Ha csak teheted, kerékpározz. A kerékpározás a sétálás után a legjobb közlekedési formák közé tartozik, s mivel nagyon sokat bringáztam már életem során, nekem elhiheted, hogy a vidéket és városokat, tájat és országot csak kerékpározás során lehet teljesen befogadni és élvezni. Az ember végigsuhan a Balaton-felvidéken, és megérti, miért olyan magával ragadó még mindig ez a táj. Aki autóval vagy vonattal dübörög át rajta, az csak részleteit látja, de aki veszi a fáradságot, és akár részleteiben, akár teljes egészében körbetekeri, nemcsak a kerékpárutak mentén, hanem a tótól távolabbi kis falvakon keresztül is, az megérti: ez a táj tényleg telis-teli van szépséggel, szerelemmel és bájjal. Mint minden déli borvidék. Még most is találok új szépségeket, rejtett présházakat, festői domboldalakat, amelyeket eddig nem láttam, pedig már húsz éve minden nyáron, gyakran többször is tekerek a Balaton körül. Persze legnagyobb élményeim közé tartozik a Káli-medencén keresztül-kasul bringázni, vagy megérkezni a Badacsonyhoz, a Szent György-hegyhez, begurulni Szigligetre, bejárni a Művészetek Völgyét bringával. Mindegyikhez ezer és ezer emlék köt már, s ott élő barátaim mosolyogva nyitnak ajtót, ha arra járok. Az ember ott érzi igazán otthon magát, ahol barátai vannak, ahová emlékek kötik. Ott vagyok otthon, ahol „…ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, / tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, / s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon / a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.” – ahogy a költő mondja. Az élet nagy és kivételes alkalmai közé tartozik, ha az ember a Balaton-környékén kerékpározhat, de ugyanilyen nagy élmény volt számomra a Kis-Balaton vagy a Tisza-tó környékét bejárni. Mivel itt élek a Dunakanyarban, rendszeresen járom, s már kívülről ismerem mindkét oldalát, a szigetet is, s többször bemerészkedtem a Pilis–Visegrádi-hegység és a Börzsöny kerékpáros útjaira. Mindkettőben nagyon jól vannak jelölve az útvonalak, külön térképeket adtak ki hozzájuk, s az utóbbi években igen igényesen kijelölték és felújították a hegyi kerékpárutakat, hála az erdészeteknek és az uniós támogatásnak. Amikor ezeken tekerek keresztül, olyan, mintha egy természetfilmben bicajoznék. Imádom. De bringáztam Vas megyében, az Alföldön, Baranyában, sorolhatnám, s mindig nagyon nagy élmény volt.

Megjegyzem, érdemes más országokban is bringázni. A legutóbbi kerékpáros élményem egészen fantasztikus volt, amikor Szlovéniából Horvátországba tekertünk a tengerparton végig. Éjszakai vonattal vittük le a bringáinkat Koper kikötőjéig, s onnan mentünk le az Isztriára és vissza. Csak ajánlani tudom.

Talán ennyiből is kiderül, hogy szenvedélyes kerékpáros vagyok, szeretem a szépséget és a szabadságot, amit az ember kerékpározás közben is megélhet, de hozzá kell tennem, hogy nekem a kerékpár a legfőbb közlekedési eszköz a mindennapokban is. Már amikor Szegeden és Budapesten éltem, akkor is bringával volt a legjobb, legcélszerűbb közlekedni, s amikor kiköltöztünk Szentendre szélére, a Kada-csúcsra, akkor sem vettünk autót. Öt évig hagyományos kerékpárjainkkal jártunk mindenhova, aminek a vége az volt, hogy a hegyre mindig tolni kellett felfelé, különösen, ha bevásároltunk. Öt év után úgy döntöttem, hogy fejleszteni kell kicsit, s két nem túl drága, középkategóriás elektromos kerékpárba fektettünk be, ahelyett, hogy autót vettünk volna. Ezek a bringák feljönnek a hegyre, de persze csak akkor, ha tekeri őket az ember. Azt hiszem, hogy az utóbbi időben – a kert és a méhészet mellett – ez volt az egyik legjobb befektetésünk. Teljesen oda vagyok ezekért a bringákért, mert jók, hasznosak, gyorsak, erősek és sokkal olcsóbbak, mint egy autó. Bevallom, hogy voltak már nehézségeink is velük, sajnos komolyabb és kevésbé komolyabb eséseink is. A fékeket évente egyszer cserélni kell a folytonos hegymenet miatt, ezeket a bringákat is félévente érdemes egy kicsit szervizelni, de a mindennapokban és a nagyobb túrákon is jól teljesítenek.

Remélem, az emberek egy napon belátják majd, hogy sokkal jobb kötöttpályás tömegközlekedéssel és kerékpárokkal közlekedni, mint bármi mással. Nemcsak ökológiai szempontból, hanem saját jólétük végett is.

Mert mi a jólét?

Jólét-e az, hogyha méregdrága autód van, amit egész életedben fizethetsz, rengeteg üzemanyagot fogyaszt, s aggódhatsz is érte? Vagy inkább az a jólét, hogyha szabadon közlekedhetsz, igaz, saját erődet is igénybe véve? Hogyan lehet jól létezni a mindennapokban? Hogyan lehet jól közlekedni? Nagy kérdések ezek.

Persze tudom, nem lehet mindig mindenhova bringázni, de érdemes lenne a lehető legtöbbször. Én például, ha Pestre kell menjek, akkor is kerékpározok, s igen nagyra értékelem, hogy ennyire jó kerékpárút van Szentendre és a főváros között. Mindössze húsz kilométer oda, ugyanannyi vissza, s ha nagyon esik az eső, akkor lehet a hévvel kombinálni.

Ezek csak a praktikus oldalai a kerékpározásnak, de van valami a bringázásban, ami túlmutat azon, hogy szép és szabad érzés, pedig ez sem semmi. A jó öreg drótszamár tud valamit, amit nagyon kevés közlekedési eszköz, s ezt aligha lehet egy ilyen kis kerti levélben pontosan leírni. Megmondom őszintén, a nyelv, a kerék és a mosogatógép után, a biciklit tartom az emberi leleményesség egyik legnagyobb vívmányának. Alighanem annak az országnak népe lesz igazán boldog ebben az évszázadban, amelyik – sok más mellett – sikeresen és praktikusan tudja a kerékpárt és a kötöttpályás tömegközlekedési eszközöket kombinálni. Nem csak azért, mert egészségesebbek lesznek az emberek. Nem csak azért, mert sokkal kisebb lesz a környezeti terhelés. Nem csak azért, mert sokkal olcsóbb így járkálni. Azért lesz boldogabb az az ország, mert egy ilyen ország polgárai nap mint nap megtapasztalják, hogy milyen a saját erejükből elérni valahová. És az ember semmit sem értékel annyira, mint amit saját maga ér el. Ha rám hallgatsz, akkor törekszel arra, hogy saját erődből érj el valamit. Ezért, ha teheted, kerékpározz! Kerékpározz munkába, kerékpározz a hazában, s máris tettél egy kis erőfeszítést, hogy te is, ez az ország is kicsikét boldogabb legyen.

Weiner Sennyey Tibor