Bartók nyomában Anatóliában

Sipos János népzenekutató az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára, az International Council for Traditional Music magyarországi képviselője. Munkásságának középpontjában a törökségi népek népzenéjének összehasonlító vizsgálata áll. „A humán értelmiségi családi háttér, személyes adottságai és hajlamai (erős zenei és matematikai érdeklődés) és életének fordulatai egyaránt szerepet játszottak e sajátos pálya alakulásában: Apja költő, anyja néprajzos, testvére Sipos Mihály, a Muzsikás Együttes majdani prímása. Ő maga zenei általános iskolába jár, tíz évig tanul hegedülni, a szegedi egyetemen matematika szakon végez, közben zenekarvezető táncházi zenész. Életének sorsfordító mozzanata, amikor turkológus feleségével Ankarába kerül egyetemi állásba. A többéves törökországi tartózkodás Sipos Jánost egy nagy távlatokat rejtő, vonzó életcél: a törökségi népek zenei kutatása felé indítja, és annak szolgálatába állítja.” – írja róla Domokos Mária. – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Egy 2016-os interjújában említette, hogy Bartók törökországi népzenei gyűjtésével kapcsolatban két kötetet jelentetett meg. Egy újabb videóriportból értesülhettem, hogy mekkora munkabefektetéssel járt, mígnem a kötetek nyomdába kerültek. A kottákat is tartalmazó kézirat minden hangjegyét egyesével ellenőrizte… Csúnya lesz a kérdésem, de kérem, válaszoljon rá. Mi haszna lehet egy akadémikusnak ebből a végtelen türelmet, alázatot igénylő munkából?

Sipos János: A kérdéssel már sokszor találkoztam, például a falusiak, akik között gyűjtök, nemigen értik, miért végez valaki olyan „felesleges” munkát, mint a népdalok gyűjtése. Legtöbbször olyasfélét gondolnak, hogy biztosan megéri, és sok pénzt keres a gyűjtő azon, hogy eladja, megzenésíti a dallamokat. Hasonló hozzáállással találkozhatunk értelmiségi körökben is: „mi értelme van ennek az egésznek?” Valóban, ettől nem lesz több a kenyér, de ez általában is igaz a társadalomtudományok művelésére. Mi konkrét haszna van egy új Ady-kötetnek? Vagy egy új Bach-kiadásnak? Mindenesetre a törökök közötti összehasonlító népzenegyűjtés segíti múltunk jobb megismerését, sőt egy nagy ázsiai terület népzenei térképének felrajzolását. Mi több, ennek a kutatásnak jelentős magyar hagyománya van, Bartók Bélával kezdve, Vikár László (aki tanárom is volt) Volga-Káma-Bjelaja vidéki gyűjtésén át a magam igen kiterjedt törökségi gyűjtéséig. A legnagyobb személyes haszon pedig az elkötelezett felfedezőmunka öröme. Ez a munka több fázisra oszlik. Kezdődik a gyűjtéshez való források megteremtésével és a gyűjtéssel, ezt követi a dallamok lejegyzése, majd osztályozása. Mindezt megkoronázza az összehasonlító elemzés, melynek során az adott népzenének a többi néphez való zenei kapcsolatai tárulnak fel. A legtöbb fázis izgalmas, ezt a gyűjtés esetén talán nem is kell ecsetelni, a lejegyzés is örömmel tölt el, de az osztályozás már igazi tudományos rész: ennek során a sok száz vagy több ezer dallam sokkal kevesebb osztályba kerül, és egyre világosabban látjuk az adott népzene csomópontjait, belső összefüggéseit. Életem folyamán mindig zenéltem, és egy jól sikerült, ihletett zenélés adta élményt ennek a munkának az élményével tudnám összevetni. Hasonlóan izgalmas az összehasonlító munka. Röviden: a kutató „haszna” elsősorban az örömmel, „flow”-ban végzett munka. Az a kutató, aki nincs elkötelezve a munkájának, egy szerencsétlen ember.

KkF: A Török népzene Kis-Ázsiából (L’Harmattan Kiadó, 2019) című kötet ismertetőjében olvasható: „…Bartók Béla 1936-os kis-ázsiai népzenei gyűjtőútjának eredményeit mutatja be. Magyar nyelven a mű most jelenik meg először, és elsőként tartalmazza a török versszövegek magyar fordítását, valamint a gyűjtés hanganyaga is először jelenik meg az interneten, a monográfiával egy időben.” Beszélne nekünk ennek az összetett munkának a zenetörténeti jelentőségéről? S mit kell tudni róla a nem zenetudománnyal foglalkozóknak?

SJ: A honfoglaló magyarság igen összetett nép volt, de kialakulásában a legfontosabb szerepet bizonyos finnugor és törökségi népek játszották. A finnugor örökség elsődleges bizonyítéka a nyelv, itt zenei kapcsolatokat kevéssé találunk. Ezzel szemben népdalkincsünk legjelentősebb rétege, a pentaton dallamok igen erős kapcsolatokat mutatnak a keleti törökség, elsősorban a Volga-Káma-Bjelaja-vidék terület tatárjainak, baskírjainak és a csuvas–cseremisz határ lakóinak, valamint más északi török népek dallamaival. Hasonlóan erős vagy még erősebb a mongol zenei kapcsolat. Bartók abban a reményben ment Törökországba, hogy itt is a magyar pentaton dallamokhoz hasonló népdalokat talál. Ha nem is a pentaton stílust találta meg, de felfedezte egy jelentős régi magyar népdalstílus, az ún. „pszalmodizáló” dallamok török párhuzamait (ennek egy példája a Szivárvány havasán dallam). Bartóknak ez a tudományos munkája igen fontos. Ez volt az első próbálkozás az anatóliai népzene tudományos-elemző feldolgozására. Egészen bámulatos, ahogyan a mester e kis anyagból olyan következtetéseket vont le, melyek közül a legfontosabbak máig tökéletesen helytállónak bizonyultak. Tisztelettel kell adóznunk a hihetetlenül pontos és részletes dallamlejegyzéseknek is, melyek – ahogyan Kodály jellemezte Bartók lejegyzéseit – „a végső határt jelentik, amíg az emberi fül műszerek nélkül eljuthat”. Ezen kívül Bartók kutatása a legkorábbi anatóliai népzenei terepmunkák közé sorolható; előadásainak, gyűjtésének a török kutatókra tett hatása jelentősen hozzájárult a török népzenekutatás fellendüléséhez. A magyar kiadás érdeme elsősorban az, hogy magyarul is hozzáférhetővé tette ezt a művet, mely alig-alig jelenik meg a köztudatban. Magam ugyan részletesen beszélek róla a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de így a szélesebb magyar olvasói-, tudományos- és oktatóközösség is jobban hozzáfér, és nagyobb esélye lesz a kánonba való bekerülésre is.

KkF: Egy évvel később jelent meg a fentiekben említett másik könyv, a Bartók Anatóliában. (MMA Kiadó, 2019). Összefoglalná ennek a kötetnek is a fontosságát, különlegességét?

SJ: A Bartók Anatóliában kötet Bartók török gyűjtésének a hátterét ismerteti, Bartók hangulatos úti beszámolójával, leveleivel, kutatótársa, az egyik legjelentősebb török zeneszerző, Adnan Saygun beszámolójával és egy nagy zenei tanulmányával. Ezen kívül Yves Lenoir belga zenekutató az amerikai kivándorlás előtti eseményekről számol be, a függelékben pedig többek között egy isztambuli török konferencia előadásait olvashatjuk Bartók törökországi útjának fogadtatásáról. Ez a könyv szépen egészíti ki a Török népzene Kis-Ázsiából kötetet, és együtt adnak átfogó képet Bartók anatóliai gyűjtéséről. Ízelítőül idézek egy, a kötetben is közölt levelet, melyet a Mester Adanában a Yeni Oteli-ből adott fel, 1936. november 19. du. 3/4 3 keltezéssel Bartókné Pásztory Dittának:

„Édes Dittám! 3/4 12-kor láttam az első pálmát, 12-kor az első eukaliptusz-fákat, 1/2 1-kor ideérkeztem. Nagy küldöttség várt a pályaudvaron minket: 4-en jöttünk, mert még 2 ankarai konzervatóriumi tanár is elkísért, hogy lássa, hogyan is történik a gyűjtés. Most még pihenés van, 4-től aztán valamilyen faluból berendelt emberekkel kezdődik a munka. – Tegnap volt Ankarában az a bizonyos koncert a követségen, sokat beszélgettem a közoktatásügyi miniszterrel – úgy látszik, komolyan akarnak valami rendes dolgot csinálni a népdalgyűjtés terén. Aztán még beszélgettem a román, a bolgár, a lengyel, a cseh (na és a régi ismerősömmel) a szerb követtel meg a német nagykövettel. Sokszor csókol, Béla”

Meg kell még említeni, hogy a könyv általában élvezetesen olvasható anélkül, hogy megnéznénk a kottákat vagy a dalszövegeket, de Saygun zenei tanulmányának a teljes megértéséhez előnyös, esetenként szükséges, hogy időnként rápillantsunk a kottákra. Ehhez nem kell megvennünk az első kötetet, elég, ha a kottákat és lejegyzéseket (sőt a hangokat is) a bartok-torok-gyujtes.hu honlapon tanulmányozzuk.

KkF: Bartókot annyira foglalkoztatta a török gyűjtőmunka folytatása, hogy Amerikába való emigrálása előtt komolyan gondolkodott a törökországi letelepedésen. Belekapaszkodom az utolsó szavakba. Emlékeinkben élesen él, hogy történelmi nagyságaink közül Rákóczi, Thököly és Kossuth is Törökországba menekült. Mit tudhatunk arról, hogy ez Bartóknak miért nem sikerült? 

SJ: Eltérően sok magyar tudóstól és művésztől, az 1. világháború után Bartókot nem a Török Köztársaság elnöke, Mustafa Kemal (Atatürk) hívta meg, hanem egy kulturális-politikai szövetség a Halkevi (Népházak). Ugyanakkor török kísérője, Ahmet Adnan Saygun, aki később a legjelentősebb török zeneszerző lett, Bartók kérésére mindenképpen szerette volna elintézni törökországi letelepedését. Bartók levelét és Saygun beszámolójának fordítását közlöm az Írások Bartók Béla Kis-Ázsiai gyűjtésérőlkötet egyik függelékében, most csak röviden beszélek az eseményekről: Bartók egy 1939 februárjában írt levelében kijelentette: sajnálattal elhatározta, hogy elhagyja hazáját, és máshol telepedik le. Emlékeztetett a török népzene iránti erős érdeklődésére, és hangsúlyozta, hogy Törökország lenne számára a legmegfelelőbb hely. Szívesen folytatta volna e hatalmas ország láthatóan igen gazdag népzenéjének a felderítését. Megkérte Saygunt, hogy figyelje a török hatóságok hajlandóságát. Megírta azt is, hogy számára elég lenne egy szerényebb összeg, mely fedezi a létfenntartási költségeit. Saygun elkezdte a szükséges lépések megtételét a hivatalos körökben, de sajnos minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. Bartók nemkívánatos lett Ankarában, amiben valószínűleg Paul Hindemithnek is volt szerepe, aki akkoriban épp a török zenei élet szervezésével volt megbízva. Tovább rontott a helyzeten, hogy Bartók javaslatát épp Saygun közvetítette, aki politikai okokból szintén nemkívánatoslett Ankarában. Bartók csak az után távozott nyugatra hazájából, hogy megkapta Saygun levelét a kudarcról. Biztos vagyok benne, hogy sokkal boldogabb életet élt volna a napfényes Törökországban aktív népzenekutatói és persze zeneszerzői munkával, és betegsége sem hatalmasodott volna el olyan hamar rajta, mint New Yorkban.

KkF: Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Ön hasonló címmel saját kötetet jegyzett még 2002-ben, Bartók nyomában Anatóliában. Kaphatnánk erről is egy kis ismertetőt?

SJ: Ez a kötet, mely röviden beszámol Bartók 1934-es törökországi gyűjtéséről, de főleg 1987–1993 közötti török kutatásaim eredményeit mutatja be, először angolul jelent meg, majd magyarul, végül törökül nyomtatásban, és a weblapomon e-book formában is olvasható. 1988–1993 között Törökországban, az Ankarai Egyetem Hungarológia szakán tanítottam, és ezalatt jelentős, mintegy 1500 dallamot eredményező gyűjtést végeztem. Azokon a területeken kezdtem a gyűjtést, ahol Bartók abbahagyta, majd – ahogy egyre kevesebb új dallam került elő – fokozatosan nyugatabbra helyeztem át a kutatás területét. Emellett kijegyzeteltem a hozzáférhető török dallamkiadványokat, és ezekből kritikai elemzés után további háromezer dallammal egészítettem ki saját gyűjtésemet. Három központot választottam ki a Torosz-hegység déli vonulata mentén: keleten Adanát, ahol Bartók gyűjtött, nyugaton Antalyát, a kettő között pedig Mutot. Ezekből a központokból indultam gyűjtőutakra a környékbeli kis, elzárt falvakba. Elsősorban a vokális anyag gyűjtésére és lejegyzésére koncentráltam, de felvettem jelentős mennyiségű hangszeres darabot is. Nyolc gyűjtőutat tettem meg, egy-egy út átlagosan két hétig tartott. Végül is kétszázharminchárom adatközlőtől nyolcvanöt helyen ezerötszáz dallamot rögzítettem magnetofonon. Mintegy ezer dallamot jegyeztem le, ezekből ötszázat választottam ki elemzésre. A hatéves helyszíni tartózkodás, a felsőfokú töröknyelv-tudás, a török népzenekutatókkal való konzultáció, és elsősorban a rendszeres gyűjtés, lejegyzés és elemzés lehetővé tette, hogy egy nagy, rendezett török népzenei gyűjtést készítsek elő kiadásra. Ennek a műnek az elsődleges jelentősége, hogy Bartók gyűjtésénél sokkal nagyobb anyagon bemutatja a török népzenét és annak magyar vonatkozásait.

KkF: Elkészült az az átfogó, összefoglaló jellegű műve, amit 2020. január 21-én az MMA Keddi kaleidoszkóp című műsorában említett: A magyar népzene keleti kapcsolatai (Balassi Kiadó, 2022, 498 oldal). Beharangozójában olvasható: „A kötet a saját gyűjtések mellett más kutatók anyagaira is támaszkodva a világon elsőként kísérli meg a Kínától Kelet-Európáig terjedő hatalmas területen élő török nyelvű népek és zenéik összehasonlító bemutatását. A magyar olvasó számára különösen fontos, hogy pontosabb képet kaphat népzenénk keleti kapcsolatairól. Számos magyar népzenei rétegről derül ki, hogy melyik török népnél található meg elszórtan vagy éppen alapvető zenei stílus formájában. A kötet jelentős állomás a magyar népzene keleti kapcsolatainak feltárásában is.” Mi indította arra, hogy ekkora fába vágja a fejszéjét?

SJ: Míg a török népek összehasonlító nyelvtudománya magas szintet ért el, nem mondható el ugyanez a török népek zenéjének összehasonlító elemzésével foglalkozó etnomuzikológiáról. Pedig a kérdés általános érdeklődésre tarthat számot: mi jellemzi az egyes török népek népzenéjét, és vannak-e közös vonásaik a magyar népzenével. Ugyanilyen fontos annak eldöntése is, hogy az esetleges egyezések minek tulajdoníthatók. Amikor 1987-ben Bartók nyomában elkezdtem törökségi kutatásaimat, még nem is sejthettem, és senki sem jósolta volna meg, hogy ezt a munkát idővel – az elkövetkező több mint 30 év alatt – szinte minden törökségi népre ki tudom terjeszteni. A kötetben legrészletesebben saját gyűjtéseim eredményét mutatom be. Összesítve mintegy 10 évet töltöttem törökök lakta területeken, ez idő alatt tízezernyi dallamot gyűjtöttem és jegyeztem le. A gyűjtésekből egy nagy törökségi archívum is kialakult. Ennek azeri, kirgiz, karacsáj-balkár és türkmén része világviszonylatban is e népek fontosabb rendezett, feldolgozott gyűjteményei közé tartozik, lejegyzettségét és elemzettségét tekintve pedig az anatóliai és a kazak rész is jelentős. Ez a dallammennyiség tette lehetővé, hogy a rájuk alapozott eredmények egyediek és megbízhatóak, a munka pedig alapkutatás értékű legyen. Természetesen bevontam az elemzésbe Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Vikár László, Vargyas Lajos és más magyar kutatók tanulmányait. Ezek, valamint helyi kutatók eredményei alapján beolvasztottam csuvas, tatár, baskír és néhány finnugor (mordvin, votják, cseremisz) nép zenéjét is. Számos török népzenét az adott népek kutatóinak publikációi, illetve, ha ilyen nem volt, általam lejegyzett hanganyagra támaszkodva mutatom be (pl. dobrudzsai tatár, gagauz; kumük, nogaj, karaim; karakalpak, jugur; altáji török, hakasz, sor, tuva és jakut, sárga ujgur). Különböző okok miatt egyelőre nem foglalkoztam egyes kicsi, és eredeti kultúrájukat csak korlátozottan fenntartó török népekkel. Úgy tűnik azonban, hogy a kihagyott népzenéknek, talán az ujgur zene néhány rétegétől eltekintve, nemigen lehet köze a magyar népzenéhez. A kötet fő újdonsága: 1) török népzenék ismertetése, 2) e népzenék átfogó, összehasonlító áttekintése és 3) az újabb eredmények a magyar népzene keleti kapcsolatairól. A törökségi népzenei kincs egyes elemeit a magyar népzene lehetséges korai gyökereiként is szemlélem, és ha lehet, őstörténeti, kultúratörténeti keretbe helyezem, és vonok le következtetéseket.

KkF: 2024-ben magyar–török kulturális évad lesz, melynek programjai egy éven keresztül zajlanak majd párhuzamosan a két országban. Itthon Budapest mellett négy egyetemi városban (Debrecenben, Egerben, Pécsett és Veszprémben) 100 programra kerül sor. Elképzelhető, hogy ezek között az Ön kutatásaival is találkozunk majd?  

SJ: Legjelentősebbnek talán azt a filmet tartom, mely Bartók 1936-os törökországi kutatását mutatja be. Itt a forgatókönyv írásában alapvető szerepet játszottam, és magam narrálom a film azon vonulatát, melynek során végigkövetjük Bartók törökországi útját. Ehhez csatlakozik egy másik szál, egy török fiú és egy magyar lány története, akik Bartók török gyűjtése segítségével szerelmesedtek össze, és ők is végigjárják ezt a török utat. Egy egyetemi tanítványom, Török Tilla, remek énekesnő játssza a filmben a lány szerepét. Egy másik rendkívül tehetséges tanítványom, Guessous Mária pedig az évad kezdőkoncertjén a MÜPA-ban szerepelt nagy sikerrel. Külön büszkeségem, hogy fiam, Sipos Áron oroszlánrészt vállal a magyar–török kulturális évadban, mint az isztambuli Magyar Kulturális Központ igazgatója. Magam 2024-ben is számos konferencián tartok előadást Törökországban és Magyarországon is, és nem utolsósorban feleségemmel Csáki Évával támogatást kaptunk, hogy folytathassuk törökségi archívumunk fejlesztését. Így a korábbi és az aktuális munkáim is megtekinthetők a Sipos János törökségi gyűjtései weblapon.