Ó boldog mester, végtelen derűnek
Nagy mestere, kit álmok száza késztet,
Hogy a színek játékát vígan űzzed
És kinek egy az élet és művészet;

Ó boldog festő, bársony és selyem lett
Minden kezedben, tiszta és meleg fény
S közel száz éved tündökölve tellett
S legtöbb bíbort leltél épp naplementén.

Ó Tizián, egy elfáradt tanítvány,
Ki szinte fényt imád s nem senki hitvány,
Félős irígyen gondol rád szegényke:

Csak néhány tiszta könny a gyöngye, éke,
De lelke mélyén, árva műteremben,
Száz álma él, mindennél fényesebben.