A költő szólna – és így kezdené:
Vas-túskók ezek, ős-gátak ezek,
Ők s a tenger méltó ellenfelek.

De én láttam e sziklák sebeit,
A sötét sebeket,
A fantasztikus repedéseket.
S hallottam a víz-vájta kavernákban
Lentről feldübörögni
A lassan mégis győztes elemet.

S tudtam: az idő csak neki segít,
Őt pártfogolja csak.
A parti sziklák szertemállanak.

És nem lesz ebben semmi nagy dolog.
A szikla vére: egy kevés homok
Naponta elpereg.
Csak morzsák hullnak, nem kolosszusok.

Nem loccsan égig a tenger vize
És elmarad a tragikus bukás.
Anonymus se lesz, ki feljegyezze,
Ha véget ért a felmorzsoltatás.