Szécsényi-Nagy Loránd multimédia művészként elsősorban fény- és hanginstallációkat készít, valamint experimentális fotográfiával foglalkozik. Jelenleg a doktori tanulmányait végzi a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol egyúttal tanít is. – Somogyi-Rohonczy Zsófia interjúja.

Somogyi-Rohonczy Zsófia: Az új média művészet nem egy gyakran hallott kifejezés. Mi jellemzi ennek a területnek a gondolkodásmódját, technikáit?

Szécsényi-Nagy Loránd: Az új média művészet az én esetemben leginkább azt jelenti, hogy sokféle technikai médiummal dolgozom. Már a kezdetektől az foglalkoztatott, hogy a különböző technikai médiumok működését hogyan lehet megjeleníteni. Számos munkámon keresztül vizsgáltam azt, hogy az egyes technikai médiumok működésében milyen esetlegesen nem látszódó vagy közvetlenül nem megtapasztalható rejtett rétegek lehetnek, ezeket miképpen lehet a felszínre hozni vagy olyan konstellációba rendezni, hogy valamiképpen láthatóvá váljanak.

SRZs: Annak, aki a munkáidat megnézi a láthatatlannak láthatóvá tétele biztos, hogy erősen érezhetővé válik. Ilyen nagyon hétköznapi, de láthatatlan dolog a fény. Miként viszonyulsz ehhez az „anyaghoz”?

SzNL: A fény elsősorban a kozmikus jelenségek vizsgálatával került a fókuszomba. Mostani munkáimon keresztül is jellemzően ezzel foglalkozom, illetve a doktori kutatásom is alapvetően erről szól. Ebben a tér és az idő különböző összefüggéseit vizsgálom, illetve azt, hogy kozmikus léptékű rendszerben maga a téridő vagy a téridőnek bizonyos aspektusai hogyan jeleníthetők meg akár experimentális fotográfiai eljárásokkal vagy különböző installációkon keresztül.

SRZs: A képzőművészetben gyakran foglalkoznak természettudományos kérdésekkel, de a te munkáidban technikai szempontból sokkal erősebben jelennek meg. Hogyan tudod ezt a kettős karaktert, a képzőművészetet és a tudományt egyensúlyba hozni?

SzNL: Gyerekkoromban elég közelről tapasztaltam meg ezt a világot, mivel édesapám csillagász volt. Emiatt sok időt töltöttem csillagászati obszervatóriumokban, és ez igen aktívan hatott rám. Ezáltal az égi rendszerekhez és jelenségekhez sikerült már viszonylag korán közel kerülnöm, aztán ez az érdeklődés a későbbiekben csak tovább bővült, ami a mostani munkáimban és a kutatásomban meg is jelenik.

SRZs: A digitális és analóg technikákkal való kísérletezés is jellemzi a munkáidat. Mit tapasztaltál, hogy egészítik ki egymást, vagy éppen hogyan változtatják meg a néző érzékelését?

SzNL: A különböző korszakokban létrehozott technikai médiumok az adott korszak lehetőségeivel operálva próbálják meg a lehető legtökéletesebben reprezentálni a valóságot. A maga korában az analóg technikát tartották a legjobb megoldásnak, ma jellemzően ezt a digitálisról gondoljuk. A folyamatos technológiai fejlesztések miatt ugyanakkor akár egy korszakon belül is megváltozhat egy adott technikai médium jellege vagy akár a működési struktúrája is. Számomra ez újabb lehetőségeket ad a hang alapú vagy vizuális alkotás során, miközben pedig az elavuló technológiák által hordozott, még akár kiaknázatlan lehetőségek is egyre érdekesebbekké válnak. Mivel minden eszköz, amit használunk, lényegében megszabja az általa létrehozható művek lehetőségeit, kifejezetten izgalmas az, hogy miként lehet egy ilyen technikai médiumnak vagy rendszernek a határait tágítani, vagy akár adott esetben kilépni azokból.

SRZs: Ez az érzékenység nemcsak a munkáidra, de a nézőre is hat. Mennyire játszik szerepet a tervezésben a néző?

SzNL: Kísérletezéseim során olykor nehéz előre látni azok pontos végeredményét, mivel általában olyan kérdésfelvetésekkel foglalkozom, amik több technológiára vagy metódusra is építenek egyszerre. Mivel régóta foglalkozom ezekkel, és egyre jobban megismerem őket, vannak előfeltevéseim. Ennek ellenére nem mindig teljesen kiszámítható a folyamat végeredménye. De pont emiatt a kiszámíthatatlanság miatt is izgalmas, ami létrejön, ami adott esetben új dimenziókat nyithat. Ha ez mások számára is átélhető, az egy pozitív hozadék.

SRZs: A Light Art Museumban látható Kozmikus frekvenciák című munkád fény és hanghatásokkal is dolgozik, erős meditatív hatással bír. A fénynek önmagában is van egy spirituális hagyománya. A te munkáid a fizikai világon túl mennyire kapcsolódnak a lélekhez?

SzNL: Számomra kapcsolódnak, persze mindenkinek teljesen más dolgokat nyithat meg ugyanaz a munka, ugyanannak a műnek a befogadása. Mivel a fény nagyon alapvető médium, ezért kifejezetten mély rétegeket mozgathat meg. A Kozmikus frekvenciák munkámban elsősorban az érdekelt, hogy a fény- és hanghullámok hogyan fordíthatók át egymásba, és miként lehetnek képesek kölcsönösen megjeleníteni egymást. Ehhez a Parker napszonda adatai szolgáltatták az alapot. Ez a szonda a Nap körül kering a jelen pillanatban is, egyre inkább megközelítve azt. A Nap körüli régióból gyűjt adatokat az elektromágneses térről, a napszél kialakulásának tanulmányozása céljából. Az elektromágneses hullámok jelentős tartományát az ember nem képes érzékelni, ezért is kezdett el érdekelni, hogy miként tudnám ezeket megjeleníteni. A NASA szakemberi az adatok egy apró részét szonifikálták, azaz hanggá alakították a mérések néhány darabját, ami alapján aztán csináltam egy programot, ami képes ezekhez hasonló hangokat generálni. Ezt a programot felhasználva realizáltam egy performanszot a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 3-as műtermében, ami során a létrejött hangokat tovább moduláltam. Végül ezt a hanganyagot használtam fel arra, hogy az installációt létrehozzam. A mű struktúrája nagy méretű fénytükröző fóliákból áll, amit egy erre összeállított áramkör hoz rezgésbe az aktuális hanghatásoknak megfelelően. Így a munkába integrált fény sugarai a mozgásba hozott fóliákról tovább tükröződve, kiterjesztik azok térbeli modulációját a környezetre. Ezzel a transzformációval valamit sejtetve a csillagunk körüli kozmikus tér viszonyaiból.

SRZs: Volt olyan olvasmányélményed, ami meghatározott irányba indított el, és hozzájárult a munkáidhoz?

SzNL: Mostanában főleg kozmológiai írásokat olvastam, amik aktívan kötődnek a kutatásomhoz és aktuális munkáimhoz is. De évtizedekkel ezelőtt Gabriel García Márquez Száz év magánya volt nagy hatással rám: a történet végén egy olyan időcsavarhoz hasonló eseményhorizont bomlik ki, ami nekem leginkább az univerzum szerkezetének és formálódásának esszenciáját idézi meg.

Szécsényi-Nagy Loránd munkái elérhetők a honlapján: lorandszecsenyi-nagy.com