Részlet Kollarits A. Christie regényéből

A szökés

1918. október 29.

Ilka egészen beletemetkezett a 8 Órai Újságba. Bár ez a fővárosi lap, ahogy a neve is mondja, Budapesten már reggel nyolckor az újságosstandokon volt, Szombathelyre a háborús helyzet miatt gyakran jókora késéssel érkezett meg. Ilka nem bánta, úgyis csak délután volt egy szabad órája az olvasásra. Mióta apja a Piavénál harcolt, mindennap a háborús hírekkel kezdte, aztán rátért a bűnügyi rovatra. Pedig anyja igyekezett eltiltani ettől, szerinte az ilyen esetek nem egy fiatal lánynak valók, de Ilka titokban mindig elolvasta ezeket a közleményeket. Képzeletben pedig, mint híres detektív, ki is nyomozta őket. Néha még a nővérét is belevonta ebbe a játékba. Most azonban alighogy belekezdett kedvenc bűnügyi rovatának olvasásába, a keze megremegett, és elejtette az újságot.

− Jézus, segíts! Ugye, nem…? − Felpattant a karosszékből, és nővére szobájába sietett. Szinte felrántotta az ajtót, és amit ott látott, balsejtelmeit tűnt igazolni. A máskor oly példás rendben tartott leányszoba fehér bútorait szinte teljesen beborították a szétszórt ruhadarabok, csecsebecsék.

Az egész olyan volt, mint egy tetthely, ahol a betörők minden fiókot, szekrényt átkutattak, majd hatalmas felfordulást hagyva maguk után sietősen távoztak. Az ágy faragott lábtámlája ki sem látszott a női ruhák alól. A fésülködőasztalkán hajcsatok, szalagok, nyakláncok teljes összevisszaságban. A ruhásszekrény ajtaja tárva-nyitva, a fiókok kihúzogatva. Az öltözködőparaván előtti kis asztalkán kesztyűk, papírok szanaszét dobálva, a széken női kalapok, selyemkendők.

Ilka a kisasztalhoz szaladt, és kutatni kezdett a papírok között. Azt remélte, nővére talán hagyott üzenetet számára, de semmit sem talált. Ezután végigszáguldott az ötszobás lakáson, benyitott

minden helyiségbe, de Anna sehol sem volt. Hiába faggatta a szakácsnőt és a szobalányt, ők sem tudták, hol lehet.

Talán átment a barátnőjéhez! − gondolta reménykedve Ilka. Gyorsan felkapta a kabátját, de előtte még visszaszaladt az újságért. Ezt feltétlenül meg kell mutatnia Emmának!

Futva tette meg az utat a Szelestey utcáig. Egy pillanatig meg kellett állnia. Szúrt az oldala, levegőért kapkodott. Aztán újra nekiiramodott. Még pár száz méter, és odaér. A Gyöngyös-patak hídján túl laknak Emmáék. Összeszedte maradék erejét, és ügyet sem vetve a járókelők rosszalló pillantásaira lélekszakadva rohant tovább. Nyilván szokatlan látványt nyújthatott, amint hosszú szoknyáját kicsit megemelve, hajadonfőtt nyargalt, derékig érő, vastag barna copfja ide-oda csapódott, cipősarka pedig hangosan kopogott a macskaköves úton. Egy jobb családból való úrilány ilyen kilengéseket nem engedhetett meg magának ebben a kisvárosban anélkül, hogy rögtön szárnyra ne keljen valami pletyka, de Ilka ezzel most nem törődött. Úgy érezte, élet-halál kérdése, hogy mihamarabb célhoz érjen.

Végre megpillantotta Rudolfék egyemeletes házát. Nagy megkönnyebbülésére az utcai ablakokból fény szűrődött ki a csukott spaletták résein át.

– Szerencsére itthon vannak! – sóhajtott fel Ilka. – Remélem, Emma sem kószál valamerre a városban.

Hosszan, türelmetlenül csengetett, mire végre megjelent az ajtóban Emma. Ruházatát a legnagyobb műgonddal válogatta össze, mintha látogatóba készülne valahova. Szőke haját gondosan megfésülte, cipőjét csillogóra suvickolták, ruháján egyetlen kis gyűrődés sem volt.

A tökéletes összképen csak bűntudatos ábrázata rontott valamelyest, és ide-oda rebbenő tekintete, ahogy igyekezett elkerülni, hogy Ilka szemébe nézzen.

− Nálatok van Anna? Tudsz róla valamit? − kérdezte szinte kiáltva Ilka.

− Gyere inkább be, ne itt az utcán beszéljünk! – suttogta Emma, és szinte behúzta a házba a lányt.

– Emma, ne táncolj az idegeimen! Ha tudod, hol van Anna, azonnal mondd el! – förmedt rá Ilka a zavarában teljesen elvörösödő lányra.

− Na, jó, azt hiszem, most már elmondhatom – hebegte Emma. – Anna Pestre szökött Istvánnal. Ott lesz az esküvő a Mátyás-templomban.

− Milyen esküvő?!

− Anna mondta, hogy a család biztos nem egyezne bele, hogy férjhez menjen Istvánhoz, de ő nem bír nélküle élni. Ezért szökött meg vele. Egy órája mentek el a pesti vonattal. Hagyott nektek egy levelet is. Gyere, itt van nálam! – hadarta el egy szuszra a hűséges barátnő, majd intett Ilkának, hogy kövesse.

Emma szobája tökéletesen rendben volt, mint a gazdája. Mintha nem is lakna itt senki. Sehol egy ottfelejtett hajcsat vagy ágyra dobott könyv. Emma sietős léptekkel a fésülködőasztalkájához ment, kihúzta a felső fiókot, elővett belőle egy összehajtott papírlapot, és átnyújtotta Ilkának.

A levélben Anna kerekded, kissé gyerekes írásával csak ennyi állt:

Szombathely, 1918. október 29.

Drága Mama, kedves Ilka!

Bocsássatok meg, hogy búcsú nélkül mentem el, de a szívem parancsára kellett hallgatnom! Követem Istvánt, bárhová is visz az útja. Vele akarok lenni életem minden napján. Az esküvőig István édesanyjánál fogok lakni.

Remélem, hamarosan megbékültök szívem választottjával!

A ti Annátok

Ilka előtt elsötétült a világ, úgy érezte, menten elájul. Emma ijedten nézett rá. Mindkét kezével megszorította a lány kezét, és igyekezett megnyugtatni.

− Megértem, hogy váratlanul ért a dolog. Hidd el, először én is nagyon megijedtem, de nem kell ennyire elkeseredned. Nem lesz semmi baj. Az esküvő után haza fog jönni. És akkor már a szüleitek is beleegyezésüket adják a házassághoz, ha csak utólag is. Nem kell megtudnia Szombathelyen senkinek, hogy Anna elszökött. A lényeg, hogy hamarosan férjes asszonyként fog hazatérni.

Ilka szó nélkül nyújtotta át Emmának az újságot.

KÖRÖZVÉNY

Veszélyes szélhámost keres a rendőrség!

Szedlacsek István büntetett előéletű, 23 éves, 185 cm magas, jóképű férfi. Haja szőkésbarna, szeme kék, orra, ajka rendes. Különös ismertetőjele: fejének bal oldalán a halántékán egy kis forradás található. Vidéki úriházakat keres fel, ahol a fronton levő családtag bajtársának kiadva magát különböző jogcímeken pénzt és értéktárgyakat csal ki vagy tulajdonít el a mit sem sejtő áldozataitól. Bűnrészes lehet egy gyilkossági kísérletben is. Kérjük, aki bármit tud a fotón szereplő férfiről, jelentse a II. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán Eperjessy Ádám rendőrtanácsosnak.

Emma megkövülten bámult a körözéshez tartozó fotóra.

− Igen, igen… − mondta tétován −, elég nagy a hasonlóság, de ez csak véletlen lehet. Ez itt valami Szedlacsek, nem pedig Balkay István – hebegte. − Különben is, nézd csak, Anna meghagyta nálam a pesti címét. − Azzal remegő kézzel kis cetlit nyújtott át Ilkának: Özvegy Balkay Jánosné, Budapest, Víziváros, Széna tér 7.

− Hát ennyire nem lehettek azért ti sem naivak! − sóhajtott fel elkeseredetten Ilka, és a papírdarabot összegyűrte, majd a sarokba dobta. – Hát még mindig nem érted?! Anna egy veszélyes szélhámos áldozata, és ki tudja, sikerül-e egyáltalán élve kimenteni a karmai közül!

(Jezsuita Kiadó, 2023)