Kovács katáng Ferenc: „Mi a költő dolga ebben a mérhetetlen / Tejút-nászban? A soha el nem fogyó alakcsodáknak, a soha nem / hamvadó gyönyör nappalának // gyermekdalát kell fölsivítani a költőnek / ebben a végtelen / mindenség – foganás – burjánzás / születés – ünneplésben!” – Első önálló verskötete Fényfehérben címmel a Csoma Kiadónál jelent meg 2008-ban. Tornai József Ajánlás című verséből idéztem. Biztosan nagy esemény volt, és emlékszik a részletekre. Kiemelne közülük néhányat? 

Baka Györgyi: Nagy öröm volt számomra a kötet megjelenése, mely sosem jött volna létre a barátaim biztatása és segítsége nélkül. Tornai József erősített meg abban, hogy a verseim megértek a kiadásra, László Bandy képzőművész örömmel készítette a rajzokat, Orlai Sándor barátom pedig rögtön készen állt a kiadásra. Gyorsan elkészült ez a vékonyka kötet, összesen 27 vers van benne. „Ez olyan könyv, hogy a lélegzés tisztaságával vezet az első szótól az utolsóig… Elismeréssel kell méltatnom gondolati és formai tisztaságát.” – írta a kötetről Konczek József.

KkF: Sorra követik egymást, jönnek az újabb kötetek: Belső zarándok (versek, Napkút Kiadó, 2010); A csend jelei (válogatott versek, Rím Könyvkiadó, 2013); Gyermekkorom madárszíve (versek, Budapest XV. ker. Önkormányzat, 2014). Antológiákba válogatták be, folyóiratok közlik verseit. Író-olvasó találkozókra is hívják. Milyen érzés? Hiszen korábban, könyvtárosként, népművelőként megálmodója, megszervezője volt a hasonló eseményeknek.

BGy: Valójában a Belső zarándok című kötetemmel kerültem be az irodalomba. Ekkor vettek fel a Magyar Írószövetségbe és több írás, recenzió született a műveimről, melyeket rangos folyóiaratok közöltek. Példa rá az NO-n megjelent Szaló Péter méltatás: „Karácsony Sándor gondolatai jutottak eszembe Baka Györgyi verseit olvasván. Költészetnek igazi költészet, amiben oly mélységek tárulnak fel, amit csak igazi tudás, filozófia birtokában lehet megjeleníteni. Mert koherens világkép van mögötte. A lírai, szépen megformált sorok, az illatokat és hangulatokat megidéző szavak messze többek izgató nyelvi leleménynél. Filozófia ez Karácsony Sándor-i minőségben.” Mindez jó érzéssel töltött el, de egyúttal felelősséget is jelentett számomra.

KkF: Határátlépés fölé című kötetéről (Hungarovox, 2019) P. Gábor Mózes többek között a következőket írta: „A klasszikusokhoz hasonlóan a költő tudja, hogyan lesz a hiányból teljesség, a zavarból világosság, a nehéz teherből fölemelő szárny.” Kik azok a klasszikus ősök, akikre Györgyi szívesen felnéz? Akik iránytűként mutatják az utat. 

BGy: Kisgyermekkoromban egyetlen saját verseskötetem volt: Petőfi Sándor összes költeményei. Ez a kötet mindig a párnámon volt, mindig ezt olvastam, több verset megtanultam kívülről is. Később, a Fóti Gyermekvárosban Vörösmarty Mihályra figyeltem fel, mert rendszeresen rendeztek a községben Vörösmarty szavalóversenyt, ahova engem az irodalom-tanárnő benevezett, és többnyire első díjat kaptam. Felnőttként is megmaradt bennem Petőfi és Vörösmarty szeretete, ami kiegészült Arany Jánossal, Vajda Jánossal, Ady Endrével és később József Attilával. Ők nekem a belső iránytűim. Persze újabb költőkkel még hosszan tudnám folytatni a sort.

KkF: 2022-es kötetéről (Szomjazó csillagmezők, Kairosz Kiadó, Budapest) Halmai Tamás a következőket írta: „Bakától is egy filigrán művet illesztek ide: »Aki belesimul / az isteni rendbe, / a világ rendjéből / mint szálka kiáll« (Mint szálka). Elszokott kortárs líránk az efféle, gnómaszerű bölcsességközvetítéstől; a vallomásos irónia (és az anyagba zárt fájdalom) kora nem kedvez Szent Enciaeljövetelének… Ezért is különös élmény olyan alkotással szembesülnünk, mely egyetlen többértelmű hasonlat révén antropológiai állapotot képes vázolni.” A kortárs lírában Halmai dicsérő szavainak aranyfedezete van. Mértékadóak. Nem nyomja ez a vállát?

BGy: Halmai Tamás dicsérő szavai nagyon boldoggá tettek, szinte hihetetlen volt, hogy így becsüli a költészetem. Ehhez képest is igazán elámultam azon az írásán, amelyet az Átmozduló léthatárok című kötetem ajánlásaként írt. „A Jézust szólongató sóvárgás a gyermekkor és a szülőföld menedékét is újrateremti; a mélységből kiáltás poétikája a létbizalom magaslati alkímiájától fényesül, az érzéki világban-léthez a természet eredendő transzcendenciája csatol kozmikus távlatokat.” Gondolatai a költészetemről szárnyakat adnak, de egyúttal erős szembenézésre is késztetnek önmagammal.

KkF: A Belső zarándok című kötetről Csontos János a következőképpen nyilatkozott: „Harsány korokban a halk, visszafogott hang tüntetésszámba megy. Baka Györgyi nem kiáltoz, sőt nem is szól fölöslegesen. Szabadversben ír, de sorai mögött ott van a velünk született lüktetés… Megfér e korántsem magamutogató poézisben az asszonyiság megéneklése csakúgy, mint a halállal való egyenlőtlen viaskodás, az elveszett misztikum kutatása… Megfogalmazásai találóak, olykor kifejezettenaforisztikusak. Mégis akkor van igazán elemében, ha a szakralitás mezsgyéjére lép.” Szokatlan lehet az ilyen kérdés, mégis felteszem: egyetért-e maradéktalanul a fentiekkel? Kérem, vegyük egyenként, és úgy kommentálja Csontos János állításait! Általában nem kiáltoz, sőt nem is szól fölöslegesen?

BGy: Erre mit válaszolhatnék? Erre törekszem, de hogy sikerül-e következetesen eszerint megnyilatkoznom, azt nem tudom.

KkF: Vannak, akik úgy ítélik meg, hogy a szabadvers, a kötetlen forma a legkötöttebb…

BGy: Nem tudom, én alapvető indíttatásból szabadversben fogalmazom meg a gondolataim, érzéseim. Mégis, többen jelezték már vissza, hogy a verseimben rejtett rímek dobognak…

KkF: Asszonyiság, halál, misztikum… Versen kívül mit mondana ezekről a hihetetlenül fontos, mindennapi dolgokról?

BGy: Az asszonyiságot, nőiséget nem tudom megkerülni. Többen írták már a költészetemről azt, hogy sajátosan női líra. Mit tegyek? Nőnek születtem, ezt az érzés- és gondolatvilágot tudom kifejezni. Halál, misztikum. A halál érzete az én koromban már elkerülhetetlenül jelentkezik, itt kísért a mindennapok csetlés-botlásaiban, a belső érzetek remegéseiben. Misztika: ez már nagyon régóta foglalkoztat, sajátos nézőpontja megkerülhetetlen számomra.

KkF: Aforisztikus. A magyar nyelv nagyszótára szerint „tömör, szellemes, csattanós ‹főleg stílus›”. Ez tudatos döntés, alkalmazás Önnél, vagy természetéből fakadó?

BGy: Ha vannak is aforisztikus megfogalmazásaim, semmiképpen nem tudatosak. Nálam a költői nyelv nagyon tömör, erős sűrítmény, nem szabadjára engedett áradás. Talán a tudatosság is benne van, de ösztönösen is szólalok meg a versen belül.

KkF: …akkor van igazán elemében, ha a szakralitás mezsgyéjére lép. Csontos János állításai közül talán ez a „legütősebb”.

BGy: A szakralitás megélése belső lélekállapotom. A hajnali fohászok, napközbeni imasóhajtások napjaim szerves részei. A Biblia olvasása, a teológiai, misztikus művekben való elmélyülés szintén nagyon fontos feltöltődés számomra.

KkF: Átmozduló léthatárok című kötetét (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023) Csontos Márta a Magyar Nemzet Lugas számában így méltatta: „…a költő magányra panaszkodik, békére áhítozik, érzi, hogy sokszor felülkerekedik benne a félelem, elborítja a »rettenet éjszakája«. Mégis természetesnek, életünk szerves részének tartjuk ezeket a létélményeket. Az embernek meg kell tapasztalnia a szenvedést ahhoz, hogy feltöltődjék az alkotáshoz és a továbblépéshez szükséges energiával.” Lehet-e örökké „földmélyi rettegés”-ben élni úgy, „hogy ne fertőzzük magunkat félelemmel?”

BGy: A mai háborúkkal terhelt időben elkerülhetetlen a félelem és rettegés megélése. Viszont nem szabad megrekednünk ebben az állapotban. Feltétlenül szükségünk van a hitre, imákra ahhoz, hogy belső lelkiállapotunk épségét megőrizzük, a szeretet összetartó erejében bízzunk, felemeljük a lelkünket Istenhez.

KkF: A fent említett kötet bemutatója 2023. december 5-én volt a Bibliamúzeumban. Az esemény filmfelvétele megnézhető a naputonline.hu portálon. Ott hangzott el egy olyan mondata, ami felett könnyen elsiklik az ember, mégis megragad elménk legmélyén, s felbukkan, amikor nem is gondolunk rá. Talán éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá: „Van, amikor kicsit mélyebben néz a lelkébe az ember”. Nem luxus ez a mai, rohanó világunkban?

BGy: Éppen a mai, rohanó világunkban van erre a legnagyobb szükségünk. Olyan könnyen elmerülünk mindennapi teendőink sodrásában. Nekem már régi, kialakult szokásom, hogy nagyon korán felkelek és rögtön olvasásba kezdek. Ki vannak készítve a könyvek, verseskötet, teológiai mű vagy misztikus írások, az ihletemre bízom, hogy melyiknek az olvasásába kezdek bele. Így készülök fel lelkileg, szellemileg az új napra. 

KkF: A 2023 decemberi könyvbemutatón mondta azt is, hogy hetven fölött az ember már másként gondolkodik, mint fiatalabb korában. Más kérdéseket tesz fel magának. Van ereje, kedve beszélni erről? S hogy ne ezek legyenek a zárósorok, szóljon még a terveiről is!

 BGy: Valóban érzem már a korom súlyát, nagyon fáradékony vagyok, és talán még érzékenyebben érintenek a külvilág nyomasztó eseményei, mint régebben. Nagyon fontos számomra, hogy a felgyülemlett feszültséget ki tudom írni magamból. „Baka Györgyi verseinek igazi ereje a drámai sűrűségű, felgyülemlett élettöredékek súlya és a szakrálisan békés, lehiggadt hang között feszül, s ez a nyilván nehezen megtalált harmónia és egyensúly adja e költészet igazi lényegét.” (Kaló Béla) Jövőbeni terveim lényege az, hogy szeretnék több időt fordítani az elmélyülésre és a versírásra.

Az interjú terjedelmesebb változata hamarosan olvasható a Napút Online felületén.