami jó még van egyéb,
nélküle mind nem ér semmit!
Mind elolvad és elomlik!
Mind csak tűnő semmiség…

(Babits Mihály fordítása)