„Felpiszkálja a vágyat, de cserbenhagy a végrehajtásnál […] talpra állítja és kicsinálja, hogy ne bírjon állani; következésképp: orránál fogva vezeti álmában, és amikor beugratta a lefekvésbe, ő maga megugrik.”

„Maradjatok ringyók! […]

Oltsatok aszályt,

a férficsontba: rokkantsátok a

Döfő sarkantyut […]

[...] fekély verje a

Papot, ki a hús ellen mennydörög

S ringyókhoz jár: le az orrát tövig!

Orrának nyerge se maradjon annak,

Aki csak a magáét szimatolja

A közjóból! Kopasszátok a göndör

Hetvenkedőt: […]

[...] Halálos

Mérget mindenbe, hogy sorvadjon el

A nemző ölet!”

„A démon, aki mindenkit megejt fülledt illatszerével, testszín fátylaival, üvegszerűen áttetsző csillámszoknyáival.”

„pompásan rajzolt, több hangszeren kitűnően játszott, jól írt, tudta, mi a lényeges, s kiváló szatíraérzéke, bámulatos emberismerete ellenére – vagy talán éppen ezért – segítőkészsége, embersége páratlan volt. Kinek-kinek bújával-bajával valósággal anyaian tudott törődni. Ritka tulajdonság ez fiatal férfiben. És ebben a remek emberpéldányban a pusztulás csírája már korán benne volt – a fenti levél bizonyítja –, ő is tudta ezt.”

„Csavargó Dani,

Menj az uszodába,

Bőröd ronda, ni,

Csavargó Dani.

Szaladj mosdani,

Bujjál be a kádba,

Csavargó Dani,

Menj az uszodába.”

(Weöres Sándor fordítása)