Szemelvények Acsai Roland kötetéből

Vigasz

Itt ciripelt az a tücsök

az erkélyen,

a küszöb

előtt, minden éjen,

meg bent is, mert behoztuk a dobozát,

ha éppen

rossz idő volt, és ciripelt tovább.

Nem volt válogatós, mindent megevett,

és nyári rétté változtatta a szobát,

még azelőtt, hogy Johanna megszületett.

Pár hónapot lakott

nálunk, vagy hetet,

aztán elhallgatott,

és elengedtük, ahol

fogtuk, a sok

bogár közé. Tücsök, ha szól,

mindig eszembe jut azóta.

Elrabol

belőlem valamit az a nóta,

és valamit ad.

Látom a csápjait, két napóra,

mintha közös nyarunkat mutatná, ami az

első volt. Most újra ciripelnek, szokás szerint.

Hangjuk a múló időre vigasz

megint.

Bölcsészkar

A bölcsészkar nagyelőadójának

ablakából látni adatott

azt a házat,

amiben Tandori lakott,

miközben Tarján Tamás

róla tartott – szinte most is ott vagyok –

előadást.

Arról beszélt, hogy Tandori sokat

sakkozott vele telefonon. Az a lakás,

ahonnan hívta, ma már üres. Tandorié. S patyolat-

felhőket úsztat

előtte a Duna, régi arcokat.

A bölcsészkar is elköltözött. Minden túl kicsi, túl nagy.

Eltűntek a dohányfüstös, egyetemi folyosók,

és nem nézek már ki húsznak.

Abban a ködben kavargott, ami lesz, ami volt.

Azóta túl vagyok már ezen-azon,

és még mindig nem folynak visszafelé a folyók.

Más házakra látok, más ablakon.

Egy régi fényképre

Vályogház és döngöltpadló.

Tanya, alföldi. Ez

a faragott tornác, és a hajló

akácfák alatt a rózsabokrok vizet

koldulva a mezítlábas

gyerekekkel. Ki marad, ki megy,

még nem tudják. Csak állnak,

testvérek, egyforma ruhában. Én, aki ezt a

régi fotót nézem, már nagy

részét ismerem az életüknek, ha

ilyet mondani lehet.

Itt még annyi nap van előttük, mint a pelyva,

és jövőjük délibábja a horizonton remeg.

A jövőjüké, ami ma már múlt,

mert volt lett a lesz,

nem túl bonyolult.

Tudom, ki megy el először közülük, és tudom,

kiknek lesz hosszú az út,

ki nősül többször és ki kap pacemakert az úton,

és hogy még hány testvérük születik,

míg odakint reszket a nyárfaszurony,

aminek hegye az égbe visz,

és tudom azt is,

mikor távoznak el a szüleik…

De még sok idő van addig.

Most fog elkészülni ez a fénykép,

az ismeretlen fotográfus kattint.

Még semminek nem tudjuk a végét.

A jövő messze. Sok-sok fényév.

A tejút helyén

Mint egy régi csigaház,

üres,

amit nem tegez és nem magáz

a tükörnek hívott üveg

mélyén örökké

zajló szüret

az ősszé

lett nyárban

többé,

és a tejút helyén csiganyál van.

(Napkút Kiadó, 2022)