Radnóti Miklós csillagai
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranykora az emberiségnek, amikor még a háború véres mesterségét nem ismerték. Kufárkodó módon vagyont nem halmoztak fel az emberek, mert tiszta erkölcsűek lévén, csupán a föld gyümölcseivel éltek, melyeket az szabadon és minden kényszer nélkül adott nekik. Mindez pedig Kronosz (avagy latinul Szaturnusz) főisten uralmának idejére esett, amikor még senki nem ismerte a munka és a jövő felől való aggódás terhes gondjait. A latin Szaturnusz a mezőgazdálkodók istene lett az aranykor múltán, neve a saturat (telít) igéből származtatható. Az érlelés, telítődés és termések istensége volt ő, akinek kezébe az arató sarlót adták az ókoriak. Így neve egyaránt összekapcsolódott a vígsággal és a jóléttel, de az arató halállal is. Hiszen egyik a másikból táplálkozik.
1909. május 5-én éjfél után 33 perccel a Bika jegyében álló Nappal született meg a halálba mártott életű költő, kinek horoszkópja beállításához ismét Trentai Gábor asztrológus adatait használtam. Bár Napja az életvidám vénuszi Bika jegyében áll, ráadásul együtt annak urával, a Vénusszal is, mégis szomorú szívű a költő. Nemcsak azért, mert aszcendense a Szaturnusz uralma alá tartozó Bak jegyébe esik, hanem azért is, mert ez a Nappal együtt álló Vénusz a halál házának ura is egyben. A szép és szeretett halálé, melynek eljövetele már a születésekor fenyegethette magát Miklóst is, kinek édesanyja és ikertestvére is meghalt a születése órájában. Hogy ezek a halálok fontos tudatformáló erők voltak a költőnél, azt éppen ez a tudatos ént jelölő Nappal együtt álló szeretetcsillag jelzi, amely születésének óraképe (azaz horoszkópja) szerint éppen a halál hírnöke is egyben. Nehéz elképzelni ennél ellentmondásosabb csillagzatot: a halál hírnöke a szeretet? Figyelembe véve, hogy a Vénusz és a Nap a hármas házban állnak, mely a testvért jelképező háza a horoszkópnak, nem is csoda, hogy a testvér halála is alapvető – noha kései – élettapasztalat. Kései, mert hiszen az anyja haláláról, pontosabban arról, hogy az őt felnevelő pótanya nem az édes, csupán az édesapja halálakor értesült, akkor, mikor a Nappal együtt álló Vénusz direkciós fényszögben az IC-ig, az életvéget jelölő pontig ért. Tulajdonképpen ettől az esztendőtől kezdődött el költőnk tudatosodása, mely azonban már a kezdet kezdetén – ha tudattalanul is, de mindvégig – a halál mezsgyéjébe tartott. Ezt jelzi a Szaturnusz által uralt Bak aszcendens is, valamint a halál háza elsődleges urának, a Merkúrnak az IC-hez való közelsége. Az ikertestvér, aki valószínűleg később jött a világra, azért volt szorosabban összekötve ezzel a szférával, ergo azért adatott neki csekélyebb lehetőség az életbenmaradásra, mert időközben ez az életvéget jelző tengely továbbmozdult. Hiszen csupán négy perc elteltével egy fokot haladnak előre az ekliptikán a főtengelyek, s a halál háza uraként szereplő Merkúr és az életvéget kijelölő IC tengely szoros együttállása már azonnali halált hozó jelzés.
Miklósnak azonban adatott még egy kis idő. Hacsak négy percnyi is a csillagok kijelölte órakép ábráján; az életidőben mérve az már harmincöt év! No persze ahhoz, hogy életben maradjon szükséges volt az is, hogy magasrendű emberként lássa meg a napvilágot. A szellem házának uraként szereplő Mars a személyiség házában ennek jelölője. Igaz, ez a Mars rosszul hangolt, s már megint a halálos Vénusszal és a másik embert jelölő Nappal áll hadilábon. Nem csoda, hogy Radnótinak a külvilág okozta a halálát, ezt írták elő a számára a csillagok. Ebből csak akkor tudott volna kitörni, ha maga is aktív szerepet vállal – tehát megfordítva a csillagok hatását – ő maga vált volna gyilkossá. De ebben meg egyrészt a magasrendűsége, másrészt a halállal, saját halottaival való bensőséges kapcsolata, a szeretete akadályozta meg, ahogy azt fentebb kifejtettem. Ő szerette a halottait (anyját, öccsét), kiknek homályba vésző haláláért ráadásul rögtön felelősnek érezte magát, mihelyt a tudomására jutottak a tények. S milyen furcsa a sors! Ami testvérének az azonnali halált hozta el, tudniillik a Merkúr és a horoszkóp legmélyebb pontjának valószínű nagyon szoros együttállása, az a számára a hírnevet jelezte a maga egy fokos tágasságában. De ne higgyük, hogy a testvér halála hiábavaló lett volna! Az ilyen ikersorsokban az életben maradt testvér ereje, életenergiája megkétszereződik, noha nem feltétlenül, avagy nem is csupán fizikailag, de szellemileg is. Tehát Radnóti nem pusztán a személyiség házában álló atlétikus Mars miatt volt jó a sportban éppúgy, mint a szellemiekben – hisz a Mars a szellem házának ura is egyben nála. De azért is, mert benne megmaradt annak az ereje is, akivel az anyaméhen osztozott. Noha az életút, melyre lépett, a számára, habár erőteljes élet, nagy sors volt, mégis halállal telített. Ahogy egyik versében írta: „…a szikrázó Tejút / porában a halál szalad / s ezüsttel hinti be / az elbukó vad árnyakat.” Avagy egy másik jellegzetes verssora: „…lassú szívemben ilyenkor lágyan / szendereg a folyton készülő halál.” Mintha csak egy halálra készülő öregember verseit olvasnánk, noha e sorok írója még nem volt harminc éves sem. S hogy miképp lett ebből a halálra termett életből irodalom? Hát akképp, hogy a Vénusz a beszéd és írás életterületén hintette szép igéit az elmúlásról, s az életvég tengelyén az Algollal is együtt álló Merkúr, a gondolat és írás ihletője is halálfekete tintába mártotta aranyos pálcáját, avagy tollát.
Így aztán Miklós, mióta az eszét tudta (szó szerint, hiszen a tudatos ént jelképező Nap aktiválódása és a szülők és testvér halálának megtudása egybe esett), a végzetének élt. Tudta, kimondatlanul is érezte, hogy neki is velük illett volna halnia. De mégis járkált csak, mint örökös halálraítélt. A rossz kor, melyben élt, még inkább felerősítette benne a vég közelségének tudatát, saját elnyomottságát, elveszettségét. De mégis, bakos, szaturnuszi konoksággal várta, vágyta, remélte a békét. Versei, különösen az utolsók egyike, az Erőltetett menet szépen rajzolja elénk lélektérképén a Szaturnusz–Neptunusz négyszögének hatását. Erős hit és nagy-nagy hitetlenség, kétely viaskodnak benne, s törlik el folyton egymást. Aztán végül mindig a Szaturnusz győz. A sors kitelt, a halál megérkezett. Adott neki harmincöt év türelmi időt. Végül is kegyes volt. De a megnyújtott idő, melyet adott a költőnek, nem volt hiábavaló. Hitet, reményt és szeretetet tanulhatunk belőle. S el nem hamvadó békevágyat, mely tanulság a jelen időkben: „Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz. / Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”
Végh Nóra