Keszthely! szent természet remekelt csudája!
Dicsőn zenge téged a felkoszorúzott
Berzsenyinek csuda isteni múzsája;
S örök tavasz ölel a benned támadott
Bölcsed lángfényétől.

Engedd, e Nagy után egy kicsiny zenghesse
Árkádi fekvésed kellemeit
És olvadt lélekkel hadd idvezelhesse
E gyönyört alkotó s védő isteneit,
Keblének hevéből.

ím itt emelkednek Zala sorhegyei
Fellegekbe nyúló sziklás ormaikkal,
Itt tartatnak Bacchus örömünnepei
S gazdagon megrakott áldozatjaikkal
Oltárok füstölnek.

A sárgult gerezdek zöld levelek között
S ért gyümölcsök húzzák a fák sudarait
S azokból, melyeket Istenkéz ráfűzött,
Kínálja a szíves gazda szomszédjait
S egymással örülnek.

Az aranyos napnak költével dolgozik
A köznép és gyorsan folytatja munkáját;
Harangszót hall, térdre omol, imádkozik
S pislogó tüzénél eszi vacsoráját
Megnyugodott lélekkel.

Itt az elmét nagyravágyás nem f árasztja,
Sem titkon kiforralt mesterség vétkei,
Mint hajdan Nagy Sándort – sírva nem fakasztja,
Hogy mért nem nagyobbak a világ részei
Gazdag telekekkel.

Emitt az erdőknek sűrű homályain
Mulathat az érzés s meg nem romlott erkölcs
És az előkornak őszült várfokain
Szent lelkesedést lel a komolylelkű bölcs
S egy szebb világban leng.

Itt a szép völgyeknek bársonyos keblei,
Melyeket sokszínű virágok leple fed,
Tükröznek a harmat ezüstös gyöngyei.
Az ártatlan kis méh hyblai mézet szed
S kellemes hangon döng.

Másfelől temérdek sík mezők terülnek,
Az aranykalászok csüggve hajladoznak,
Zöldellő réteken kövér rendek dűlnek
S körül a berkekben szárnyasok hangoznak
Bájló himnuszokat.

Amott a lapányban felnyúló kis erdő
Ékessége a szívmulattató térnek,
Mellette kékellik a szép langyos ferdő,
Melynek természeti hasznai igérnek
Nesztori napokat.

Fenék! Benned Pánnak oltár emeltetett,
Pázsitodon bízott göbölyök legelnek;
A mezei élet itt megszenteltetett
S görbített nyakokkal kevélyen szókdeinek
A délceg paripák.

Hűvös árnyat vető körtvélyfák állanak
Itt s díszesebbé teszik a terült láthatárt;
Olimp istenei hogyha leszállónak,
Itt kóstolnak rendre ambróziás nektárt,
S tartatnak víg pompák.

Itt csillámlik vize a szép Balatonnak;
Dagadó babjai mérgöket itt öntik.
Itt Tihany sziklái magas bástyát vonnak,
S e Délosz szigetből szirének köszöntik
Somogy géniusszát!

Györki parton egy domb és azon kápolna,
Tolongó hullámok mossák oldalait;
Csendes, mintha azon szentséges hely volna,
Hol a múlóság letépte fátyolait
És világi jussát.

Ott egy vár, melyet a meglábolhatatlan
Időnek vaskarja föld poráig rontott:
Szigliget! Tégedet ama halhatatlan
Kisfaludy lantja halhatatlanított
S léted örök itten.

Ezek fogják körül Keszthely palotáját.
Pimplai szép vidék! elragadtató vagy.
Fénysugár borítja e bölcsek hazáját;
Maecenás lakik itt: gróf Festetics – a Nagy,
S dicső földi isten!…