Ültem a rét zöld pázsitján,
Hol a csermely omlott tisztán;
Illatos fű, nyilt virágok…
Szemem alig nézett rájok.

Völgyek árnyán elmulattam,
Támadáskor, alkonyatban;
Lelkemhez szólt a madárdal,
Mély, de gyorsan múló bájjal!

A mennyet borongni látom,
Dér-harmat függ a faágon;
Fogy az élet észrevétlen,
Lassúbb, lassúbb érütésben!

Rétek halvány kis virága!
Hulló lombja a bereknek!
Némuló dal, mért szeretlek?
– Elveszítlek nem sokára!